Ahogy nemrég egy elemzésben is bemutattuk, az ún BRICS-országok folyamatosan növelik részesedésüket a világgazdaságból, ráadásul egyes vélekedések szerint teszik ezt olyan szervezettséggel, amel már kihívást intéz az eddigi status quo ellen, amit ezek az országok jellemzően egyfajta gúzsbakötésként fogtak fel. Az egyszerre gazdasági és geopolitikai folyamat szimbolikus eseménye volt, amikor szeptemberben a második világháború lezárásának évfordulóján Pekingben, a Sanghaji Együttműködési szervezet égisze alatt pedig Tiencsinben találkoztak a kulcsországok vezetői.
A 2025 szeptemberének elején lezajlott tiencsini Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozó és az azt követő pekingi Győzelem Napi katonai parádé Kína eddigi legösszetettebb és legambiciózusabb diplomáciai erődemonstrációja volt. Az eseménysorozat egyértelműen jelezte Peking szándékát egy új, többpólusú világrend formálására, amelynek központjában kíván állni. Hszi Csin-ping elnök új Globális Kormányzási Kezdeményezése (GGI) egyenesen egy ellen-narratívát kínál a Nyugat által dominált „szabályokon alapuló renddel” szemben, miközben a résztvevők gondosan kalibrált listája és a kialakuló szövetségek látványosan kirajzolták a formálódó globális törésvonalakat.
Kína kifinomult diplomáciai stratégiáját jól mutatta a két, szorosan összekapcsolódó, mégis eltérő fókuszú esemény megszervezése. Az SCO-csúcs Tiencsinben a „Globális Dél” széles koalíciójának építését célozta, amely a gazdasági multilateralizmus ígéretével még az amerikai partnerek számára is vonzó lehetett. Az eseményen több mint 20 nemzet és 10 nemzetközi szervezet vett részt, demonstrálva Kína globális vonzerejét. Ezzel szemben a Győzelem Napi katonai parádé Pekingben egy sokkal exkluzívabb esemény volt, amely egy keményvonalas, nyíltan Amerika-ellenes biztonsági tengely megszilárdítására összpontosított.A vezetők részvétele pontosan tükrözte ezt a kettősséget. Míg Oroszország, Irán és a közép-ázsiai államok vezetői mindkét eseményen megjelentek, jelezve teljes elköteleződésüket, addig más kulcsszereplők, mint Narendra Modi indiai és Recep Tayyip Erdoğan török elnök, csak a csúcstalálkozón vettek részt, de a katonai parádétól tudatosan távol maradtak. Ezzel jelezték, hogy nyitottak a gazdasági együttműködésre, de stratégiai távolságot tartanak a nyíltan Nyugat-ellenes katonai tömörüléstől. Éles ellentétben állt ezzel Kim Dzsongun észak-koreai vezető, aki kihagyta a multilaterális csúcsot, de díszvendégként vonult fel Hszi és Putyin oldalán a parádén, egyértelműen a Kína–Oroszország–Észak-Korea katonai tengelyt erősítve. A nyugati hatalmak és szoros ázsiai szövetségeseik, Japán és Dél-Korea feltűnő távolmaradása pedig csak tovább élesítette a kialakuló blokkok közötti megosztottságot.
A csúcstalálkozó legfontosabb politikai bejelentése a Hszi Csin-ping által előterjesztett Globális Kormányzási Kezdeményezés (GGI) volt. Ez a program egy koherens világrend-vízióvá formálta Kína korábbi kezdeményezéseit, és a nyugati dominanciájú rend kritikájaként is értelmezhető. A kezdeményezés öt alapelvre épül: a szuverén egyenlőségre, amely szerint minden ország, méretétől függetlenül, egyenlő résztvevője a globális kormányzásnak; a nemzetközi jog kettős mércék nélküli tiszteletben tartására az ENSZ Alapokmányának betartásával; a multilateralizmus gyakorlására, amely az integrációt keresi a szétválás helyett; az emberközpontúságra, amely szerint a kormányzásnak a népek érdekeit kell szolgálnia; valamint a konkrét eredményekre való összpontosítást hangsúlyozó cselekvésorientáltságra. Hszi elnök beszédében elítélte a „hidegháborús mentalitást” és a „zsarnokoskodást”, egy „igazságosabb és méltányosabb globális kormányzási rendszer” létrehozását sürgetve, amely nagyobb beleszólást biztosít a fejlődő országoknak.
A bejelentett elvek a gyakorlatban a nagyhatalmi viszonyok átrendeződésében mutatkoztak meg. A csúcstalálkozó jól láthatóan, a világ nyilvánossága előtt megerősítette Kína és Oroszország stratégiai partnerségét, amely a Nyugattal szembeni közös ellenségképen alapul. Vlagyimir Putyin teljes mellszélességgel támogatta a GGI-t, ugyanakkor a kapcsolat aszimmetriája egyre nyilvánvalóbb: a szankciók és a háború által meggyengített Oroszország mindinkább Kína „junior partnerévé” válik a gazdasági és diplomáciai támogatásért cserébe.
