Ha az áradó sarkos véleményeket nézzük, egyértelmű, hogy a magyar közéletben bombaként robbant a 2025 májusában beterjesztett „átláthatósági törvény”, hivatalos nevén a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, amely olyan indulatokat váltott ki az ellenzéki oldalon, hogy máris a sajtószabadság végét, a civil szféra felszámolását és a demokrácia halálát hirdetik. A Telex erősen stilizált formában írt cikke, amely fideszes ismerősök meggyőzéséhez ad útmutatót, jól szimbolizálja azt a narratívát, hogy a kormány bárkit ellehetetleníthet ezentúl, aki nem tetszik neki. Elemzésünkben megvizsgáltuk, valóban erről van-e szó, vagy inkább arról, hogy a magyar állam ezzel intézményesíti azt, amit a választópolgárok többsége évek óta elvár – hogy a közéletet befolyásoló szereplők ne működhessenek külföldi háttértámogatással, az ellenőrzés nélkül?
A Telex cikke szándékosan homályosítja el a törvény célját és működését. A szerző például azt állítja, hogy „bárkire rásüthetik, hogy idegen érdekek kiszolgálója”, miközben elfelejti hozz átenni: a törvény nem automatikus megbélyegzésről szól: ha valakit külföldről jelentős összegekkel támogatnak, akkor nem az a kérdés, hogy a véleménye szabad-e, hanem az, hogy mennyire átlátható a működése. Az állítás, miszerint a kormány „bármikor kicsinálhat” szervezeteket, hatásvadász túlzás, ami elfeledteti az olvasóval, hogy a törvény szigorúan meghatározott jogi feltételek mellett, és csak releváns külföldi finanszírozás esetén alkalmazható. Minden hatóság – legyen az GVH, ÁSZ vagy bármely más ellenőrző szerv – valamilyen mérlegelési jogkörrel rendelkezik.
A törvény célja épp az átláthatóság növelése a közéletben szereplő szervezetek finanszírozása kapcsán, különösen abban az esetben, ha külföldről kapnak pénzt politikai befolyásolásra. Nem a „független” szervezetek ellen irányul, hanem azok ellen, akik rejtetten befolyásolni próbálják a magyar belpolitikát. Ez a transzparencia erősíti a demokratikus kontrollt, nem csökkenti azt.
Túl gyakran keveredik a vita során a véleménynyilvánítás szabadsága és a pénzügyi átláthatóság fogalma. A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy bárki bármilyen forrásból finanszírozva működhet, miközben nem köteles elárulni, ki áll mögötte. A sajtószabadság azt jelenti, hogy szabadon fogalmazhat meg véleményt – de ha ezt egy külföldi kormánytól, szervezettől származó pénzből teszi, akkor az állampolgároknak joguk van tudni, milyen motiváció állhat a háttérben. Ha egy médium – mint például a Telex – valóban hisz az átláthatóság fontosságában, akkor nem lehet kifogása az ellen, hogy a működésének anyagi háttere világos legyen a nyilvánosság számára is. Különösen akkor nem, ha önmagát előszeretettel állítja be a transzparencia letéteményesének. Persze lehet, hogy épp ez az, ami valójában zavaró: ha egy ilyen törvény komolyan veendő, előbb-utóbb kellemetlenül világossá válhatna, kik és milyen célok mentén állnak a függetlenség álarca mögött.
A 21. század nem a fizikai megszállások, hanem a szoft hatalmi beavatkozások időszaka. A geopolitikai célok elérése ma már nem katonai csapatokkal, hanem információs műveletekkel, civil szervezeteken keresztül történő társadalomalakítással és célzott médiastratégiákkal történik. Az orosz, kínai, török, amerikai vagy éppen brüsszeli befolyásolás nem látványos, de ettől még hatékony. A magyar szuverenitás kérdése nem azonos a bezárkózással – hanem a kontroll visszaszerzését jelenti annak a képességnek a megőrzésével, hogy a saját közéletünket saját magunk alakítsuk. A mostani törvény ehhez teremt intézményi alapot.
E szoft hatalmi beavatkozás fő motívuma, hogy a politikai befolyás nemcsak direkt utasításokkal, hanem indirekt módon, keretrendszerek, narratívák és elvárt irányultságok közvetítésével is működik. Ha egy szerkesztőség egy olyan ökoszisztéma része, amelyet meghatározott világnézeti célok mentén finanszíroznak, akkor a függetlensége – bár deklarált – kérdésessé válik. A Szuverenitásvédelmi Hivatal éppen ezeket a strukturális befolyásolási mintázatokat igyekszik feltérképezni, nem pedig véleményeket üldözni.
Nem véletlen, hogy a cikk egyik legfontosabb, de legalaptalanabb állítása pontosan ez ellen az intézmény ellen irányul azzal, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatalt „kvázi politikai rendőrségként” említi. Ez a narratíva különösen torz annak fényében, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem nyomozati hatóság, nem rendelkezik titkosszolgálati jogosítványokkal. Elemző és értékelő funkciója van – ahogy több uniós országban is léteznek hasonló funkciójú szervek, ahogyan hasonló, külföldi beavatkozás ellen védő törvények is.
