Az újlipótvárosi TISZA Sziget közössége nemrég indított előadássorozatot a remélt rendszerváltás szellemi előkészítésére. Bár hivatalosan nem a TISZA Párt programjához tartozik, a rendezvény szorosan kapcsolódik annak környezetéhez és kiépíteni remélt szellemi holdudvarához. A előadássorozat célja az volt, hogy a 2010 óta tartó Orbán-kormányok átfogó kritikáját adja smert balliberális előadók celebrálásában. Elsőként Magyar Bálint előadásáról írunk, aki nyelvi szempontból közelítette meg a TISZA által vágyott „rendszerváltó stratégiát„. A korábban kizárólag balliberális körökben forgó elméleti alapvetése ezúttal a TISZA fórumán debütált. Elemzésünkben górcső alá vettük, hogyan segíti Magyar Bálint elméleti alapozása Magyar Péter „rendszerváltó” kommunikációját, milyen elemeket vett át belőle, és mik azok a pontok, ahol eltér tőle – megvizsgálva a TISZA Párt valóban független-e a balliberális holdudvar eszmei befolyásától.
Bár látszólag szakmai előadások hangzanak el különböző szakterületekről, azok értelmezési keretét ugyanaz a politikai motiváció határozza meg – a hatalomba kerülés, éppen ez Magyar Bálint nyelvpolitikai koncepciójának lényege. Az általa megalkotott „Nemzeti Együttbűnözés Rendszere” kifejezést ma sokan Magyar Péterhez kötik, holott annak szellemi szerzője Magyar Bálint. A magyar belpolitikában újra és újra felbukkanó fogalom, a „Nemzeti Együttbűnözés Rendszere” mára az ellenzéki nyelvhasználat részévé vált. Bár a legtöbben Magyar Péter nevéhez kötik a kifejezést, a vád valójában már 2013-ban megjelent Magyar Bálint írásaiban, aki több kötetet is szentelt annak alátámasztására, hogy szerinte a 2010 utáni magyar államszerkezet egy posztkommunista maffiaállam. A Magyar polip című sorozatban (Noran Libro, 2013–2015) és A magyar maffiaállam anatómiája című kötetében (2015) többek között így fogalmazott:
„A korrupcióval jogosan vádolhatók közötti önkényes, politikai szelekció, illetve az alaptalanul besározottak példája csak erősíti a szervezett felvilág és a gazdaság közötti „nemzeti együttműködés” készségét.”
(Magyar polip, I. kötet, 74. o.)
Magyar Péter tehát egy már létező politikai fogalomkészletet “emelt át”, amit Magyar Bálint a baloldali-liberális értelmiség köreiben évek óta épít. Az átvétel azonban nem véletlenszerű. Magyar Bálint előadásában a „stratégiaalkotás” első lépésének a rendszer megnevezését tekinti. Szerinte a politikai cselekvés elsődleges terepe nem a parlament vagy a kormányzás, hanem maga a nyelv: aki el tudja nevezni a rendszert, az uralja a róla szóló beszédet is. Az előadás diái alapján öt lépésből álló programot vázolt fel, ahol az első kettő – „a rendszer megnevezése” és „a leíró nyelv kialakítása” – megelőzi a konkrét politikai programokat és akciókat.
Ez a gondolat nem új a politikai filozófiában. Roger Scruton brit konzervatív gondolkodó figyelmeztetett rá, hogy a modern politikai mozgalmak először mindig a nyelvet akarják uralmuk alá hajtani, mert „az emberek fölötti hatalom ebből természetszerűleg következik.”
(Forrás: MCC Politikai Enciklopédia, 5. o.)
Magyar Bálint stratégiája világosan illeszkedik ebbe a logikába. Tudományosnak tűnő nyelvezettel – elemzés, rendszertipológia, szakpolitikai következmények – próbálja legitimmé tenni egy politikai cél, a rendszer delegitimálásának és megbuktatásának szándékát. A tudomány célja elvileg az igazság feltárása; itt azonban a fogalomalkotás célja a politikai hatalomgyakorlás előkészítése.
A Magyar Bálint-féle stratégia egyik leglátványosabb példája erre a 2023 novemberében publikált Medián-kutatás, amely a magyar politikai rendszer legjobb meghatározását vizsgálta pártpreferencia szerint. A kutatás során olyan kategóriák közül választhattak a válaszadók, mint „maffiaállam”, „önkényuralom”, „diktatúra”, „fasisztoid rendszer” vagy éppen a hivatalos megnevezések: „Nemzeti Együttműködés Rendszere”, „polgári demokrácia” vagy „illiberális demokrácia”.
