Bár Ukrajnát az oroszok ellen viselt háború miatt előszeretettel állítja be a nyugati sajtó a demokrácia bástyájaként, az ország valójában megszületése óta komoly deficitekkel küzd ezen a téren. A háború lehetőséget ad arra, hogy a szükséghelyzetre hivatkozva rövidre zárják a Zelenszkij leváltására törekvő politikai kezdeményezéseket. Ennek következtében az elnök elleni erővonalak speciális módon rajzolódnak ki Ukrajnában. Ezeket a mintákat “Dr. Vasököl”, Vitalij Klicsko korábbi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, kijevi polgármester politikai tevékenységén keresztül mutatjuk be.
Egy kijevi rakétatámadás eseményei jól rávilágítottak az ukrán belpolitika mélyén húzódó feszültségekre. Miközben a mentési munkálatok zajlottak és Vitalij Klicsko polgármester a helyszínen nyilatkozott a sajtónak, Volodimir Zelenszkij elnöki hivatala bejelentette, hogy vizsgálatot indít a fővárosi vezetés ellen egy állítólagosan zárva talált óvóhely ügyében. Ez az eset nem egyedi, hanem egy mélyebb, strukturális küzdelem felszíni megnyilvánulása, amelyben a központi kormányzat és a helyi vezetés feszül egymásnak a felelősségi körök és a hatalomgyakorlás kérdéseiben.
A külső katonai agresszióval párhuzamosan Ukrajna belső hatalmi struktúrái között is küzdelem zajlik az ország jövőbeli állami berendezkedéséről. A vita egy centralizált, elnöki hatalomra épülő modell és egy decentralizált, a helyi autonómiát előtérbe helyező berendezkedés között zajlik. A Zelenszkij és Klicsko közötti konfliktus ebben a kontextusban értelmezhető, mint két eltérő politikai modell versengése.
A jelenlegi hatalmi berendezkedés és annak belső konfliktusai a 2014-es Majdan-forradalmat követő politikai folyamatokban gyökereznek. A forradalom után nem történt meg a remélt rendszerszintű megtisztulás, a Porosenko-elnökség alatt is fennmaradtak a korábbi oligarchikus struktúrák, ami széleskörű társadalmi kiábrándultsághoz vezetett. Ez a politikai vákuum teremtett lehetőséget olyan, kívülállóként pozicionált szereplők felemelkedésének, mint a sportolóból lett politikus Klicsko, majd a televíziós karrierjét politikai tőkére váltó Zelenszkij. Utóbbi 2019-es, 73 százalékos választási győzelme a fennálló politikai rendszerrel szembeni mély bizalmi válságot tükrözte.
Klicsko politikai tőkéjének alapját, amellyel kívülállóként léphetett fel, a sportmúltja adta. Nehézsúlyú ökölvívó-világbajnokként, „Dr. Vasököl” becenéven szerzett nemzetközi hírnevet, amelyet fivérével, a szintén világbajnok Wladimirral közösen építettek fel. Politikai pályafutását az általa alapított UDAR (Ukrajnai Demokratikus Szövetség a Reformokért) párttal kezdte, kihasználva ismertségét. A 2014-es Majdan-tüntetések egyik vezéralakjaként vált országosan is megkerülhetetlen tényezővé, majd Kijev polgármesterévé választották, ezzel intézményesítve a sportpályafutása során felhalmozott szimbolikus tőkéjét.
Mindkét politikus (Zelenszkij és Vitalij Klicsko) háttere azonban összetettebb, mint azt a kívülálló szerep sugallná. Klicsko régóta rendelkezik komoly üzleti és nemzetközi, elsősorban németországi kapcsolatokkal. Zelenszkij felemelkedésében pedig kulcsszerepet játszott Ihor Kolomojszkij oligarcha médiaháttere. Bár az elnök később látványos oligarchaellenes kampányba kezdett, kritikusai szerint a vonatkozó törvény a gyakorlatban inkább egy szelektív politikai eszközként funkcionált a nemkívánatos gazdasági szereplők háttérbe szorítására.
