Eljött a világgazdaság új korszaka – Valóban tovább erősödtek a BRICS-országok?

Szerző: | 2025. okt. 4. | Elemzés

A BRICS-országcsoport olyan feltörekvő gazdaságok ernyőszervezete, mint Brazília, Oroszország,  India, Kína, Dél-Afrika (ezen országok angol elnevezése adja a betűszót), Egyiptom, Etiópia, Irán, Szaud-Arábia. Részesedésük a világgazdaságban fontos fokmérője azoknak a trendeknek, amelyek a korábban “harmadik világnak” nevezett, az elmúlt századokban perifériális szerepet betöltő országok erősödését jelzik. A magyar miniszterelnök is gyakran beszél erről a kérdésről, legutóbb Kötcsén fejtegette, hogy a Kelet átvette a kezdeményezést a világgazdaságban, a BRICS-országok tovább növelték világgazdasági részesedésüket. Elemzésünkben nem csak a számokat vizsgáltuk meg, arra is kitérünk, melyek azok a tényezők, amelyek a Kelet gazdasági térnyerését megalapozzák.

A BRICS ma már nem csupán geopolitikai érdekesség, olyan potenciál, amit érdemes figyelemmel kísérni, hanem a világgazdasági súlypont tartós eltolódásának számszerűsíthető szembetűnő bizonyítéka.  A szervezet hivatalos, IMF-adatokra támaszkodó közlése szerint 2024-ben a blokk a globális kibocsátás mintegy 40 százalékát adta vásárlóerő-paritáson számolva, és növekedési üteme meghaladta a világátlagot: a BRICS nagyjából 4 százalékkal bővült, miközben a világgazdaság növekedése 3,3 százalék körül alakult (ugyanez az adat a G7 esetében csupán 1,7 százalék). Az arányok és a dinamika tehát már ma is többpólusú szerkezetet rajzolnak ki.

A tízéves idősor ugyanezt erősíti meg. Az EY számításai szerint a BRICS+ – vagyis a bővített kör – részesedése a globális GDP-ből 2015-ben 32,9 százalék volt, míg a G7-é 32,7 százalék. A két blokk versenyében a fordulópontot már 2012 hozta el, amikor a BRICS+ átvette a vezetést a GDP-részesedés tekintetében; az előrejelzések szerint 2029-re az előny megközelíti a 11 százalékpontot. A kép tehát kerek: a BRICS súlya nemcsak nagy, hanem növekvő, a G7-é pedig relatíve szűkül – és ez a különbség a következő években várhatóan tovább nő.

A világgazdasági súlynövekedés mögött kereskedelmi újrarendeződés áll. A BRICS+ árukivitelének globális részesedése 2000-ben még csak 10,7 százalék volt, amely 2023-ra 23,3 százalékra hízott; ugyanebben az időszakban a G7 45,1 százalékról 28,9 százalékra esett vissza. Az arányok nem finom eltolódást jeleznek, hanem valódi szerkezeti váltást: az exportpiaci súlypont ma már nem egyértelműen a fejlett Nyugat. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a trendek és az esetleges új tagok belépése alapján a BRICS+ akár már 2026-ra megelőzheti a G7-et a világ áruexportjában. 

Miért sikerült a BRICS-nek felhozni a részesedését a GDP-ben és a kereskedelemben is? Először is, mert a blokk szíve Ázsia, ahol a hosszú távú potenciális növekedés, a demográfia és a feldolgozóipar széles skálája egymást erősítik. Kína ipari fölénye és exporttöbblete tartósan húzza a régiót; India a világ egyik leggyorsabban növekvő nagy gazdasága, és fokozatosan lép előre a globális rangsorban. Másodszor, mert a bővítés – különösen a 2024-től teljes jogúvá vált Egyiptom, Etiópia, Irán és az Egyesült Arab Emírségek – az energiát és a logisztikát integrálta jobban a blokkba: nyersanyag, finomítás, kikötők, csatornák, korridorok – mindez egyszerre méretgazdaságosság és kockázatcsökkentés. Harmadszor, mert a „Dél–Dél” csatornák felfutása láthatóan gyors: a kereskedelem és a beruházás egyre nagyobb hányada marad a globális Dél térfelén, miközben az értékláncok több pólusra bomlanak. E mintázatokat a fenti GDP- és exportarányok nem „magyarázzák”, hanem igazolják: a valóság már átírta a tankönyvet. 

