A Párbeszéd politikusa néhány nappal ezelőtt egy bejegyzést tett közzé a közösségi médián. Posztjában a KGST-hez hasonlította a kormánynak a “gazdasági semlegesség” jegyében fogant eurázsiai gazdasági ambícióit. Emellett elismételte régi vesszőparipáját arról, hogy Orbán Viktor kivezeti az országot az Európai Unióból. Cikkünkben megvizsgáltuk, mennyire lehet analóg helyzetként kezelni a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának ténykedését a mai globalizált világgazdaság folyamataival, és utánajártunk, hogy szakértők és állami vezetők mennyire tartják reálisnak Mellár régóta dédelgetett Huxit-rémálmát.
Szokatlan manapság, hogy egy ellenzéki politikus, Facebook felületén a közügyekkel kapcsolatban szakmai okfejtésekkel támassza alá álláspontját. Mellár Tamás talán azért is kivételes, mert közéleti munkássága mellett jelentős tudományos tevékenységet is folytat. Az MTA doktora, ahol a Statisztikai Bizottság elnöke is volt (1998-2005), illetve elnöke volt a Központi Statisztikai Hivatalnak (1998-2003) és az ENSZ Statisztikai Bizottságának (2002-2004) és aktív tagja a Magyar Közgazdasági Társaságnak is. Kutatási területei közé tartoznak a makro gazdaságpolitika, a heterodox közgazdaság-tudomány, a monetáris és a fiskális politika. Ezzel együtt 2022-ben az Egységben Magyarországért szövetség jelöljeként kapott parlamenti mandátumot, így a szakmai érvelés mögött meghúzódnak a politikai prekoncepciói is. A gazdasági semlegesség kapcsán közzétett poszt két leghangzatosabb állítását vizsgáljuk meg mélyebben és adunk hozzájuk kontextust.
A KGST-analógia
Részlet Mellár Tamás okfejtéséből:
„Az a szomorú helyzet, hogy mi ezt már kipróbáltunk a gyakorlatban is, amikor a KGST tagjai voltunk. Ennek persze voltak előnyei, hiszen a gyenge minőségű termékeinket el tudtuk sózni a keleti piacokon, cserébe tudtunk olcsó energiát behozni. Nyugati fogyasztási javakat azonban nem tudtunk vásárolni, mert nem volt elégséges nyugati exportunk.”
A közgazdasági ellentmondások mellett ez a megállapítás a történelmi ismeretek felfrissítéséért is kiált. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, amellyel Mellár párhuzamot von, a kelet- és közép-európai szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete volt a hidegháború alatt.
A Szovjetunió érdekszférájához tartozó országok politikai nyomás miatt, egy zárt gazdasági rendszerben működtek, ahol a kereskedelem politikai alapon szerveződött. Ezzel szemben ma a globális gazdaság nyitott, és Magyarország nem politikai kényszerből keresi a lehetőséget a keleti országokkal való gazdasági együttműködésre. Az időközben megvalósuló jelentős technológiai fejlődés is elkerülhette Mellár figyelmét, amelynek köszönhetően Kína a világ egyik legjelentősebb gazdaságává lett. A KGST idején valóban alacsony színvonalú technológia jellemezte a “keletet”, mára azonban ez megfordult. Az elektromos autók piaca, az 5G technológia, a mesterséges intelligencia mind közismert példák ebben a processzusban. Arról nem is beszélve, hogy az EU legerősebb nyugat-európai tagállamai is kiemelten kezelik a feltörekvő keleti országokkal folytatott kereskedést. Míg a KGST idején a keleti függés elsősorban szovjet birodalmi érdekeket szolgált, a hidegháború végével és az euroatlanti elköteleződéssel immár egy fontos és szabad döntésen alapuló lehetőségről van szó, amelyet az Orbán-kormány magyar érdekekkel összhangban állónak nevez: a gazdasági diverzifikáció és a piaci alapú partnerség mentén kiaknázza Magyarország a földrajzi és geopolitikai szempontokból adott – keleti és nyugati piacok közötti – tranzitgazdaság szerepét. Arról nem is beszélve, hogy a KGST épp a politikai gyökerű blokkosodást szimbolizálta, a kormány pedig épp ennek elkerülését tűzte ki célul a gazdasági semlegesség meghirdetésekor.
Az EU-ból való kilépés lehetősége
Ahogyan később folytatja az bejegyzését Mellár:
Más kérdés, hogy sajnos el tudom képzelni a kilépést az EU-ból, mert Orbán Viktor számára a hatalom a legfontosabb, nem az ország érdeke, a felzárkózása. Az elmúlt 14 év megmutatta, hogy a balti országok, Lengyelország és Románia is jobban fel tudott zárkózni, ami nem érdekelte a magyar vezetést.
Bizonyos időközönként, amikor a balliberális értelmiség közös órája üt egyet, elhangzik az EU-ból való k i l é p é s gondolata. A Brexit nyomán kialakított szó, a Huxit hamar megszületett, és időről-időre újjáéled kommunikációs panelként. Valós veszélyként azonban sem a politikai elit, sem pedig a magyar választók körében nem kapott jelentős támogatottságot.
Ahogyan Pogátsa Zoltán szociológus-közgazdász fogalmazott egy interjúban:
“A kilépés akkora gazdasági sokk lenne, hogy ahhoz képest a rendszerváltás leányálom volt. Óriási katasztrófa lenne.”
A gazdasági és kereskedelmi szempontok mellett a jogharmonizációs folyamatok miatt teljes mértékben felborulna rengeteg előírás. A munkaerőpiac, a fiatalok lehetőségei, a schengeni övezet nyújtotta adottságok, az egészségügyi biztosításunk más EU-s országokban mind kárvallottjai lennének egy ilyen döntésnek. A kilépés veszélyének valós súlyáról így fogalmazott Pogátsa:
“Buta mítosz, hogy Magyarország kilép az EU-ból, amit azok gerjesztenek, akik gyűlölik Orbán Viktort, és beszuggerálták maguknak, hogy Orbán ki akarja vinni Magyarországot az Unióból, közben erre semmilyen jel nem utal.”
Majd hozzátette, szerinte „senkinek nem áll érdekében kivezetni Magyarországot az Európai Unióból.”
Még szeptemberben adott interjút a Mandinernek Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter, ahol az EU-ból való kilépés kérdéséről úgy nyilatkozott: “Ez egy nem létező politikai vita, nem létező politikai diskurzus.”
A gazdasági szempontok mellett Bóka emlékeztetett a biztonsági körülmények szerepére is:
„A kormány egyértelmű álláspontja az, hogy Magyarország európai uniós tagságának nincs alternatívája. A miniszter szerint ennek számos oka van, és azt is hozzátette, hogy a modern magyar identitás szerves részévé vált az európaiság. Azt is hozzátette, Magyarország biztonsága csak egy erős védelmi közösség részeként garantálható, aminek egyik pillére a NATO, a másik pillére pedig az Európai Unió.„
Arra tehát, hogy Orbán Viktor “kivezesse Magyarországot az EU-ból” sem szándék, sem komoly lehetőség nincs.
Ami pedig Mellár állításának második felét illeti, több országot összevetni és objektív szempont azonosítása nélkül nyertest hirdetni nem tényszerű, tudományos igényű megoldás. Inkább sorolható a “bezzegromániázós” ihlettelen kommunikációs keretbe, amelynek igazságtartalmáról itt írtunk korábban.