Klicsko polgármesteri működését ugyanakkor számos kritika is övezi. Politikai ellenfelei és civil szervezetek rendszeresen vádolják azzal, hogy a fővárosi ingatlanfejlesztések során szemet huny a korrupciógyanús ügyletek és az illegális építkezések felett. A kritikák gyakran a városrendezési tervek átláthatatlanságára, valamint a befolyásos építőipari lobbikkal való feltételezett összefonódásaira irányulnak. Bár konkrét korrupciós ügyekben jogerős ítélet nem született ellene, a neve ismétlődően felmerül a kijevi fejlesztések körüli vitákban.
Az a jelenség, hogy a hagyományos politikai pályát be nem járó, de nagy ismertséggel rendelkező személyiségek kerülnek hatalomra, az ukrán politika egyfajta sajátosságára utal. A szovjet éra utáni mély bizalmatlanság a professzionális politikai osztály iránt olyan vákuumot teremtett, amelyet a médiából vagy sportból ismert arcok tudtak betölteni. Klicsko (ökölvívó) és Zelenszkij (színész) mellett jó példa erre Szvjatoszlav Vakarcsuk, az Okean Elzi rockzenekar frontembere, aki szintén alapított pártot. Ezek a szereplők a személyes márkájukat és népszerűségüket használják politikai tőkeként, ami a politikai rendszert kiszámíthatatlanabbá teszi.
A háborús helyzet tovább élesítette a különbségeket e politikai szereplők között. Zelenszkij a háborús államfő, akinek kommunikációja elsősorban a nemzetközi színtérre és a globális narratívák formálására irányul. Ezzel szemben Klicsko a főváros operatív vezetőjének szerepét tölti be, aki a városi infrastruktúra és a mindennapi működés fenntartására koncentrál. Ez a szerepkülönbség eltérő hatalmi bázist és politikai logikát eredményezett.
Ez a szerepkülönbség és a mögötte húzódó hatalmi versengés több konkrét ügyben is megmutatkozott, amelyek az elnöki adminisztráció centralizációs törekvéseit jelzik. Az egyik legfontosabb a fővárosról szóló törvény körüli jogi vita volt, amelynek során felmerült, hogy a Kijevi Városi Állami Adminisztráció élére külön vezetőt neveznének ki. Ez a lépés a végrehajtói hatalmat elválasztotta volna a választott polgármestertől, jelentősen gyengítve utóbbi pozícióját. A már említett, óvóhelyekkel kapcsolatos nyilvános felelősséghárítás szintén a hatalmi harc része volt, amely rávilágított, hogy a háborús helyzet sem szünetelteti a belpolitikai küzdelmeket.
A belpolitikai küzdelmeket tovább mélyíti a politikai legitimitás egyre sürgetőbb kérdése. Zelenszkij 2019-ben szerzett elnöki mandátuma 2024-ben lejárt, de a hadiállapotra hivatkozva a választásokat elhalasztották. Ez a helyzet legitimitási kérdéseket vet fel, mivel a jelenlegi kormányzás már nem közvetlen választói felhatalmazáson alapul. A legitimitás forrása így egyre inkább a háborús teljesítmény és a nemzetközi támogatottság. Zelenszkij népszerűsége, bár továbbra is magas, a háború elhúzódásával csökkenő tendenciát mutat.
A belső feszültségeket jelzi Valerij Zaluzsnij volt vezérkari főnök leváltása is, aki rendkívül népszerű a katonák és a lakosság körében, és egy esetleges választáson komoly kihívója lehetne az elnöknek.
Ebben a legitimitási vákuumban Klicsko tudatosan pozicionálja magát. Egyre gyakrabban nyilatkozik a háború utáni demokratikus megújulás és a választások megtartásának szükségességéről, amivel saját politikai profilját építi a háború utáni időszakra, megszólítva azokat a választókat is, akik számára fontos a demokratikus normák helyreállítása.
A végső kérdés tehát túlmutat a személyes rivalizáláson. Az ukrán belpolitikában zajló küzdelem arról szól, hogy a háborút követően milyen állammodell szerint működik tovább az ország. A Zelenszkij–Klicsko csata szimbolikus konfliktus azon a politikai küzdőtéren, ahol eldől, hogy egy centralizált, elnöki irányítású állam jön-e létre, vagy egy decentralizált, a helyi autonómiára és a hatalommegosztásra épülő államalakulat.