A kutatás eredményei látszólag azt mutatják, hogy az ellenzéki szavazók többsége „maffiaállamnak” tartja a jelenlegi rendszert. Csakhogy már a kategóriák kiválasztása is politikai döntés eredménye: ezek nem tudományos konszenzussal kialakított rendszertípusok, hanem egymással nehezen összevethető, sőt, tudományosan értelmezhetetlen fogalmak. Míg a politikatudomány a mai napig elsősorban a „jelzős demokráciák” (a tranzitológiai megközelítéseken belül), „jelzős autokráciák” (pl. választási autokrácia) és „hibrid rezsimek” kategóriáiban gondolkodik, addig a „fasisztoid rendszer” vagy a „maffiaállam” ezek közül egyikbe sem illeszkedik. Magyar Bálint tehát nem pusztán megfigyelő elemzője, hanem aktív szervezője egy olyan nyelvpolitikai akciónak, amely az emberekkel mondatja ki előre megkonstruált politikai állításait — majd ezekből vezet vissza „társadalmi igényeket”.
A fogalom-gyártás logikáját jól mutatja a harmadik dián szereplő „ellenzéki szótár”, amelyben a szerző előre definiálja, hogy egy rendszerváltásra törekvő politikai közösségnek mit kell értenie olyan kulcsfogalmakon, mint például „nemzeti szuverenitás”, „magyar érdek”, vagy „Isten-kereszténység mint érték”. Az előadás alapján az a szándék, hogy az ellenzék saját szótárat hozzon létre a politikai közbeszédhez, amely újraértelmezi a közismert kifejezéseket. A cél, hogy ezek a szavak a rendszerkritikus értelmezést közvetítsék – így a nyelv átalakításával próbálják átformálni a választók politikai valóságról alkotott képét.
A demokrácia nem ott kezdődik, hogy új jelentést adunk a régi szavaknak, hanem ott, hogy közös nyelven értjük meg egymást. Felmerül a kérdés, ha mindent újra kell definiálni vajon az segíti-e a jövőben az oly sokszor hiányolt, közös nyelvre épülő demokratikus vitákat – vagy épp ellenkezőleg, egy párhuzamos valóságot épít, ahol a fogalmi eltérések eleve kizárják az érdemi párbeszéd lehetőségét?
Magyar Bálint előadásának egyik legfontosabb állítása az, hogy a Tisza Pártnak nem kormánykritikai, hanem rendszerkritikai alapállást kellene elfoglalnia. A két alapállás közötti különbséget részletesen bemutatja: míg a kormánykritikai logika szerint a jelenlegi kormány és az ellenzék ugyanazon demokratikus alapértékeket osztja (csak a szakpolitikákban különböznek), a rendszerkritikai megközelítés szerint a hatalom és az ellenzék már alapvető értékeiben is szemben áll egymással. Magyar Bálint világossá teszi: a cél nem egy kormány lecserélése, hanem egy egész politikai rendszer megdöntése.
Csakhogy Magyar Péter nem ezt a logikát követi – számára nincsen probléma sem a kormányzó pártok alapvető értékrendjével, sem a Magyar Bálint által sugalmazott kérdéssel, hogy Magyarország jogállamnak tekinthető-e. A TISZA vezére egyértelműen elismeri ezek legitimitását, amit a 2025. január 16-ai Egyenes Beszédben is megerősített (12:11-től):
„Képviseleti demokrácia van Magyarországon és egy jogállam, és mi jogállami keretek között küzdünk.”
Ez egyértelműen kormánykritikai alapállás: Magyar elismeri a rendszer legitimitását, a választási mechanizmust és a jogállamiság alapelveit. Ha ez így van, felmerül a kérdés: mit ért „rendszerváltás” alatt? Ha szerinte jogállamban élünk, akkor a „rendszerváltás” nem más, mint a választás megnyerése – azaz pusztán egy kormányváltás. Magyar Bálint azonban világosan fogalmaz:
„A két alapállást – a rendszerkritikait és a kormánykritikait – nem lehet párhuzamosan vinni.”
