Techet Péter, a bécsi Duna-régió és Közép-európai Intézet kutatója a KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár Györgynek nyilatkozva kifejtette, hogy a szuverenitást az Európai Unió szintjén kellene építeni, nem pedig nemzetállami szinten. Techet szerint a szuverenisták, így elsősorban Orbán Viktor, ilyen jellegű törekvéseikkel az Uniót gyengítik, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok malmára hajtva a vizet. Techet szerint a közép-európai nemzeti identitásokat ideje meghaladni, a szuverenisták valójában a külső érdekek képviselői. Ezen markánsan föderalista felfogással szemben felhozható: az EU nem lehet önálló szuverén állam, hanem a tagállamok által átruházott hatásköröket gyakorló együttműködés, az európai integráció legsikeresebb korszakai pedig éppen azok voltak, amikor nem megkérdőjelezett szuverenitású államok dolgoztak az egységes piac elmélyítésén, politikai és ideológiai jellegű elvárások kikényszerítése helyett a pragmatikus és gazdaságilag termékeny integrációra helyezve a hangsúlyt.
Techet kiindulópontja, hogy a Habsburg-térség történelmi tapasztalatai óvatosságra intenek, s valóban nem érdeke Európának, hogy újra identitásháborúkba süllyedjen. Ám ebből nem az következik, hogy a nemzeti identitásokat „meg kell haladni”, és az EU szintjén kell „szuverenitást növelni”. Az Unió alapító szerződése ugyanis világos: a hatáskörök határait a hatáskör-átruházás elve rögzíti, az EU csak a tagállamok által ráruházott területeken járhat el, ráadásul a szubszidiaritás és az arányosság korlátozza az uniós fellépést. Minden, ami nem került kifejezetten Unióhoz, a tagállamoknál marad az Európai Unióról szóló szerződés (TEU) 5. cikke szerint.
Ugyanezt erősíti meg a TEU 4. cikk, amely kimondja, hogy az EU köteles tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását és alapvető állami funkcióit; a nemzetbiztonság pedig kifejezetten tagállami hatáskör. Vagyis a kettős lojalitás – „európai és nemzeti” – az Unió jogi rendjébe be van építve. A Bíróság gyakorlata ezt számos ügyben visszaidézi, például a hivatalos nyelvhasználat védelménél. Nem a nemzeti identitások meghaladása, hanem a sokféleség tisztelete a norma – nem véletlenül az EU hivatalos mottója is ez: „Egység a sokféleségben”.
Gyakran keveredik a vitákban az „EU-szuverenitás” jelszava az Unió tényleges céljával, a nyitott stratégiai autonómiával. Az utóbbi nem „szuper-szuverenitás”, hanem annak képessége, hogy Európa – a tagállamokra támaszkodva – önállóbban cselekedjen, csökkentse a külső függéseket, és közben nyitott maradjon a kereskedelemre. Ezt a Bizottság 2021-es kereskedelempolitikai felülvizsgálata és későbbi anyagai rögzítik. A nyitott stratégiai autonómia kifejezetten a tagállami kapacitások összehangolását, nem pedig a tagállami szuverenitás eltörlését jelenti.
Ami a működő Európa gazdasági vázát illeti, a sikeres időszakokat az egységes piac bővítése és a versenyképesség adta. Ezt fogalmazza meg Enrico Letta 2024-es jelentése: a piac újraélesztése az „ötödik szabadsággal” (tudás, kutatás, innováció), a tőke-, energia- és telekompiac mélyítésével, az adminisztratív terhek csökkentésével. A Draghi-jelentés ugyanebbe az irányba mutat: befektetés, innováció, a belső akadályok lebontása. Ezek konkrét, végrehajtható gazdaságpolitikai feladatok, nem identitásprojektek.
Nem csak elvi kérdés, hogy ez megtérül-e. Az uniós becslések szerint a Single Market a teljes EU-GDP-t nagyságrendileg 8–9%-kal emeli – e hozam pedig a mélyítéssel növelhető. Az Európai Parlament „Legislative Train” összegzése és bizottsági háttéranyagok egyaránt ebbe az irányba mutatnak. A patrióta álláspont – gazdasági fókuszú, kevesebb ideológiai súrlódással – tehát nem különutas, hanem a közös európai érdek szinonimája.
Techet szerint sajátos ellentmondás, hogy az egyébként más nemzetekkel rivalizáló „nacionalista” erők nemzetközileg fognak össze, miközben az EU-t tekintik fő ellenfélnek. Egyrészt a patrióta pártok nem az európai együttműködés ellen szerveződnek, hanem annak más logikáját képviselik: a nemzetek Európáját az „Európai Egyesült Államok” helyett, másrészt a kooperációban nincs ellentmondás, az csupán a politikai közösség természetes szintjeinek megkülönböztetése.
