Szokás viccelni azzal, hogy a tényellenőrzés legkevésbé a tények ellenőrzéséről szól, ami nyilván túlzás, az azonban kétségtelen, hogy a műfaj komplexebbé vált a posztmodern médiakorszakban. A manipuláció már nem feltétlenül a tények megváltoztatásával operál, hanem azok szelektálalásával és narratívaalkotásra törekvő feltálalásával. Ennek megfelelően a tények ellenőrzése is magában kell hogy foglalja ezek leleplezését és korrigálását Nem mechanikus ténykorrekciót jelent, hanem része lesz a kommunikációs ökoszisztémának. Megnéztük ezek után milyen pozitív szerepet játszhat a posztigazság korában, hogyan képes emelni a közéleti diskurzus színvonalát.
A tényellenőrzés és a tényellenőrök szerepe
A tényellenőrzés a 21. századi digitális ökoszisztéma egyik központi progresszív elemeként már nem pusztán az igazság és a hamisság megkülönböztetésére szolgáló módszertan, hanem az információs és hatalmi viszonyokat alakító normatív kontrollmechanizmus. Eredetileg az volt a feladata, hogy a politikai és közéleti állításokat objektív kritériumok alapján vizsgálja, azonban a digitális médiatérben betöltött szerepe mára megváltozott. A tényellenőrzés eszközévé vált annak a döntésnek, hogy mely információk kerülnek előtérbe, és milyen narratívák alakítják a közvéleményt. Nem beszélve arról, hogy teljesen át is politizálódott, ami az 1.ábra alapján is jól leolvasható, hiszen a tényellenőrzések legnagyobb része politikai vagy politikában érdekelt szereplők irányába történnek.
Elérhető: https://reutersinstitute.politics.ox.ac.uk/sites/default/files/research/files/The Rise of Fact-Checking Sites in Europe.pdf
A tényellenőrök olyan egyének vagy szervezetek, akik az információk és állítások hitelességének ellenőrzésével befolyásolják a közbeszédet és a valóságérzékelést. Gyakran NGO-k, technológiai cégek és akár kormányzati szervek finanszírozzák őket, így a függetlenségük és pártatlanságuk kérdése sok esetben összetett. A tényellenőrök az igazság „őrzőiként” tevékenykednek, de a digitális korszakban már nem csupán az igazság védelmezőiként tekinthetünk rájuk, hanem a közvéleményt alakító hatalmi tényezőkként is, akik döntéseik révén befolyásolhatják a politikai és társadalmi narratívákat (Graves és Cherubini, 2016). Egyébként saját bevallásuk szerint a tényellenőrök legnagyobb része újságírónak tartja magát ahogy azt a 2. ábrán is láthatunk.
Elérhető: https://reutersinstitute.politics.ox.ac.uk/sites/default/files/research/files/The Rise of Fact-Checking Sites in Europe.pdf
Az újságírók pedig sok esetben saját morális és ideológiai meggyőződésük alapján kereteznek be történéseket a világban ezzel torzítva a tényekhez való viszonyukon.
A tényellenőrzés jövője a politikai diskurzusban: a valóság határain túl
A tényellenőrzés a 21. században nem csupán egy módszertani innováció́, hanem egy új típusú́ információs infrastruktúra, amely mélyebb ideológiai és politikai funkciókat tölt be. Az elmúlt két évtizedben a digitális média és az algoritmikus irányítás radikális átalakulása olyan közegbe helyezte a tényellenőrzést, ahol a „tények” és a „valóság” fogalmait már nem pusztán objektív igazságként, hanem hatalmi eszközként is érdemes vizsgálni. Az olyan gondolkodók, mint Hito Steyerl és Benjamin Bratton, a posztdigitális világ teoretikusai, azt hangsúlyozzák, hogy a valóság ellenőrzése ma már nem a „tények” szétválasztása a „fikcióktól,” hanem az igazságot formáló́ keretrendszerek, hatalmi struktúrák és a manipuláció mechanizmusainak ellenőrzése.
A tényellenőrzés, mint posztmodern kontrollmechanizmus
A digitális korszakban a tényellenőrzés nem pusztán a politikai állítások igazságtartalmának mércéje, hanem egyfajta normatív kontroll mechanizmussá vált, amely az információs ökoszisztéma irányítását célozza. Ezért a modern tényellenőrzés nem egyszerűen az igazság védelmének eszköze, hanem a valóságértelmezés feletti hatalomért folytatott küzdelem része, ahol az „igazság” olyan hálózatok terméke, amelyeket szoftveres algoritmusok, adatvezérelt platformok és politikai érdekek szabnak meg.
Bratton híres könyvében, a The Stack-ben hangsúlyozza, hogy a modern államok már nem a tradicionális területi keretek mentén működnek, hanem „adatállamokká” váltak, ahol az ellenőrzés kulcsa az információs ökoszisztéma feletti kontroll. Ez az új típusú uralmi forma a tényellenőrző mechanizmusokat is újradefiniálja: a tényellenőrzés egyre inkább az információ hierarchiájának és áramlásánakirányítására összpontosít, nem pedig az igazság védelmére. Ez az új szerep képes felerősíteni a politikai polarizációt és a társadalmi fragmentációt, hiszen a tényellenőrző szervezeteket maguk is gyakran egy-egy politikai és gazdaságihatalmi hálózat részének tekintik.