A blokk súlynövekedésének negyedik – alulértékelt – forrása a pénzügyi és intézményi réteg. A BRICS-világ párhuzamos pénzügyi infrastruktúrát épít (NDB, tartalékalapok, kereszt-határon fizetési megoldások), ami csökkenti a tranzakciós költségeket és a geopolitikai sérülékenységet, különösen akkor, ha a tagok közötti elszámolás fokozatosan kevésbé dollárfüggő. A BRICS+ tehát nemcsak nagyobb, mint a G7 PPP-ben, de fiskális mozgástere is szélesebb – az adósságráták szerkezetéből és a növekedési kilátásokból fakadóan. Ez nem azonnali hegemóniacsere, de következetes súlytranszfer. 

A Nyugat – ezen belül az EU – lecsúszását nem egyetlen sokk vagy „rossz döntés” magyarázza, hanem néhány makacs, egymást erősítő szerkezeti tényező. Három fogalompár elég ahhoz, hogy a logikát végigkövessük: költségszint és skálázás; engedélyezési és beruházási ciklus; demográfia és termelékenység.

Először is a költségszint: az energia és a tőke tartósan drágább Európában, mint az új súlypontokban. Ez közvetlenül rontja az ipari versenyképességet az energia-intenzív ágazatokban (vegyipar, fémek, papír, üveg), és feljebb tolja a beruházási küszöböt az olyan új technológiákban is, mint az akkumulátor-gyártás vagy a zöldipari komponensek. A magasabb költségbázis mellett a skálázás — vagyis hogy egy vállalat mennyire gyorsan tud nagy sorozatban, alacsony fajlagos költséggel termelni — a BRICS-országokban jellemzően gyorsabb: olcsóbb inputok, nagyobb, homogénebb belső piacok és agresszívebb iparpolitika miatt. Ez önmagát erősíti: aki gyorsabban skáláz, hamarabb tör egységköltséget, így a piacot is könnyebben uralja.

Másodszor a ciklusok: Európában az engedélyezés, a környezeti és közösségi egyeztetések, a peres kockázatok, és az állami támogatási korlátok miatt a projektciklusok elnyúlnak. Mire egy új félvezető-üzem, gigagyár vagy energiainfrastruktúra valóban termel, a késlekedés költsége már versenyhátrányként jelenik meg. Ezzel szemben a BRICS-országok jó része rövidebb, centralizáltabb döntési lánccal, célzott finanszírozással és export-címkézett ösztönzőkkel dolgozik. A végeredmény: ugyanabban az időablakban több kapacitás épül fel, ami ismét a skálázás felé billenti a mérleget.

Harmadszor a keresleti oldal: demográfia és termelékenység. Az EU társadalma gyorsabban öregszik, a munkaerő-kínálat szűkül, miközben a termelékenység-nyereségek vékonyak és erősen ország-/ágazat-függők. Ez visszafogja a belső piaci dinamizmust és a vállalati beruházási hajlandóságot. A helyzetet súlyosbítja a tőkepiacok szétdaraboltsága: a közös tőkepiaci unió félkész, a finanszírozás drágább és egyenetlenebb, mint egységesebb, mélyebb piacokon. Az energiaár-sokk után különösen látszik, hogy az EU a magas energiaintenzív iparágakban sérülékenyebb, és a tőkeköltség-prémium végső soron a növekedést drágítja.

Mindez a részesedési adatokban is visszaköszön. A G7 PPP-alapon mért globális GDP-részaránya 2015 és 2024 között 32,7%-ról 29,6%-ra süllyedt, és a prognózis szerint tovább csökken — vagyis a súlypont lassan, de biztosan keletre és délre tolódik. Az EU önálló súlya ugyanezen a mércén mérve 2015-ben 15,74 százalék volt, amely 2024-re 14,33 százalékra csökkent. Ez a lejtő jól látszott az elmúlt években: a blokk viszonylagos súlya lassan, de következetesen apad, miközben a BRICS-országoké nő.

