Az Európai Unió napokban meghozott döntése az orosz állami vagyon határozatlan idejű befagyasztásáról a magyar sajtó egy részében úgy jelent meg, mintha Ukrajna már biztosan hozzájutna ezekhez az összegekhez az újjáépítés finanszírozására. Ezt az értelmezést erősítette Tarjányi Péter biztonságpolitikai elemző álláspontja is, amelyre az Index is hivatkozott, hangsúlyozva: az EU a döntést gyorsított eljárásban, a magyar vétó lehetőségének kiiktatásával hozta meg, hogy megőrizze befolyását az ukrajnai békefolyamatban. A következtetés azonban korántsem ilyen egyértelmű: a befagyasztás nem azonos az elkobzással, és egyelőre sem jogi, sem politikai értelemben nem tekinthető eldöntöttnek, hogy az érintett vagyon valóban Ukrajna rendelkezésére áll-e majd.
A döntés értelmezését tovább árnyalja, hogy az Európai Unión belül 27 tagállamból mindössze hét jelezte eddig nyíltan, hogy támogatná a befagyasztott orosz állami vagyon érdemi részének Ukrajna újjáépítésére való felhasználását – ez kevesebb mint az uniós tagállamok egyharmada. Ez az arány önmagában is jelzi, mennyire távol van az EU az egységes állásponttól: a támogatás jelenleg elsősorban politikai nyilatkozatok szintjén létezik, ami nemcsak kisebbségi álláspont, de messze van attól a konszenzustól, amely nélkül ilyen horderejű lépés jogilag végrehajtható lehetne. Ráadásul a befagyasztott vagyon jövőjéről nem a Bizottság vagy egy informális politikai kör, hanem az Európai Unió Tanácsa hivatott dönteni, ahol a kül- és szankciós politika területén a tagállamok kulcsszerepe és politikai súlya megkerülhetetlen, ami tovább csökkenti annak esélyét, hogy rövid távon konszenzus szülessen az eszközök Ukrajnának való átadásáról.
Forrás: Facebook
Mindezek fényében érdemes külön megvizsgálni, mit hagy ki Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Facebook-bejegyzéséből, amikor az uniós döntés következményeiről ír. Posztjában ugyanis nem tesz különbséget a befagyasztás technikai-jogi aktusa és a vagyon későbbi sorsáról szóló, egyelőre nyitott politikai vita között, hanem már úgy fogalmaz, mintha az előbbi automatikusan elvezetne az utóbbihoz. Amikor azt írja, hogy „Ukrajna így folyamatos és kiszámítható támogatáshoz juthat – pénzhez és fegyverhez egyaránt”, nem jelzi, hogy ez nem meghozott uniós döntés, hanem legfeljebb egy lehetséges politikai kimenet, amelyhez jelenleg semmilyen uniós intézményi felhatalmazás nem társul.
Ez a hiány különösen akkor válik jelentőssé, amikor Tarjányi értelmezése megjelenik egy a nyilvánosságban, és egy valós uniós döntéssel együtt olvasható. Az Index például Tarjányi Facebook-bejegyzését bemutató cikkében azt írja: „Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő közösségimédia-bejegyzésében osztotta meg véleményét az Európai Unió azon döntéséről, miszerint gyorsított eljárásban – hogy Magyarország ne tudjon a vétójogával élni – határozatlan időre befagyasztaná az orosz vagyont. Mindezt azért tenné, hogy fenntartsa befolyását az ukrajnai béketárgyalásokon.” Ez az egymás mellé helyezés – egy tényleges uniós döntés és egy szakértői értelmezés párhuzamos bemutatása – nem állít expliciten olyasmit, ami nem történt meg, mégis azt az érzetet keltheti az olvasóban, mintha a befagyasztott orosz vagyon Ukrajnának történő felhasználása már eldöntött irány lenne.
A probléma nem egyetlen mondat pontatlanságában rejlik, hanem abban, hogy a feltételes politikai forgatókönyv és a jogilag érvényes döntés közötti különbség fokozatosan elhalványul, miközben az uniós intézményi rend alapján a befagyasztott vagyon sorsáról szóló tényleges határozat még nem született meg. Ez pedig felveti annak kérdését, hogy egy biztonságpolitikai szakértő milyen felelősséggel tartozik akkor, amikor egy még nyitott intézményi kérdést lezárt következményként értelmez.
