A Telex állítása szerint Magyarország ma már nincs kiszolgáltatva az orosz gáznak, sőt az LNG-terminálok építése is könnyen megoldható lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy a behozott gáz döntő része továbbra is orosz forrásból származik, ennek alternatívája egy teljes LNG-infrastruktúra kiépítése lehetne, ami sok százmilliárd forintos kiadást jelentene. Az orosz gáz az árak és az ellátás stabilitása szempontjából is kiemelt szerepet játszik – ennek teljes kiváltása pedig egyszerre lenne költséges és új ellátási kockázatokat hordozó lépés.
Az LNG-alapú ellátásra való átállás nem csupán politikai döntés, hanem jelentős infrastrukturális és pénzügyi kihívás. Magyarország esetében egy teljes értékű LNG-ellátási lánc kiépítése különösen költséges lenne, hiszen tengeri kijárat híján az importált cseppfolyósított földgázt csak szomszédos országok termináljain keresztül lehetne fogadni – ehhez pedig új nemzetközi vezetékekre vagy meglévők bővítésére lenne szükség. A legkézenfekvőbb útvonal a horvátországi Krk-szigeti LNG-terminál, amely jelenleg évi 2,6 milliárd köbméteres kapacitással működik. A kapacitás-bővítéshez a horvát kormány egy több elemből álló vezetékrendszer építését hagyta jóvá, mintegy 534 millió eurós költséggel. Maga a terminál kiépítése sem olcsó: egy 6 milliárd köbméteres kapacitású létesítmény ára becslések szerint elérheti a 630 millió eurót is.
A számokból jól látszik, hogy a teljes LNG-ellátási lánc kiépítése a sok százmilliárd forintos nagyságrendet is könnyen elérheti. Ezzel szemben az orosz gázt a már meglévő vezetékrendszeren keresztül fogadjuk, új infrastruktúra kiépítése nélkül, ami hatalmas költségmegtakarítást jelent a jelenlegi beszerzési modell javára, amint ezt korábban kiszámoltuk. Az LNG-terminálok és csatlakozó vezetékek beruházási igénye nem csak pénzügyi, hanem időbeli korlátokat is jelent. Bár az orosz–ukrán háború óta az európai országok felgyorsították az LNG-terminálok építését (Németország például rekordidő, néhány hónap alatt állított üzembe ideiglenes úszó LNG-kikötőket), a teljes kapacitás kiépítése Magyarország számára nem történhet meg egyik napról a másikra.
A nagy volumenű import biztosításához nem elég egyetlen terminál: több irányból van szükség, megfelelő kapacitású összeköttetésekre. A Törökország–Görögország–Bulgária útvonal fejlesztése, a horvát terminál bővítése, vagy akár az olasz és lengyel LNG-kapacitások elérése mind-mind koordinált beruházásokat igényelnek. Mindez azt jelenti, hogy az LNG-alapú gázellátásra való átállás jelentős állami és magánforrásokat kötne le, és csak többéves távlatban valósulhatna meg. Ezzel szemben a jelenlegi orosz gázimportot a készen rendelkezésre álló infrastruktúra szolgálja ki, lényegében sunk-cost alapon, további beruházási költség nélkül.
Mennyi orosz gáz érkezik jelenleg? – Hazai fogyasztás és import arányok
Magyarország gázfogyasztása 2023-ban körülbelül 8,5 milliárd köbméter volt. Ebből az Energiaügyi Minisztérium adatai szerint a lakosság ~3 milliárd köbmétert, az ipar ~5,5 milliárd köbmétert használt fel, ami a takarékossági intézkedéseknek és az enyhe időjárásnak köszönhetően mintegy 11%-os csökkenés az előző évhez képest. E visszafogottabb igények mellett is az ország gázellátásának jelentős része továbbra is orosz forrásból érkezik. 2023 folyamán összesen ~6,3 milliárd köbméter orosz eredetű földgázt importáltunk, ami a teljes felhasználás ~74%-át tette ki. Ez azt jelenti, hogy hazánk továbbra is nagy arányban támaszkodik orosz gázra, mindössze ~26% volt a nem orosz forrásból (hazai termelés + alternatív import) származó mennyiség.
Ennek fényében kell értelmezni a Telex cikkében szereplő állítást, miszerint:
„Az igaz az elemző szerint, hogy jelenleg az LNG millió köbméterenkénti szállítási költsége – amiben benne van a visszagázosítás is – 3–6 euró körül mozog, míg az orosz gáz árában már a szállítás is benne van.”
