A pénteki alaszkai csúcs utáni szkepticizmust a hétfői washingtoni találkozót követően erős optimizmus váltotta fel. Zelenszkij ukrán elnők és az európai szövetségeseit képviselő csoport már arról értekezett, hogy milyen biztonsági garanciákkal lehetne Kijev számára is megnyugtatóvá tenni a békét, azt a békét, ami pénteken még önmagában is elég távolinak tűnt. A politikusi nyilatkozatok és felvetések alapján olyan neves lapok fogtak a lehetséges garanciák számbavételébe, mint például a New York Times vagy a Guardian. Az elemzéseket olvasva azonban felmerül, hogy az irreális optimizmus nem csak a béke közelsége kapcsán nyert teret. Ezt a komor értékelést az orosz féltől azóta érkezett reakciók is megerősítették.
Az orosz–ukrán háború lehetséges befejezése kapcsán többször kerül elő a kérdés, milyen biztonsági garanciákra lenne szükség ahhoz, hogy egy jövőbeni békemegállapodás ne csak megszülessen, hanem tartósan és működőképesen fenn is maradjon. Mivel Ukrajna NATO-tagsága elképzelhetetlennek tűnik, a Kijev számára is megnyugtató békéhez elengedhetetlenek az alternatív, a szövetséghez hasonló védelmi biztosítékok, amelyek hosszú távon is fenntarthatóvá tennék a békét. Ezek az ukránok szerint olyan garanciák lennének, amelyek erejükben és hatékonyságukban a NATO kollektív védelméhez mérhetők. A nyilvánosságra került aktuális elképzelések és a sajtóban megjelent értesülések alapján érdemes áttekinteni háború lezárása utáni lehetséges forgatókönyveket.
A nemzetközi sajtó beszámolói szerint az ukrán vezetés többféle biztonsági garanciát fontolgat, amelyek együtt biztosíthatnák az ország védelmét egy jövőbeli békekötést követően. Ezek a garanciák a NATO kollektív védelmi elvéhez, az 5. cikkelyhez hasonló kötelezettségeket jelentenének, de Ukrajna tényleges NATO-tagsága nélkül. Kijev olyan írásos biztonsági megállapodást szeretne, amely jogilag kötelező erejű védelmi ígéretet tartalmazna több nyugati hatalom részéről. Ez gyakorlatilag a NATO 5. cikkelyének megfelelő kötelezettségvállalás lenne. Ennek értelmében, ha Oroszország a jövőben újabb támadást indítana, a garanciát vállaló országok azonnal beavatkoznának, mintha saját területüket érte volna agresszió. Ukrajna már 2022 tavaszán előállt a „NATO-szintű” garancia gondolatával. Akkoriban semlegességet ajánlott cserébe azért, hogy több állam – köztük Lengyelország, Izrael, Törökország, Kanada, valamint természetesen az Egyesült Államok és Nagy-Britannia – szerződéses biztosítékot vállaljon az ország biztonságára. Kijev nem puszta politikai nyilatkozatokat akart, hanem kőkemény garanciákat, amit az ukrán kormány szerint a történelmi tapasztalataik is indokolnak. Az 1994-es Budapesti Memorandum ugyanis csak biztonsági biztosítékokat tartalmazott, valódi katonai védelmi garanciát nem. Mint utólag kiderült, ezek az ígéretek papíron ugyan léteztek, de gyakorlati szinten értéktelennek bizonyultak. Így sem a 2014-es orosz inváziót, sem pedig a 2022-ben indított teljes támadást nem tudták megakadályozni. Ezért Ukrajna most ragaszkodik ahhoz, hogy ezúttal valódi, „áttörhetetlen” védelmi kötelezettségeket kapjon. Ebben az európai szövetségesek is egyetértenek. Közös nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy Ukrajnának „vasbiztos” garanciákra van szüksége a békéhez, és elfogadhatatlan minden olyan korlátozás, amely megszabná, mekkora haderőt tarthat fenn. A Nyugat tehát nem akar még egyszer olyan félmegoldást, amely lefegyverzi vagy kiszolgáltatja Ukrajnát. A garanciáknak ezúttal valódi katonai erővel akarják alátámasztani.
