Friedrich Merz kancellári beiktatását óvatos várakozásokkal fogadta a nemzetközi közvélemény. Akkori cikkünkben mi is végigvettük azokat az elképzeléseket, amelyek egy része sokat várt már magától a ténytől, hogy többé nem Olaf Scholznak hívják Németország kancellárját, mások szerint az elődeitől kapott örökség, és a koalíciókötéssel beszűkült politikai mozgástér megoldhatatlan problémák elé fogja állítani Merzet, és persze akadtak olyanok, akik ebbe is Orbán Viktor végzetét vizionálták. Most megvizsgálva a helyzetet, az látszik, hogy a magyar miniszterelnök megregulázásánál sokkal sürgősebb kihívásokkal néz szembe a Merz-kabinet. Gazdasági visszaesés, költségvetési hiány, radikális migrációs fordulat és diplomáciai feszültségek jellemzik a Merz-kormány utóbbi hónapjait, miközben a bel- és külpolitikai kritikák egyre élesebbek.
Az egyik legkomolyabb kihívás a Merz által fémjelzett koalíció előtt, hogy a 2025 júliusában lezárult EU-USA kereskedelmi egyezmény értelmében az Egyesült Államok 15 százalékos vámot vezet be több európai importtermékre, köztük a német autóexportra is. A döntés különösen érzékenyen érinti Németországot, mivel az ország gazdasági teljesítményének jelentős részét éppen az ipari kivitel, azon belül is az autógyártás adja. Merz nyilvánosan is ismerte el, hogy az amerikai intézkedés „jelentős” károkat okozhat az ország exportvezérelt gazdaságának. A német gazdaság GDP-jének közel 40-45 százaléka exportból származik.
A leginkább érintett szektorok az autóipar mellett a gépberendezések és a vegyipar, amelyek közvetlenül ki vannak téve ezeknek az extra költségeknek. Ráadásul a Német Gazdasági Tanácsadók Tanácsa 2025-re stagnálást jelez előre, amit az amerikai vámintézkedésekkel is összefüggésbe hozható. Az új vámok tehát komolyan megrendíthetik Németország külkereskedelmi pozícióit, különösen az Egyesült Államokkal folytatott relációban. Ráadásul a konzervatív oldalon is egyre erőteljesebb kritikák fogalmazódnak meg Merz tárgyalási stratégiájával kapcsolatban. Több CDU-s és CSU-s politikus is úgy véli, hogy a kancellár passzív szerepbe tolta az országot a transzatlanti tárgyalások során. Szerintük Merz nem gyakorolt elég nyomást Brüsszelre és Washingtonra annak érdekében, hogy Németország kulcsfontosságú iparágait, mindenekelőtt az autógyártást, megvédje a versenyhátránytól. A kormányfő egyelőre nem részletezte, milyen válaszlépésekre készül a vámintézkedések hatásának mérséklése érdekében. A német gazdasági körök azonban attól tartanak, hogy a kivitel gyengülése belső foglalkoztatási és beruházási feszültségekhez is vezethet a közeljövőben.
