Magyar Péter videócsatornáján „Újabb nagyszerű igazolás! Bemutatom Orbán Anitát, a TISZA külügyi vezetőjét” címmel beszélgetett (mint diskurzusokból kiderül) a leendő Magyar-kabinet külügyminiszterével. A közel egy órában számos külpolitikai témát érintettek, köztük Lengyelország és Románia Ukrajnához fűződő kapcsolatát, a Benes-dekrétumokat. A beszélgetőtársak teljes egyetértésüket fejezték ki, hogy a lengyelek és a románok, szemben Magyarországgal, “kitárgyalták kisebbségük védelmét” Utánajártunk, mennyiben felel meg a valóságnak a Tisza potenciális külügyminiszterének helyzetértékelése, és mi is az, amit rendezettnek tekint Orbán Anita és Magyar Péter.
Orbán Anita: „Ukrajna relációjában megkerülhetetlen beszélni egyébként ugye az Ukrajnában, a Kárpátalján élő magyar kisebbségekről. És azt nem tudom, hogy tudtad-e, hogy a 2001-es népszámlálás körülbelül hasonló számú román és lengyel kisebbséget állapított meg Ukrajnában, mint a magyar volt akkor. Ez egy ilyen 140–150 ezer körüli szám volt mind a három országra. És mind a románoknak, mind pedig a lengyel barátainknak sikerült kitárgyalni a saját nemzeti kisebbségük védelmét Kijevvel, csak Magyarországnak nem.”
Magyar Péter: „Nyelvhasználat, kulturális jogok…”
Orbán Anita: Abszolút, abszolút, és ez azóta nem is feszültségforrás a kétoldalú viszonyban, csak a magyar diplomáciának nem sikerült ezt megtenni. Úgyhogy nem tudom, hogy ez kompetenciahiány, vagy pedig csak üres lózung a kisebbségvédelem, de nagyon jó lenne tudni a választ.” Így folyt a dialóg.
A volhíniai árnyék
A lengyel–ukrán kapcsolatok talán legérzékenyebb pontja a második világháború idején, 1943 és 1944 között elkövetett volhíniai mészárlás. Az ukrán nacionalisták által lengyel civilek ellen végrehajtott tömeges atrocitások áldozatainak exhumálása és méltó újratemetése mára központi politikai kérdéssé vált, illetve Varsó szerint az EU-csatlakozás előfeltételévé.
Władysław Kosiniak-Kamysz, a Tusk-kormány miniszterelnök-helyettese és nemzetvédelmi minisztere 2024 augusztusában egyértelművé tette: „Ukrajna európai jövője elválaszthatatlan a történelmi igazságtételtől.” A szavak mögött azonban keserű valóság húzódik. A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) arról számolt be, hogy az ukrán hatóságok által kiadott exhumálási engedélyek száma drámaian lecsökkent az elmúlt években. A háborús helyzet tovább nehezíti a terepmunkát, miközben a lengyel társadalom türelme egyre fogy.
A feszültséget tovább fokozta a 2023-as ukrán tankönyvbotrány, amikor egy iskolai tananyagban „lengyel koncentrációs táborok” kifejezés jelent meg – holott a náci haláltáborok német megszállás alatt működtek lengyel földön. A diplomáciai vihar azóta sem csillapodott teljesen.
A lengyel közösség csendes agóniája
Mindeközben az ukrajnai lengyel kisebbség helyzete az elmúlt években jelentősen romlott. A 2017-es és 2020-as oktatási törvények fokozatosan szorítják vissza a kisebbségi nyelveken folyó oktatást, ami a lengyel közösséget is súlyosan érinti. A fiatalok tömegesen hagyják el Ukrajnát, és a „lengyel kártya” (Karta Polaka) rendszer – amely megkönnyíti a lengyel állampolgárság megszerzését – tovább gyorsítja ezt a folyamatot.
Az anyanyelvi iskolákból évről évre mind több diák távozik az anyaországba, ezáltal csökken a lengyelül oktató tanárok létszáma is. A közösség mérete zsugorodik, az asszimilációs nyomás nő, s bár a háború alatt a lengyel kisebbség lojalitást tanúsított Ukrajna iránt – sokan harcoltak az orosz agresszió ellen –, az ukrán kormány nem gyakorol gesztust feléjük.