Magyar Péter tehát vagy nem érti a „rendszerváltás” jelentését, vagy tudatosan használja félrevezetően a kifejezést, hogy szélesebb támogatói kört szólíthasson meg. Bármelyik is igaz, a következmény ugyanaz: stratégiai és fogalmi zavar látható az ellenzéki oldalon.
Magyar Bálint stratégiájának célját világosan meghatározza: „A rendszerváltás alapja nem más, mint a kormányzat legitimitásának tagadása.” A fogalomalkotás és nyelvi keretezés tehát nem a politikai valóság “tudományos leírását”, hanem a hatalmi struktúra alapjainak megingatását szolgálja. Az előadásban három konkrét érvet sorol fel, amelyek szerinte az Orbán-kormány rendszerének illegitimitását bizonyítják:
- Az alaptörvény alkotmányellenes, mert kizárólagos hatalomra tör, szembemegy az uniós jogállami kritériumokkal, és megkérdőjelezi a népfelség elvét.
- A hatályos büntető törvénykönyv szerint a kormány állami bűnszervezetként működik.
- A kormány az ország szuverenitását saját büntetlensége érdekében kiszolgáltatja Oroszországnak és Kínának.
Ez a megközelítés tehát nemcsak politikai ítélet, kvázi jogi vádirat is. A rendszer nem legitim, tehát vele szemben semmilyen politikai, jogi vagy morális kötelezettség nem áll fenn. A cél: lebontani azt, nem leváltani. Itt jön el a végső ellentmondás Magyar Bálint és Magyar Péter között. Ugyanis ha Magyar Péter szerint Magyarország jogállam, akkor a Magyar Bálint-féle három pontból kettő eleve értelmezhetetlen: Ha van jogállam, akkor nem kell helyreállítani. Ha nincs állami bűnszervezet, akkor nincs mit felszámolni.
Ezek alapján csupán a harmadik pont, a külpolitikai szuverenitás kérdése az, amellyel Magyar Péter esetleg azonosulni tud – és amelyet a kampányában is gyakrabban hangsúlyoz. De az, hogy a rendszer egészét bűnszervezetként kellene kezelni, és hogy a jelenlegi alaptörvény teljes egészében illegitim, nem része a politikai szókészletének. és ami még fontosabb: egyelőre nem része a politikai stratégiájának sem.
Magyar Bálint előadásának záró mondatai világosan kijelölik a jövőre vonatkozó alapállást:
„A rendszerváltó narratíva tömören: Magyarországnak nem kormánya van, hanem bűnszervezete. […] A mi feladatunk, hogy kiszabadítsuk hazánkat e bűnszervezet fogságából, a Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréből.”
A cél tehát nem pusztán a választók mozgósítása, hanem egy alternatív politikai valóság megkonstruálása, amelyben a jelenlegi rendszerrel való bármilyen együttműködés vagy jogi érvényű kapcsolat eleve illegitimnek minősül. A politikai küzdelem nyelve így már nem a pluralizmus vagy a demokratikus versengés nyelve, hanem egy versenytársakat kizáró, morális szuperpozíció megvalósítása – amely könnyen válhat kirekesztővé, sőt önmaga céljává.
Úgy tűnik, a TISZA holdudvarában sem teljes az egyetértés abban, hogy a „rendszerváltás” valóban a jogállami alapok megtagadását jelentené-e. Ez pedig nem nyelvi kétségeket vagy stratégiai kettősséget jelez, hanem azt, mennyire elrugaszkodott a Magyar Bálint-féle nyelvpolitikai konstrukció a politikai valóságtól – annyira, hogy még a legnagyobb ellenzéki figyelmet kapó politikus sem tud, vagy nem akar vele teljes egészében azonosulni. Az előadás alapján nem úgy tűnik, hogy a sokat emlegetett demokratikus vita lehetőségének megteremtése lenne a fő cél, de az is világos: nincs konszenzus abban sem az ellenzéki oldalon, hogy Magyarország jogállamnak tekinthető-e. Magyarország jogállamiságának megítélése – ahogyan más hasonló kérdések is – empirikus, intézményi és jogi tényezőkön nyugszik, nem pedig ideológiai keretezéseken. A Magyar Bálint-féle nyelvpolitikai konstrukciótól eltávolodva különösen lényeges kiemelni: a politikai rendszerek működését nem újradefiniált fogalmak, hanem az intézményi gyakorlat és a tényszerű működés határozza meg.