Franciaország például 2024-ben fogadta el saját „külföldi befolyás elleni törvényét”, amely nyilvántartásba vételi kötelezettséget ír elő minden olyan szereplő számára, aki külföldi érdekeket képvisel, továbbá lehetőséget teremt arra is, hogy befagyasszák azoknak a személyeknek, cégeknek vagy szervezeteknek a pénzügyi eszközeit, akikről kiderül, hogy külföldi beavatkozásban vettek részt. A jogszabályt a francia baloldal ugyan ellenezte, de a társadalmi reakciók jóval visszafogottabbak voltak – közel sem kísérte olyan hisztérikus kampány, mint amilyet Magyarországon látunk. A törvény végrehajtását ott is egy külön hivatal – a HATVP – felügyeli, akárcsak Magyarországon, ahol a Szuverenitásvédelmi Hivatal látja el ezt a feladatot. A konstrukció más, de az alapelv ugyanaz: a külföldi befolyás intézményes, állami szintű nyomon követése.
Európai szinten sem kirívó a magyar törekvés. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) 2025 áprilisában nyomatékosan sürgette a tagállamokat, hogy építsenek ellenállóbb intézményeket a külföldi beavatkozásokkal szemben, melyek célja a demokratikus folyamatok aláásása, amely kapcsán különösen Oroszországot nevezte meg mint kockázatoti tényezőt. A közgyűlés felhívása szerint az államnak éppen az a feladata, hogy feltérképezze és korlátozza a befolyásolási kísérleteket – természetesen a jogállamiság és a polgári szabadságjogok teljes tiszteletben tartása mellett.
A Telex egy másik gyakran emlegetett külföldi példával, az amerikai FARA-törvénnyel próbálja szembeállítani az átláthatósági törvényt, de elfelejti megemlíteni, hogy ott is kötelező a regisztráció és a részletes, rendszeres jelentéstétel, ha valaki külföldi megbízásból folytat politikai tevékenységet. Igaz, az amerikai rendszer máshogy épül fel, de célja ugyanaz: a befolyás láthatóvá tétele. A Telex kiemeli, hogy Amerikában a külföldi adomány önmagában nem elég a „külföldi ügynök” minősítéshez. Ahhoz a külföldi megbízó utasítását, kérését vagy iránymutatását kell követni, és a jogszabályban meghatározott tevékenységeket kell végezni. Emellett a FARA nem tilt meg semmilyen tevékenységet. Ez egy szabályozásfilozófiai különbség, a magyar norma mögött az húzódik meg, hogy a külföldi finanszírozás külföldi megbízói utasítással is együtt jár, amelyet nem lehet külön választani, ezért a szabályozás csak akkor érheti el a célját ha nem tesz különbséget ezek között. (Ezt a distinkciót vélhetően a magyar jogalkotó tapasztalatai vezérelték.)
A magyar szabályozással szembeni ellenérzések valójában nem jogi, hanem politikai természetűek. Az ellenzéki média narratívája nem a törvény szövegéből indul ki, hanem abból az előfeltételezésből, hogy a kormány vissza fog élni a jogszabállyal. Ez azonban nem törvényi kritika, hanem politikai prekoncepció. Mert ha valóban az lenne a probléma, hogy a törvény lehetőséget ad a visszaélésre, akkor legalább azonos szigorúsággal ítélnék meg a francia vagy az amerikai szabályozást is – csakhogy ott valamiért nem gond a külföldi befolyás nyomon követése.
A törvény nem tiltást vezet be, hanem szabályozást. Nem üldöz, hanem regisztráltat. Aki nem kíván politikai befolyásolásban részt venni, annak a működését nem érinti. Aki viszont a közélet alakítására törekszik – akár közvetve, akár egyes civil célok mögé bújva –, annak el kell számolnia működésének finanszírozásáról. A sajtó és a civil szervezetek működése továbbra is biztosított – az online médiatér változatlanul sokszínű marad.
Aki ezzel szemben a homályt választja, az nem a szabadság, hanem a zavaros működés mellett érvel. A törvény valós hatása abban áll, hogy új szintre emeli a közélet átláthatóságát, és kiszűri a rejtett külföldi befolyást. Az, hogy ennek van egy elrettentő jellege, nem hibája, hanem célja. A törvénynek épp az a feladata, hogy visszatartó erőt jelentsen azok számára, akik a magyar demokratikus döntéshozatalt külföldi pénzek segítségével (ezzel természetesen importált érdekek szerint is) akarják befolyásolni..
A szuverenitás nem elvont fogalom, hanem gyakorlati jogállami követelmény. Egy valódi demokrácia nem attól működik jól, hogy mindent enged, hanem attól, hogy világosan szabályozza, ki és milyen célból szólhat bele a politikai folyamatokba. Ha Magyarország valóban komolyan gondolja a demokratikus döntéshozatal függetlenségét, akkor kötelessége szabályozni, ki, honnan, milyen forrásból és milyen cél érdekében akarja befolyásolni.
Források:
https://telex.hu/belfold/2025/05/19/ellehetetlenitesi-torveny-kerdes-valasz