Ezek szerint ha a 2023-ban orosz forrásból beszerzett 6,3 milliárd köbméter földgázt ugyanekkora mennyiségű LNG-importtal kellett volna kiváltani, akkor már csak a szállítási és visszagázosítási költségek alapján is 18,9–37,8 millió euró közötti többletkiadással kellett volna számolnia Magyarországnak. Ez az összeg nem tartalmazza a gáz árát, kizárólag a logisztikai költségeket tükrözi.
A magyar–orosz hosszú távú gázszerződés évi 4,5 milliárd köbméter gázszállítást garantál, ami magyarázza a fenti importadat zömét. Ezen felül a 2022-es energiaválság idején a kormány további rendkívüli tételeket is vásárolt az orosz féltől, hogy biztosítsa a téli ellátást. A hazai földgázkitermelés eközben 2023-ban 1,76 milliárd köbmétert tett ki, ami a fogyasztás nagyjából ötödét fedezte.
Alternatív importforrásokból – például a horvát LNG-terminálon vagy az osztrák, szlovák, román összeköttetéseken át – csak a maradék néhány százmillió köbmétert sikerült beszerezni. Ez utóbbi rendkívül csekély volumen is jelzi, hogy az orosz gáz kiváltása egyelőre minimális mértékben valósult meg.
Jól látható, hogy a teljes felhasználás több mint kétharmadát az orosz import adja (a pirossal jelölt terület), a hazai termelés (zöld) ennél jóval kisebb részt fed le, míg más forrásból (LNG vagy nyugati beszerzés, kékkel jelölve) mindössze néhány százalék érkezett.
A 2022-es évben – a háború kitörése utáni első teljes időszakban – némi diverzifikáció már elindult, de korántsem akkora, hogy az orosz függést felszámolta volna. Az importált gáz 10–15%-át sikerült csak más forrásból fedezni 2022-ben, mint amit korábban orosz forrásból vettünk. 2022 végére az EU-ba érkező orosz vezetékes gáz jelentős része már a Török Áramlat útvonalán, Magyarország irányába áramlott, ami mutatja, hogy a térségünk kiemelt tranzitországgá vált a déli útvonalon.
Milyen kockázatokkal járna az orosz gáz teljes kiváltása?
Egy teljes leválás komoly ellátásbiztonsági és gazdasági kockázatokat vetne fel. Az LNG ára jóval magasabb és erősen ingadozó, mivel a globális piacot geopolitikai és logisztikai zavarok is befolyásolják. Míg a hosszú távú orosz vezetékes gáz ára jellemzően 20–27 euró/MWh körül mozog (a Gazprom-mal kötött szerződések alapján), addig az LNG ára 33–50 euró/MWh is lehet, sőt ennek szélsőséges kilengései is előfordulhatnak. Az LNG ugyanis világpiaci termék, így az ára érzékenyen reagál a nemzetközi kereslet-kínálat változásaira, geopolitikai eseményekre, logisztikai fennakadásokra. Ezzel szemben az orosz vezetéken érkező gáz ára stabilabb és kevésbé volatilis, hiszen egy rögzített képlethez és infrastruktúrához kötődik.
A globális LNG-függés nem csökkenti, csak átalakítja a geopolitikai kitettséget: új beszállítókkal – például az USA-val vagy Katarral – szemben is fennállnak politikai és ellátási kockázatok. Ráadásul a többletköltségek – szállítás, visszagázosítás – végül a fogyasztókon vagy az állami költségvetésen csapódhatnak le. Több ország példája mutatja: az LNG-re való átállás tartósan megemelte az energiaárakat. A magyar energiastratégia eddig éppen ezért az ellátásbiztonságot és az árstabilitást tartotta szem előtt – nem pedig egy kiszámíthatatlan függőséget cserélt le egy másikra.
Az ellátásbiztonság másik vetülete a fizikai hozzáférés: hiába vannak papíron alternatív útvonalaink, a valós használatuk során felléphetnek szűk keresztmetszetek és kapacitási korlátok. Az európai gázválság idején kiderült, hogy egymással is versenyezniük kell az országoknak a szabad LNG-szállítmányokért – 2022-ben például Ázsiával licitáltuk túl egymást, ami rekordmagas árakhoz vezetett. Ha Magyarország is teljes mértékben a globális LNG-piacra hagyatkozna, számolni kellene azzal, hogy a tél közepén, csúcsfogyasztás idején vajon minden szükséges hajó ideér-e időben, és a környező országok nem vásárolják-e fel előlünk a kapacitásokat.