Sajtóhírek szerint az egyik ilyen konkrét biztonsági garancia, amely felmerült a béketárgyalások során, a nyugati katonai erők telepítése Ukrajnába a megállapodás megkötése után. Ennek a célja az lenne, hogy elrettentsék Oroszországot a szerződés megsértésétől. 2025 januárjában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelezte, hogy mindenképpen szükség lenne a tartós nyugati jelenlétre az országban, egyfajta garanciaként. Az ukrán elnök ezt számszerűsítve, minimum 200 ezer katonáról beszélt. Ez a gyakorlatban békefenntartó erők állomásoztatását jelentené Ukrajnában. A The Guardian értesülései szerint akár egy 30 országot felelő koalíció is létrejöhetne, ennek biztosítása célból. Nagy-Britannia és Franciaország már jelezte is, hogy készek katonákat küldeni az országba, „megnyugtató erőként”. Emmanuel Macron francia elnök ki is jelentette: „Segítenünk kell Ukrajnát a helyszínen” – ami példátlan módon, nyugati csapatok ukrajnai jelenlétét vetítené előre. A tervek szerint ezek a NATO-tagállamokhoz tartozó alakulatok nem a szövetség zászlaja alatt, hanem saját nemzeti kötelékben működnének, hogy formálisan ne sértsék a NATO és Oroszország közötti íratlan határokat. Feladataik közé tartozhatna például a tűzszüneti vonalak ellenőrzése, Kijev és Lviv védelme, illetve bizonyos kiképzési programok támogatása. A kezdeményezés azonban számos kérdést felvet. Pontosan hol telepítenék ezeket az erőket? Mi történne, ha orosz támadás érné őket? Csupán megfigyelő szerepet töltenének be, vagy felhatalmazást kapnának arra is, hogy megvédjék magukat és viszonozzák a tüzet? Ezen tisztázatlan kérdések miatt az is látható, hogy a franciák lelkesedésének dacára, egyelőre a nyugati szövetségesek sem teljesen egységesek az ötlet kapcsán. Németország például óvatosan viszonyul a kezdeményezéshez. A berlini vezetés szkeptikus a nyugati katonák ukrajnai bevetésével kapcsolatban. Oroszország pedig már most határozottan ellenzi bármiféle külföldi katonai jelenlétet a békemegállapodás részeként. Mindezek ellenére Luke Harding, a Guardian külpolitikai újságírója szerint a békefenntartó erők ötlete az utóbbi időben komoly tárgyalási témává vált. A tervek szerint ez azonban nem a frontvonalon, hanem inkább a háttérben történne, nem provokatív módon. A nyugati vezetők tehát készek arra, hogy jelenlétükkel egyfajta védőernyőt biztosítsanak Ukrajna számára. Feltéve, hogy sikerül majd megállapodni a pontos mandátumról és működési szabályokról.
A fizikai katonai jelenlét mellett a nyugati szövetségesek fokozott hírszerzési együttműködéssel is erősítenék Ukrajna biztonságát. Zelenszkij is kihangsúlyozta, hogy a támogatás „magában foglalhat hírszerzést is”. Ez azt jelentené, hogy a NATO-országok megosztanák Ukrajnával műholdas felderítési adataikat, elektronikus lehallgatási információikat és más titkosszolgálati értesüléseiket. Az ilyen együttműködés kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy Kijev a jövőben még időben felismerje egy esetleges újabb orosz támadás előkészületeit. Emellett a nyugati partnerek kibervédelmi támogatást is adhatnának, mivel Ukrajna szerint Oroszország a kibertérben is komoly fenyegetést jelent. Bár erről kevés konkrét értesülés szól, logikusnak tűnik, hogy a jövőben a biztonsági csomag részét képezheti a nyugati kiberparancsnokságok segítsége is az ukrán infrastruktúra védelmében, továbbá a dezinformáció elleni fellépésben. Ez a hírszerzési és technológiai segítség ugyan kevésbé látványos, de annál fontosabb, úgynevezett „láthatatlan garancia” lehet, amely erősítheti Ukrajna védelmi képességét anélkül, hogy közvetlen fegyveres konfrontációt váltana ki. A hosszú távú biztonsági garanciák között várhatóan a jövőben is kiemelt szerepet kapnak a fegyverszállítások és a haderőfejlesztés is. Ukrajna számára ugyanis a legkézzelfoghatóbb garancia az, ha saját hadserege kellően ütőképes marad. A nyugati sajtó szerint Kijev azt szeretné elérni a tárgyalásokon, hogy szövetségesei tartósan és bőségesen ellássák modern fegyverekkel az ukrán hadsereget. Zelenszkij a legutóbbi, Fehér Házban tartott megbeszélés után közölte, hogy Ukrajna mintegy 90 milliárd dollár értékben ajánlotta fel amerikai fegyverek beszerzését – nyilvánvalóan részben a garanciapolitika részeként. Ez az összeg is mutatja, hogy Kijev hosszú évekre előre számít jelentős nyugati fegyverátadásokra, amelyek biztosíthatják, hogy hadereje Európa egyik legerősebb és legjobban felszerelt hadserege legyen. Hogy ez miképp válna ilyen hirtelen elfogadhatóvá Moszkva számára, arra nem térnek ki az elemzések.