A csúcs egyik legjelentősebb fejleménye India és Kína közeledése volt, amelyet egyértelműen a Trump-adminisztráció által Indiára kivetett büntetővámok váltottak ki. Ez a helyzet Újdelhit Peking és Moszkva karjaiba lökte, aláásva az USA indo-csendes-óceáni stratégiájának egyik alappillérét, a Quad szövetséget. Ez a közeledés azonban inkább taktikai, mintsem stratégiai jellegű. A mély, strukturális problémák – mint a megoldatlan határvita és a hatalmas kereskedelmi hiány – továbbra is fennállnak. Modi távolmaradása a katonai parádétól egyértelműen jelezte, hogy India egyelőre nem hajlandó csatlakozni egy nyíltan Nyugat-ellenes katonai tömbhöz.
Ezzel szemben Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun közös megjelenése a pekingi parádén formalizálta azt a szövetséget, amelyet amerikai elemzők „az anti-amerikai felfordulás tengelyének” neveztek. Ez a triumvirátus az USA legfőbb ellenfeleinek egységét demonstrálta, és egy új, Kína által vezetett, autoriter blokk megszilárdulását jelképezte.
Az intézményépítés terén is kézzelfogható eredmény született: a csúcstalálkozón döntés született a régóta tervezett SCO Fejlesztési Bank létrehozásáról. A bank célja a nyugati pénzügyi intézményektől, mint az IMF és a Világbank, valamint a dollártól való függőség csökkentése, amihez Kína jelentős pénzügyi hozzájárulást ígért.
A nemzetközi reakciók élesen tükrözték a geopolitikai változásokat. Washingtonban riadalmat keltett az amerikai hegemónia hanyatlásának látványos demonstrációja, és elemzők szerint a Trump-adminisztráció politikája paradox módon hozzájárult Kína diplomáciai sikereihez. Donald Trump elnök reakciója híven tükrözte ezt a kettősséget: miközben a ceremóniát „gyönyörűnek” és „lenyűgözőnek” nevezte, egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében szarkasztikusan üzent Hszi Csin-pingnek: „Kérem, adja át legmelegebb üdvözletemet Vlagyimir Putyinnak és Kim Dzsongunnak, miközben az Amerikai Egyesült Államok ellen konspirálnak.” Európa megosztottan és aggodalommal figyelte az eseményeket, egységes stratégiai válasz nélkül. A kontinenst leköti az ukrajnai háború és a transzatlanti feszültségek, miközben nő a félelem, hogy egy felbátorodott Peking és egy kiszámíthatatlan Washington közé szorul.
A nagyhatalmi átrendeződés mellett a csúcstalálkozó az SCO eredeti biztonsági fókuszát is megerősítette. Ennek legkézzelfoghatóbb jele, hogy megállapodás született négy új biztonsági központ létrehozásáról. Ezek közül kiemelkedik egy Kábítószer-ellenes Központ Dusanbéban, valamint egy Univerzális Központ Taskentben, amely a Biztonsági Kihívások és Fenyegetések Elleni Küzdelemre jön létre. Fontos részlet, hogy ez utóbbi hatásköre kiterjed a modern fenyegetésekre is, mint az információs biztonság és a transznacionális szervezett bűnözés elleni harc. Ezek az intézmények a már meglévő Regionális Terrorellenes Struktúrára (RATS) épülnek, és céljuk a tagállamok képességeinek növelése a Peking által a belső stabilitását fenyegető fő veszélyforrásként azonosított „három gonosz” (terrorizmus, szeparatizmus, extrémizmus) elleni küzdelemben.
Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden elemző értékeli ennyire egyértelműen a pekingi események jelentőségét. Alexander Gabuev, a Carnegie Russia Eurasia Center igazgatója szerint az SCO továbbra is egy „nagyon laza és diszfunkcionális” szervezet, tele belső megosztottsággal, hiszen tagja India és Pakisztán is, akik a közelmúltban fegyveres konfliktust vívtak. E nézőpont szerint a nyugati G7-ek csoportja sokkal egységesebb és cselekvőképesebb tömörülés, még a belső feszültségek ellenére is.
A 2025-ös tiencsini csúcstalálkozó egyértelműen geopolitikai fordulópontot jelöl, amelynek rövid- és középtávú következményei jelentősen átformálják a globális erőviszonyokat. A legfontosabb biztonsági következtetés, hogy a Nyugatnak egy egyre magabiztosabb és összehangoltabb, Kína által vezetett blokkal kell szembenéznie, amely aktívan törekszik a nyugati befolyás aláásására. Ezzel párhuzamosan a hagyományos amerikai szövetségi rendszerek, mint a Quad, meggyengülhetnek, ahogy az olyan országok, mint India és Törökország, a többpólusú platformok felé fordulnak a külső nyomás ellensúlyozására. A dolláralapú rendszer dominanciája csökkenhet az SCO és a BRICS által létrehozott alternatív pénzügyi intézmények megerősödésével, ami gyorsíthatja a gazdasági szétválás folyamatát. Végezetül a Hszi–Putyin–Kim tengely megszilárdulása növeli a katonai konfrontáció kockázatát az indo-csendes-óceáni térségben, különösen az olyan válsággócokban, mint Tajvan vagy a Koreai-félsziget.
