A HVG egyik legutóbbi írása éles váddal él: „A kormány beismerte, hogy háborús nyerészkedésből finanszírozza a „rezsicsökkentést”.” A cím és a cikk egész gondolatmenete azt sugallja, hogy a kormány nem pusztán kezeli az energiaválság következményeit, hanem tudatosan hasznot húz a háború okozta árkülönbségekből. Ez az értelmezés azonban nemcsak politikailag sarkos, hanem gazdasági és technikai szempontból is vitatható. Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, mennyiben megalapozott az a felvetés, hogy a rezsicsökkentés fenntartása „háborús nyerészkedésnek” minősül.
A 2022 utáni energiapiaci sokk – amelyet valóban a háború idézett elő – egész Európát megrázta. A földgáz- és áramárak több országban többszörösükre emelkedtek, a lakossági számlák drasztikusan nőttek. Magyarország ebben a környezetben nem egy kedvező helyzetből indult, hanem egy súlyos külső sokk közepette hozott döntéseket. A rezsicsökkentés fenntartása nem egy előnyös piaci pozíció kihasználása volt, hanem az árrobbanás társadalmi hatásainak tompítása.
A különadó, amelyet a HVG „háborús nyerészkedésként” értelmez, valójában költségvetési eszköz. Célja, hogy az energiaválság idején az energiaiparban keletkező többletjövedelem egy részét a lakosság védelmére fordítsák. Ez nem profitkivonás, hanem válság idején alkalmazott újraelosztási mechanizmus.
A cikk egyik központi állítása így hangzik: „Valójában a „rezsicsökkentés” …. nem függ a Mol „extraprofit” különadójától, de a központi költségvetést terheli, amire fedezetet kell találni. Ám ez a fedezet a különadótól függetlenül előteremthető. Volna.”
A hangsúly a „volna” szón van. A HVG azt sugallja, hogy a fedezet más módon is biztosítható lenne, de nem fejti ki, hogyan. A költségvetés működésében azonban minden kiadásnak konkrét forrása van. Ha a Mol tartósan drágább kőolajat lenne kénytelen beszerezni, annak közvetett költségvetési hatásai lennének: csökkenne az árkülönbségből származó befizetés, miközben a lakossági energiaárakat változatlanul kellene tartani.
Ez a kiesés csak néhány módon pótolható: adóemeléssel, más állami kiadások csökkentésével, a hiány növelésével vagy újabb célzott adókkal. A cikk nem mondja ki, melyik megoldást tartaná elfogadhatónak. Pedig mindegyik komoly következményekkel járna: az adóemelés a lakosságot és a vállalkozásokat terhelné, a kiadáscsökkentés az egészségügyet, oktatást vagy beruházásokat érintené, a hiánynövelés pedig az államadósságot és a kamatterheket emelné. A HVG állítása ebben a formában nem gazdasági ellenérv, hanem egy kimondatlan feltételezés, amely nem számol be a várható negatív következményekről.
Az olaj ár-összehasonlítás kapcsán a cikk azt írja:
„Az összehasonlítás nehéz, az Urals-nak nincs nyilvános jegyzési árfolyama.”
Tény, hogy az Uralsnak nincs olyan tőzsdei benchmarkja, mint a Brentnek, amelyet percenként lehet követni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne ismert az ára. A piacon rendszeresen közzétesznek referenciaárakat, ezek alapján zajlik a kereskedelem, és ezek az adatok nyilvánosan hozzáférhetők. Jelenleg a Brent ára közel 80 dollár hordónként, míg az Urals valamivel 60 dollár alatt mozog. A különbség körülbelül 20 dollár hordónként.
A korrektség kedvéért ne felejtsük el megemlíteni, hogy a magyar finomítói rendszer jelenleg nem képes 100 százalékban Brent típusú kőolajat feldolgozni. Az árkülönbségekre épített számítások így szükségszerűen elméletiek maradnak, mert nem veszik figyelembe a feldolgozási korlátokat.
A HVG azt is állítja, hogy az Urals kiváltására az arab olajkeverékek lennének alkalmasak: “az Urals kiváltására nem a Brent, hanem az arab olajkeverék-típusok alkalmasak hasonló kémiai és fizikai tulajdonságaik miatt.”
Idézzük fel egy Telex cikk részletét ugyan ebben a témába: „A közel-keleti olaj például nagyon savas, így azt olyan tartályokban kell tartani, aminek a fala bírja az ilyen savas anyagokat. Az uráli olaj nem ilyen, így a százhalombattai tartályok sincsenek arra felkészülve, hogy mondjuk sok közel-keleti olajat fogadjanak be, ha az lenne épp elérhető.”
Ez a két – látványosan nem konvergáló – állítás együtt mutatja, hogy a kérdés rendkívül bonyolult és komoly szakértelmet igényel a megfelelő következtetése levonása. A finomítói infrastruktúra, a szállítási útvonalak és a szerződéses viszonyok egyaránt korlátokat jelentenek. Nem elegendő azt mondani, hogy létezik más olajfajta a világpiacon; azt is figyelembe kell venni, hogy milyen mennyiségben, milyen áron és milyen technikai feltételek mellett érhető el.A HVG írása egy éles állítással indul, amely szerint a kormány a háborúból húz hasznot. A részletek vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a helyzet ennél összetettebb. Az energiaválság külső sokk volt, amelyre minden ország reagált. A különadó és az Urals–Brent árkülönbség kezelése egy konkrét költségvetési és technikai helyzetre adott válasz. A rezsicsökkentés nem háborús spekuláció, hanem olyan válságkezelő eszköz, amelynek célja a lakossági árstabilitás megőrzése egy rendkívüli időszakban. A cikk akkor lenne teljes, ha az alternatív megoldások költségeit is ugyanilyen részletességgel bemutatnák.