A BRICS közösség természetesen nem probléma nélküli. A blokk heterogén: politikai rendszerek, fejlettségi szintek, külpolitikai orientációk között nagy a szórás. A koordináció ezért költségesebb, a döntéshozatal lassabb lehet, a dominancia-érzékenység (főként Kína súlya miatt) pedig politikai kockázat. A kereskedelmi szerkezet is ciklikus: az energiahordozók és az ipari nyersanyagok ármozgásai gyorsan átírhatják a mérleget. De a kérdés nem ez, hanem az, hogy a méret és a tendencia mire elég. A válasz: arra mindenképp, hogy a 2010-es évek utáni világban a növekedés, a piac és a befolyás többpólusúvá váljon – és hogy az a kormány, amely a realitásokból indul ki, mozgásteret nyerjen a külgazdaságban. 

Magyar szempontból ez lefordítva annyit tesz: a külkereskedelmi és befektetési stratégiát a struktúraváltás nyerteseihez kell igazítani – úgy, hogy közben az EU-tagság előnyei érintetlenek maradjanak. A „nyitott pragmatizmus” – több lábon állás Ázsiában és a Közel-Keleten, célzott beszállítói integráció a BRICS+ ipari láncaiba, logisztikai és energetikai kapcsolódások erősítése – nem ideológia, hanem kockázatkezelés. Nem blokkosodás, hanem többcsatornás beágyazódás: exportdiverzifikáció, technológiatranszfer, beruházás-vonzás. Aki ma időben épít kapcsolatot a BRICS+ kulcsszereplőivel, az holnap jobb alkupozícióból tárgyal, miközben a hazai feldolgozóipar kapacitáskihasználtsága és termékpalettája is bővül. Ennek kerete nem a „Nyugat helyett Kelet”, hanem az „EU mellett Kelet” logika – a magyar gazdaság eredendő nyitottságához illesztve.

A számok ezzel összhangban azt mutatják, hogy nem pillanatnyi felívelésről, hanem tartós pályáról beszélünk. A BRICS-oldal 2024-es, 40 százalék körüli GDP-részesedésről szóló közlése immár a jelen állapota, amely a blokk 2015 óta tartó fokozatos erősödését jelzi, azzal, hogy 2029-re további növekedés várható. A külkereskedelemben pedig a kétezres évek elejéhez képest megduplázódott a BRICS+ exportpiaci részesedése, miközben a G7 hátrált – és az EY szerint a BRICS+ már a közeljövőben átveheti az első helyet a világ áruexportjában. Ezek fényében az EU – és benne Magyarország – előtt két józan opció marad: versenyképességi fordulat házon belül, és tudatos külgazdasági terjeszkedés házon kívül. A kettő együtt működik igazán. 

A konklúzió egyszerű: a BRICS súlynövekedése nem kommunikációs kampány, hanem több évtizedes iparosodás, bővítés és kereskedelmi újrahuzalozás egyenes következménye. A G7 – és ezen belül az EU – lemaradása pedig nem egyetlen válság műve, hanem szerkezeti okok összeadódó eredménye. Magyarország akkor jár jól, ha az új realitásokat nem szemléli, hanem használja: az EU-integráció stabil talaján állva mélyíti a kapcsolatrendszerét a BRICS+ kulcsgazdaságaival, és a stratégiai ágazatokban – autóipar, elektronika, akkumulátor, gépgyártás, élelmiszeripar – következetesen építi a kapacitásait. A számok megadják a felütést; a politika feladata, hogy a trendből versenyelőnyt csináljon. 

Források:

Magyar Péter antidemokratikus úton akar demokráciát

Magyar Péter antidemokratikus úton akar demokráciát

2026. ápr. 23.

Az Europion kutatta: „Magyar Péter egyik első követelése volt, hogy az előző kormány által kinevezett közjogi méltóságok – Köztársasági Elnök, Kúria elnöke stb. – mondjanak le tisztségükről. A felmérés eredményei szerint a Tisza-szavazók szinte egyöntetűen helyesli a...

bővebben