Az algoritmikus igazság és a fragmentációs hatás
Az ideológiai elfogultság kérdése a tényellenőrzésben nem csupán a hagyományos politikai elhajlásokra utal, hanem arra az algoritmikus elfogultságra is, amely a nagy tech-platformok adatvezérelt rendszerein keresztül formálja a közbeszédet. A Pew Research Center 2023-as jelentése szerint a Facebook, a Google és más techóriások tényellenőrző partnerei ma már nem a valóságtartalom szerint, hanem az engagement-mutatók alapján választják ki, hogy mely tartalmak kerüljenek ellenőrzésre, ezzel előnyben részesítve a szenzációhajhász és megosztó narratívákat. Ez az algoritmikus elfogultság a Jean Baudrillard-i hiperrealitás fogalmát idézi: nem az a kérdés, hogy egy állítás igaz-e vagy hamis, hanem hogy milyen mértékben képes fenntartani a „valóság” illúzióját egy hiper-fragmentált információs környezetben.
Steyerl szerint a „valóság” ma már egy sokrétegű konstrukció́, ahol a „valóságérzék” mesterségesen gerjesztett állapottá vált. A tényellenőrzés ebben a kontextusban a valóságértelmezés felügyeletévé változott, amely nem a dezinformáció elleni küzdelmet szolgálja, hanem a digitálismédiatér szerveződésének normatív meghatározását. Ezért a modern tényellenőrzés szerepe összemosódik a „valóságszínházának” rendezői szerepével: hatalma van abban, hogy eldöntse, mi kerül a középpontba és mi marad a periférián.
A tényellenőrzés, mint politikai stratégia
A tényellenőrzés tehát a modern politikai stratégiák részeként értelmezhető̋, ahol az igazság megszabása nem egyszerűen etikai kérdés, hanem stratégiai eszköz a hatalom legitimitásának megőrzésére. A Carl Schmitt által leírt „barát-ellenség” dichotómia a digitális korszakban az igaz-hamis kategóriapárrá transzformálódott, ahol a tényellenőrző szervezetek az „igazság” monopolistáivá válhatnak. Ami folyamatos erkölcsi és morális fölényt biztosít számukra minden racionális vitában. Hiszen ki vitatkozna az „igazsággal”? Ez az új hatalmi státusz pedig felveti a függetlenség kérdését: vajon mennyire tudnak ezek a szervezetek ellenállni a politikai és gazdasági befolyásnak, amikor egyes kormányok, NGO-k és techcégek finanszírozzák őket?
Graves és Cherubini tanulmányukban rámutatnak arra, hogy a független tényellenőrző szervezetek létrehozása gyakran NGO-kon keresztül történik, amelyek maguk is politikai célokat követnek. Ez különösen igaz Kelet-Közép-Európában, ahol a civil szervezetek tevékenységét sok esetben külföldi támogatók határozzák meg. Az így kialakult „NGO-államok” olyan új típusú́ ellenőrzési mechanizmusokat hoznak létre, ahol a tényellenőrzés eszköz a politikai befolyásérvényesítésére és az alternatív valóságok létrehozására. Ez a dinamikus kölcsönhatás újraértelmezi a politikai ideológiafogalmát: az igazság védelme helyett a politikai hatalom megszilárdításának egyik formájává́ válik.
Összegzés: A tényellenőrzés és a digitális szuverenitás harca
A tényellenőrzés tehát egy bonyolult, sokrétegű intézmény, amelyet nem pusztán az igazság védelmének, hanem a politikai kontroll egy új formájának is tekinthetünk. A 21. századi gondolkodók arra figyelmeztetnek, hogy a tényellenőrzés jövője a digitális szuverenitás kérdéskörével fonódik össze: vajon kié a hatalom az igazság definiálásában és érvényesítésében? Az ideológiai elfogultság, az algoritmikus torzítás és a politikai érdekek hálójában a tényellenőrzésnek el kell döntenie, hogy melyik úton halad tovább: a valóság keretrendszereinek független védelmezőjévé válik, vagy a hatalom új eszközévé alakul a poszt-valóság korszakában.
Források:
Bratton, B. H. (2016). The Stack: On Software and Sovereignty. The MIT Press. ISBN 9780262029575.
Baudrillard, Jean. 1994. Simulacra and Simulation. Translated bySheila Glaser. The Body in Theory: Histories of CulturalMaterialism. Ann Arbor, MI: University of Michigan Press.
Graves, L., & Cherubini, F. (2016). The rise of fact-checking sitesin Europe. Reuters Institute for the Study of Journalism, University of Oxford. Elérhető: https://reutersinstitute.politics.ox.ac.uk/sites/default/files/research/files/The Rise of Fact-Checking Sites in Europe.pdf
Pew Research Center. (2023). How Facebook users view, experience the platform. Pew Research Center.
Schmitt, C. (2002). A politikai fogalma (Cs. Kiss L., ford.; Rácz L., Szilágyi P., Stummer A., lektor). Osiris-Pallas Stúdió-Attraktor. (Bibliotheca Iuridica, 13. köt.). ISBN 963-9207-73-X.