A vámok okozta jövőbeli kihívások mellett a német gazdaságnak további két releváns problémával is szembe kell néznie, a költségvetési hiánnyal és államadóssággal. A Financial Times júliusi beszámolója szerint a német kormány előrejelzése alapján 2029-ig akár 170 milliárd euróra is nőhet a költségvetési hiány, ami példátlan méretű eladósodást jelentene. Ez jelentős elmozdulást jelent a korábbi költségvetési politikához képest, amely esetében a „Schuldenbremse” (adósságfék) szigorú betartása volt jellemző. A még 2009-ben bevezetett szabály alkotmányos korlátokat szabott az államháztartási hiánynak, és célul tűzve ki a strukturális deficit radikális csökkentését. Jelen esetben azonban úgy tűnik, hogy a nehéz körülményekre való hivatkozással, a Merz-féle kormányzat ezt felülírja. Ennek jegyében a német kormány a közelmúltban alkotmánymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy nagyobb mozgásteret biztosítson az eladósodásra, különösen a hadiipari és az infrastruktúra-fejlesztési beruházások terén. Az orosz-ukrán háború és az európai biztonságpolitikai nyomás megfelelő indokként szolgált a kormány számára, hogy a korábbi fiskális szigort feloldja, és hosszabb távú beruházásokkal válaszoljon az általa érzékelt geopolitikai kihívásokra. 2025 március 18-án a Bundestag, majd március 21-én a Bundesrat fogadta el kétharmados többséggel a költségvetési „debt brake” (adósságfék) rendeleteinek jelentős felülírását. A módosítások a szövetségi költségvetési kódex (Grundgesetz) több pontját érintették. Ezzel a kormány lényegében alkotmánymódosítással tette lehetővé a nagyobb eladósodást, elsősorban hadiipari és infrastrukturális kiadások finanszírozása érdekében. Továbbá a jövőben megszűnik az a szabály, amely szerint a szövetségi költségvetésben évente legfeljebb a GDP 0,35 százalékáig lehet hiányt engedni. Ez azt jelenti, hogy az automatikus költségvetési korlát, az úgynevezett adósságfék, gyakorlatilag kikerül a rendszerből. Miután minden közjogi akadályt elhárítottak az útból, Merzék bejelentették, hogy a 2026. évi tervezett költségvetésben a kormány mintegy 174,3 milliárd eurónyi hitelfelvételt tervez, a 2027–2029 közötti időszakban pedig 170–172 milliárd eurós hiányt engedne meg. Ez a szisztéma része a nagy hármas csomagnak (védelem + infrastruktúra + klíma) a következő négy évre. Mindemellett a kamatterhek ugrásszerűen megnőttek. Várhatóan 66-71 milliárd euróra emelkednek évente legkésőbb 2029–2035 között, ha 1 % felett marad a védelmi kiadás aránya. Az OECD előrejelzése szerint a német államadósság a következő években akár 10 százalékponttal is emelkedhet a kormány megnövekedett kiadásai miatt.
Az AfD növekvő népszerűsége és a Magyarországhoz hasonló sikeres nemzetközi példák miatt, a Merz-kabinet a közelmúltban elkezdett egy sokak által „megkésettnek” titulált, szigorúbb bevándorlási politikát folytatni. Ennek révén június végén bejelentették, hogy 2027-ben felfüggesztik a családegyesítéseket a migránsoknál, valamint az állampolgársági szabályokat is szigorítani fogják. Merz balról érkező kritikusai szerint a kancellár ezzel lényegében legitimálja a német szélsőjobboldal narratíváját. Mivel a kancellárnak egy világnézetileg sokszínű koalíció élén kell vezetnie az országot, egyszerre kell populista retorikával kifognia a szelet az AfD vitorlájából, miközben meg kell felelnie baloldali koalíciós partnere, valamint annak szavazótábora elvárásainak is. Ennek ellenére a német kormány kitart a későn felismert, kemény migrációs politika mellett. 2025 júliusában például a német belügyminiszter több EU-tagállam képviselőjével közösen tartotta meg a Zugspitze-csúcstalálkozót, ahol azt javasolták, hogy a menedékkérőket ne az EU területén, hanem külső országokban – például Afrikában vagy a Közel-Keleten – helyezzék el, és ott bírálják el a kérelmeiket. Az úgynevezett offshore menekültközpontok létrehozásának tervét azonban több szakértő és civil szervezet is erősen bírálja, jogi és emberi jogi aggályokat megfogalmazva a megvalósíthatóság és a megfelelőség kapcsán. A Merz-kormány tehát nemcsak az egyre súlyosbodó gazdasági problémákkal küzd, hanem értékrendileg is könnyen „présbe” kerülhet, mivel a centrumpolitika egyik alapvető és szinte elkerülhetetlen csapdájába sodródhat: ha egyszerre próbál megfelelni két eltérő világnézeti irányvonalnak, annak szinte törvényszerű következménye, hogy végül mindkét oldal szemében elveszíti a szavahihetőségét és a hitelességét.