A G7 országok már 2023 júliusában közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben hosszú távú biztonsági kötelezettségvállalásokat fogalmaztak meg Ukrajna mellett. Ennek alapján minden ország külön megállapodásokat köt Kijevvel rendszeres fegyverszállításokról, kiképzési programokról és haditechnikai együttműködésről. Zelenszkij ezt „hídnak” nevezte a NATO-tagság felé, amely szerinte elrettentheti Oroszországot egy újabb agressziótól. Másként fogalmazva: a Nyugat azt ígérte, hogy ameddig csak szükséges, fegyverrel és pénzzel fogják támogatni Ukrajnát. Bár ezek a biztosítékok formálisan nem érnek fel a NATO 5. cikkelyével, valójában azt üzenik Moszkvának, hogy Ukrajna nem marad egyedül. Nyugati szakértők szerint ugyanakkor a realitás az, hogy a szövetség nem akar közvetlenül háborúba keveredni Oroszországgal, ezért a legéletszerűbb megoldás egy önálló, erős ukrán haderő kiépítése.
Ugyanez az oka, hogy sokan szkeptikusan fogadták azt az újonnan felmerült elképzelést, hogy Ukrajna NATO-tagság nélkül is kaphatna egy az 5. cikkelyhez hasonló garanciát, azaz a NATO-országok a területe elleni támadást a saját területük elleni támadásként kezelnének. A jelek szerint nem fogjuk megtudni, hogy ezt mennyire vették volna komolyan éles helyzetben, mert Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy ezt csak abban a formában tudja országa elfogadni, ha a helyzetről és a válaszcsapásról egyhangú döntést hozó grémiumban Kína és Oroszország is helyet kap. Így Oroszország megvétózhatná az ellenlépéseket, és miután jelenleg egy másik ország sem jelent semmilyen inváziós veszélyt Ukrajnára, teljesen abszurddá tenné a mechanizmust.
Ennek része lehet a lőszergyártás bővítése, a modern harckocsik, vadászgépek és légvédelmi rendszerek átadása, valamint a hadsereg működésének pénzügyi támogatása. Lényeges elem továbbá az is, hogy a garanciát nyújtó országok között nukleáris hatalmak – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Franciaország – is legyenek, hiszen csak így lehet ellensúlyozni Oroszország atomfegyverekkel való fenyegetését. Egyes jelentések szerint Kijev eddig több mint harminc kétoldalú biztonsági együttműködési nyilatkozatot írt alá nyugati partnereivel – köztük egy tíz évre szóló védelmi megállapodást az Egyesült Államokkal –, amelyek pénzügyi támogatást és fegyverkezési együttműködést biztosítanak. A békemegállapodás ezeket foglalná keretbe, hogy Ukrajna a jövőben is folyamatos utánpótlásra és katonai felkészítésre számíthasson, még a háború lezárása után is.Összességében tehát elmondható, hogy egy rendkívül összetett garanciarendszerben gondolkodnak a nyugati szövetségesek, amely magában foglalná a fizikai jelenlétet, a politikai és katonai megállapodásokat, valamint a technikai és pénzügyi támogatást is. Bár egyes részletek, például a nyugati csapatok mandátuma még nem tisztázottak, a cél egyértelmű: olyan elrettentő erőt kívánnak felmutatni Moszkva felé, amely megelőzhet egy újabb jövőbeli konfliktust, miközben formálisan nem sérti a NATO és Oroszország közötti tabukat. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy a biztonsági garanciákat több tucat ország koalíciója nyújtaná, és ezt papíron is rögzítenék, hogy minden vállalás kézzelfogható és számonkérhető legyen. A kihívás az, hogy az elrettentő erő létrehozását célzó kezdeményezésekre Moszkvának is rá kell bólintania, miközben határozottan ellenzi a nyugati jelenlétet és Ukrajna felfegyverzését, az 5. cikkelyhez hasonló megoldás kapcsán pedig Lavrov külügyminiszter olyan megoldási javaslattal állt elő két napon belül, ami teljesen alkalmatlanná teszi arra a célra, amire kitalálták.