Erre az álláspontra egyébként jelentős igény mutatkozik: a 2024 nyarán az Európai Parlamentben megalakult a Patriots for Europe képviselőcsoport megalakuláskor a harmadik legnagyobb frakciónak számított, több mint nyolcvan mandátummal. A patrióta szemlélet tehát intézményesült, nem periférikus: az Unió jövőjéről szóló viták egyik fő irányzata lett. Az, hogy a nemzetek szuverenitását védő erők európai szinten is összefognak, nem paradoxon, hanem annak jele, hogy Európában többféle integrációs vízió versenyez egymással – és a patrióta tábor a nemzetek közötti együttműködés programját kínálja alternatívaként a föderalista unióval szemben.
A „többsebességes Európa” nem elmélet, hanem a gyakorlat része. Az uniós tagállamok nem minden kérdésben haladnak egyszerre, és ez teljesen elfogadott működési forma. Jó példa erre a PESCO, vagyis az EU védelmi együttműködése, amelyhez 2017-ben csak azok az országok csatlakoztak, amelyek vállalták a mélyebb integrációt. Más területeken is megfigyelhető ez a rugalmasság: Dánia például élve az opt-outjával hivatalosan nem vezette be az eurót, Írország pedig csak részben tagja a schengeni térségnek. Ezek mind azt mutatják, hogy az Unió képes különböző integrációs szinteken működni, a tagállamok döntéseihez igazodva. Ettől az EU nem gyengébb, hanem alkalmazkodóbb és életképesebb.
A bővítés kérdésében nincs szükség „mindent vagy semmit” logikára – ebben Techetnek igaza van. Nem az a cél, hogy Ukrajna minél előbb teljes jogú uniós tag legyen, hanem az, hogy Európa tartós, kiszámítható partnerséget tudjon kialakítani vele. Az uniós tanácsi következtetések is rendre kiemelik: a „lépcsőzetes”, visszafordítható közelítés a működő út, amely egyszerre védi a tagállamok mozgásterét és fenntartja a reformösztönt a jelölteknél. Ami viszont nem lehet alternatíva, az az, amit Techet javasol: Ukrajna bevonása egy közös európai védelmi rendszerbe. Ez nem erősítené az Uniót, hanem a háborút hozná a határainkon belülre. A katonai együttműködés jelenlegi formájában – amíg fegyveres konfliktus zajlik – nem uniós, hanem nemzetközi és tagállami kompetencia kell, hogy maradjon. Európa érdeke a béke elősegítése, nem a frontvonal kiterjesztése.
Az állítás pedig, miszerint a „szuverenisták” valójában külső érdekeket szolgálnak, inkább politikai minősítés, mintsem bizonyított tény. A nyitott stratégiai autonómia éppen a külső függések mérséklését és az európai kapacitások megerősítését célozza a kontinens ipari és innovációs bázisának megerősítése által. Ez egybevág azokkal a gazdasági alapokkal, amelyeket a patrióta politika is szorgalmaz: a versenyképesség növelése, a tőke- és energiapiacok integrációja, illetve az ipari önellátás erősítése. Nem véletlen, hogy az Enrico Letta- és Mario Draghi-jelentés is hasonló diagnózist fogalmazott meg: Európa hosszú távú stabilitása nem a kínai, amerikai, vagy akár orosz kapcsolatok kiszorításától, hanem a saját gazdasági súlyának és cselekvőképességének helyreállításától függ.
A magyar álláspont lényege világos. Az uniós szerződések biztosítják, hogy minden tagállam megőrizhesse saját alkotmányos önazonosságát, és fékeket is tartalmaznak az uniós döntéshozatal túlterjeszkedése ellen. Közben az egységes piac további bővítése nagyon is kézzelfogható előnyöket hoz: több beruházást, munkahelyet és gyorsabb növekedést. A többsebességes Európa elve pedig lehetővé teszi, hogy ott mélyítsük az együttműködést, ahol mindenki számára előnyös, és ott hagyjunk nagyobb mozgásteret, ahol ez indokolt. Ez nem ellentéte az „európai gondolatnak”, hanem éppen annak működő formája: szuverén nemzetek együttműködése, amelyben a közös cél a kölcsönös erősödés, nem az önfeladás.
Összességében az Európai Unió működésének alapja továbbra is a szuverén nemzetállamok együttműködése. A közös célokhoz szükséges hatásköröket a tagállamok ruházzák át, és ők maguk is tartják kézben azokat a fékeket, amelyek megakadályozzák az EU túlterjeszkedését. Az Unió gazdasági erejét az egységes piac mélyítése és a versenyképesség erősítése adja, politikai rugalmasságot pedig a többsebességes integráció biztosítja, amely lehetővé teszi, hogy minden ország a saját tempójában kapcsolódjon be a közös programokba. Minden együttműködési és bővítési folyamat csak így – lépésről lépésre, fokozatosan – kezelhető. Ebben a keretben a patrióta szemlélet – kevesebb ideológia, több teljesítmény, az identitások tisztelete és a szuverén nemzetállamok együttműködése – nem ellentéte, hanem alapja része az európai gondolatnak.