Lengyelország ennek dacára továbbra is a háborúban álló ország egyik legfontosabb támogatója maradt. Varsó humanitárius és energetikai segítséget – áramgenerátorokat, fűtőberendezéseket – küld Ukrajnába. Tusk egyszerre játszik honfitársainak és a brüsszeli elitnek.
E gesztusra alapozhatja Orbán Anita a lengyel-ukrán megbékélést kisebbség ügyben, meglehet azért, hogy kormányrakerülésük esetén hasonlóan cselekedjenek, azaz elengedjék a kárpátaljai magyarság kezét, miközben növelnék az Ukrajnának nyújtott támogatásokat.
A román nyelv harca a túlélésért
Románia évek óta lobbizik az ukrajnai román kisebbség jogaiért, különösen az anyanyelvű oktatás területén. A román kormányálláspontja szerint Ukrajna 2023 decemberében elfogadott kisebbségi törvénye nem felel meg teljes mértékben a Velencei Bizottság ajánlásainak, azaz továbbra is korlátozza a román nyelvű oktatást. Bukarest határidőt szabott Kijevnek a jogszabály módosítására, hangsúlyozva: a Velencei Bizottság ajánlásainak való megfelelés nem opció, hanem az EU-csatlakozás alapfeltétele. A román fél két kulcsfontosságú követelést fogalmazott meg: a román nyelv egyértelmű elismerését oktatási nyelvként Ukrajna területén, valamint a moldovai nyelv hivatalos átminősítését román nyelvvé. Itt is érezhető tehát egy kettős játék. Ugyanakkor a 2023 októberi „kijevi ukrán–román közös kormányülés előtt Marcel Ciolacu román miniszterelnök arról beszélt, hogy »az ukrajnai románok jogainak elősegítése« a tárgyalások egyik kiemelt célját képezik, a megbeszélések után már egyetlen szó sem esett az ukránosítást célzó oktatási törvényről vagy az anyanyelvhasználat korlátozásáról. Nagy diplomáciai sikerként beszélt ezzel szemben a kormányfő arról, hogy Bukarest kérésére Kijev megígérte: felszámolják Ukrajnában a románnal azonos moldovai nyelv önálló státusát, így az eddig moldovaiakként számontartott közösséget is román ajkúnak tekintik” ‒ írta aMagyar Nemzet.
Azaz a román delegáció elérte fő célját „Románia és Ukrajna kormánya közös ülésének végén jelentette ki, hogy a kijevi hatóságok szerdán úgy döntöttek, a román nyelvet ismerik el az ukrajnai román kisebbség hivatalos nyelveként.” Saját kisebbségük jogai ezzel elvezsítették fontosságukat.
Elena Nandris, az ukrajnai Román Közösség vezetője keserűen összegezte a helyzetet: „A román nyelvű oktatás jövője Ukrajnában bizonytalan. A törvények fokozatosan korlátozzák lehetőségeinket, miközben a gyerekek számára egyre nehezebb anyanyelvükön tanulniuk.”
A román közösség, amely főként a Csernyivci területen él, aggodalmát fejezte ki az új oktatási törvénnyel kapcsolatban. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a román kisebbség vallási életében is változások történtek: az Ukrajnai Román Ortodox Egyház létrejötte ugyan saját egyházi keretet biztosított a közösségnek, megerősítve identitásukat, de a nyelvi jogok terén a helyzet továbbra is bizonytalan.
„Románia Magyarországgal ellentétben nem vállalta fel a konfrontációt Ukrajnával a kisebbségi jogok ügyében” ‒ szögezte le Szilágyi Mátyás, a Magyar Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a témában rendezett kerakasztalbeszlgetésén.
Összességében elmondhatjuk, közel sem rendezte nemzeti kisebbségeinek helyzetét Románia, vagy Lengyelország, miközben az az Európai Unió a háború árnyékában tartja az Ukrajnában élő uniós államok nemzeti kisebbségeinek kálváriáját.