Végül megemlítendő, hogy a Merz-féle kabinetnek a közelmúltban egy kellemetlen diplomáciai konfliktusba is sikerült belekeverednie. Németország ugyanis – nem egyeztetett – önálló döntés alapján szigorított határellenőrzéseket vezetett be, amelyet Lengyelország uniós jogsértésnek tart. Az intézkedések következtében feszültségek keletkeztek a két ország között, a vita pedig az egész schengeni övezet működésére és jogi legitimációjára is hatással lehet. Németország 2024 őszén új belügyi irányvonal alapján fokozatosan visszaállította a belső határ-ellenőrzéseket, előbb a lengyel és cseh, majd az összes szárazföldi határszakaszon. A kormány a migrációs nyomásra és a közbiztonság védelmére hivatkozott, ugyanakkor nem egyeztetett előzetesen sem érintett országokkal, sem az Európai Bizottsággal. Lengyelország ezt egyoldalú döntésnek minősítette, amely szerintük sérti az uniós és schengeni szabályokat. A lengyel kormány különösen kifogásolja azt, hogy a Németországba belépő menedékkérőket a német hatóságok sok esetben már a határnál visszafordítják anélkül, hogy elindítanák a menekültügyi eljárást. A Merz-kabinet részéről – a fent említett migrációs stratégia mentén – a lépés szintén egyfajta gesztusként értelmezhető a konzervatívokból egyre nagyobb számban kiábránduló jobboldali szavazók felé. Lengyel értelmezés szerint ez úgynevezett visszatoloncolás, amely szembemegy az uniós és nemzetközi jogi előírásokkal, valamint a dublini rendszer szabályaival is. Varsó válaszul ideiglenes határellenőrzéseket vezetett be a Németország felől érkező forgalomra, és azt követeli, hogy Berlin állítsa le a szerinte illegitim intézkedéseket. A vita során több uniós tagállam is Lengyelország mellé állt, köztük Luxemburg és Csehország is. Ezek az országok attól tartanak, hogy a német példát követve más tagállamok is elkezdhetnek egyoldalúan határt ellenőrizni, ami veszélybe sodorhatja a szabad mozgás egyik alappillérét. Az Európai Bizottság is hivatalosan vizsgálja a helyzetet, de egyelőre nem lépett fel határozottan Németországgal szemben. Kritikusok szerint azonban, ha a német intézkedések hosszú távon érvényben maradnak, az megingathatja a schengeni rendszer jogalapját, és precedenst teremthet más tagállamok számára is.
A Merz-kormány elmúlt hónapjait tehát gazdasági visszaesés, növekvő költségvetési hiány, szigorodó migrációs politika és az abból fakadó diplomáciai feszültségek jellemezték. Az EU-USA kereskedelmi egyezmény következményeként bevezetett amerikai vámok súlyosan fogják érinteni a német exportágazatot, különösen az autóipart, miközben a gazdaság lassan, de biztosan stagnálásba süllyed. A kivitel gyengülése ráadásul belső foglalkoztatási és beruházási feszültségeket is előrevetít, amit tovább súlyosbítanak az egyre növekvő kamatterhek és a tervezett hitelfelvételek. A „későn felfedezett” szigorú migrációs politika eddig több kárt mint hasznot okozott a kormány számára. Mindez arra utal, hogy a Merz-kormány egyre nehezebben tudja összeegyeztetni a gazdasági stabilitást, a társadalmi elvárásokat és a növekvő geopolitikai kihívásokat, miközben politikája fokozatosan elveszíteni látszik hitelességét mindkét politikai oldalon.