Bár Európa LNG-fogadó kapacitása folyamatosan bővül, a szállítási útvonalak kihasználtsága és az esetleges infrastrukturális kiesések (pl. egy terminál karbantartása vagy egy vezeték meghibásodása) újabb veszélyeket rejtenek. Az orosz gáz esetében is vannak kockázatok (gondoljunk csak a geopolitikai feszültségekre), de a hosszú távú szerződések és a kiépült, közvetlen vezetékes útvonal (Török Áramlat) nagyfokú stabilitást adnak. Nem véletlen, hogy Magyarország a déli vezetéken keresztül érkező gázt az ellátásbiztonság garanciájának tekinti, amelyet a jelentős hazai tárolókapacitások még tovább erősítenek.
Az orosz gáz kiváltása kapcsán gyakran esik szó az energiaárak és a gazdasági versenyképesség kérdéséről is. Mint korábbi elemzésünkben kimutattuk, ha Magyarország hirtelen lemondana az olcsóbb orosz gázról, akkor vagy az állami költségvetésnek kellene sok százmilliárd forinttal többet költenie a rezsicsökkentés fenntartására, vagy a fogyasztók rezsiszámláin érezhető drágulás következne be – és mindez úgy, hogy közben új, bizonytalanabb beszerzési csatornákra állnánk át.
Valóban megszűnt az orosz gáztól való függés?
Magyarország ma több irányból képes földgázhoz jutni – ez azonban nem jelenti automatikusan a függőség megszűnését. A vezetékes összeköttetések és az LNG-terminálok papíron biztosítják az alternatív beszerzést, de a tényleges kihasználtság messze elmarad a lehetőségektől. A valóságban ezek az útvonalak csak korlátozott mennyiséget szolgáltattak, ráadásul nem mindig bizonyítható, hogy nem orosz eredetű volt a gáz. A földrajzi útvonalak változása tehát nem szüntette meg a függőséget, csak elrejtette.
Bár nőtt az alternatív – például északi-tengeri vagy azeri – források aránya Európában, Magyarországon továbbra is az orosz gáz dominál. A hazai termelés nem elegendő, az azeri projekt pedig egyelőre nem biztosít tényleges szállításokat. A Gazprom maradt a fő beszállító, még ha politikailag nem is ismerik ezt szívesen el. Egy uniós tiltás esetén azonban az ellátás sérülékennyé válna, az árak emelkedése pedig szinte elkerülhetetlen lenne. Az EU célja, hogy 2027-re teljesen kivezesse az orosz gázt – ez Magyarországon komoly gazdasági következményekkel járna. Az orosz gáz aránya a hazai ellátásban továbbra is meghatározó, és a gyors, fájdalommentes kiváltása nem reális.
A Telex cikkében megfogalmazott állítás – miszerint már most sem csak az oroszokra hagyatkozunk – technikailag igaz, de a valódi függőség továbbra is fennáll. Magyarország számára a legkedvezőbb út az, ha a meglévő orosz szerződések előnyeit kihasználva, fokozatosan és ésszerűen fejleszti az alternatív forrásokat. A gazdasági racionalitásnak és a stabil átmenetnek kell meghatároznia az energiapolitikát – nem az ideológiai sietségnek. A számok és szakmai szempontok is azt mutatják, hogy a gyors leválás jelenleg több kockázatot jelent, mint előnyt.
Magyarország tehát továbbra is nagymértékben támaszkodik az orosz gázra, hiába épültek ki alternatív útvonalak és LNG-terminálok Európában. A gyors, fájdalommentes leválás képe azonban illúzió, hisz a cseppfolyósított gáz infrastruktúrája drága, és az LNG-ellátás újabb ellátásbiztonsági és geopolitikai kockázatokat hordoz. Az orosz gáz ezzel szemben az elmúlt időszakban olcsóbbnak és stabilabbnak bizonyult. A Telex állítása – miszerint a több irányú beszerzés már megszüntette a függőséget – félrevezető: a technikai lehetőség adott, de a tényleges források túlnyomórészt továbbra is orosz eredetűek lesznek. Magyarország érdeke, hogy a meglévő szerződéseket kihasználva fokozatosan és gazdaságilag racionálisan építse ki az alternatív beszerzést. A kapkodó leválás helyett stabil átmenetre van szükség – ezt igazolják a számok is.
