Látszólag korrekt elemzést közölt a minap a Telex arról, hogy milyen demográfiai kihívások várnak Európára bevándorlás nélkül. Bakró-Nagy Ferenc és Előd Fruzsina közös dolgozata az állítja, hogy „a mostani trendek alapján Európára bevándorlás nélkül példátlan elöregedés és állandósult, a gazdasági növekedést limitáló munkaerőhiány vár.” Arról azonban nem írnak, hogy a bevándorlás mellett mi vár Európára, s így nyilván arról sem elmélkednek, vajon melyik a rosszabb: a „példátlan elöregedés” és az „állandósult munkaerőhiány” vagy a migrációval Európába érkező harmadik világ, ennek minden kulturális konfliktusával. Arról pedig ezúttal sem filozofálnak, hogy a nyugati közgondolkodás mennyire cinikus amikor a fejlődő országok kirablásával akarja kezelni saját problémáit.
A Telex cikke azt állítja, hogy a „bevándorlásellenes erőknek egy fontos problémával szembe kell nézniük: a mostani trendek alapján Európára bevándorlás nélkül példátlan elöregedés és állandósult, a gazdasági növekedést limitáló munkaerőhiány vár.” Az európai és amerikai közbeszéd természetesen jobbára a fejlett északi országok szempontjából szokta vizsgálni a migráció kérdését, érvelve mellette és ellene, ám arról ritkán esik szó, hogy a migráció mögött kibocsájtó országok szörnyű katasztrófája áll, amelyen hosszú távon csak rontani tud a gyermekszivattyú.
Világszerte rendkívüli népszerű kötetében, a “Tőkés társaságok világuralma” című nagyszabású elemzésben David C. Korten egyebek mellett arra hívja föl a figyelmet, hogy a globalizáció hármas válságot generált a harmadik világ országaiban. A rendkívüli népességrobbanás, a fejlődő országokban pozíciókhoz jutó nagyvállalatok többnyire szabályozatlan profithajszája, és az európai és amerikai értékvilág megjelenése, együtt járt a fokozódó elszegényedéssel, a tradicionális társadalmi kapcsolatok és kulturális hálózatok felbomlásával és a környezet tragikus pusztulásával, s azzal együtt a hagyományos mezőgazdasági lehetőségek radikális beszűkülésével. Az egyes jelenségek egymást erősítő hatására nemcsak pauperizálódó tömegek áramlottak a nagyvárosokba, de ott – oktatás, szociális hálózatok és munkalehetőségek híján – kultúravesztett, bűnözésre hajlamos, a legembertelenebb hatások között hányódó, kiszolgáltatott szlömlakossággá váltak.
Természetesen a harmadik világból induló migráció tömegeit nem ezek az elszegényedett rétegek alkotják. Bár kétségkívül ők is jelen vannak az északra tartó bevándorlók között, a migránsok jelentős része inkább olyan ember, akik éppen ezek elől menekülnek. Ám a harmadik világ alsó középosztályának kulturális tapasztalatai is idegenszerűek a fejlett országokban. Kováts András, a Menedék egyesület igazgatója egy migrációt népszerűsítő kiadvány bemutatóján a szerző állításaival szemben arra mutatott rá, hogy menekültek sok esetben képzetlenek, vagy nincs rájuk kereslet a munkaerőpiacon.
Ha már szóba került a munkaerőpiac: a bevándorlást támogató költség-haszon számítás szerint a befogadó országokban megjelenő munkaerő jelentős gazdasági növekedéssel jár. Az érvelés azonban megfeledkezik arról, hogy a fejlett országokban ma is milliószámra élnek olyan emberek, akik képzettség híján, vagy egyszerűen kulturális leszakadottságukokán nem tudnak belépni a munkaerőpiacra. Az ilyen, képzetlen, alulképzett vagy munkaerőpiaci szempontból rosszul szocializált emberek bevándoroltatása semmiféle megoldást nem kínál a Telex által felvetett „gazdasági növekedést limitáló munkaerőhiányra.”
És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. Hiszen természetesen nem is a harmadik világ szlömlakosságára számítanak az emberhasznosítók, hanem a képzett bevándorlókra (persze csak abban az optimális esetbrn, ha átgondolt bevándorláspolitikát alakítanak ki, az elmúlt tíz évben nem ez volt a jellemző). Az általános elv az, hogy egy átlagos, minimum középiskolát végzett bevándorló bőven kitermeli a ráfordított költséget, sőt! Egyes számítások szerint még a középiskolából kibukott fiatalok bevándoroltatása is bőven kifizetődőek, ha belépnek a munkaerőpiacra.
Ami nagyon is elképzelhető. De, ha ezt a lehetőséget felvetjük, akkor ezzel együtt azt is gondolnunk kell, hogy ezek az emberek a saját hazájukban is hasznos dolgozók lehetnének. Sőt, talán hasznosabbak is, egyszerűen azért, mert a munkahelyteremtésnek – mint minden másnak – a harmadik világban sokkal alacsonyabb a költsége, mint Európában vagy Amerikában.
A bevándorlás támogatása valójában ember- és szaktudásszivattyú támogatása. Aki a bevándorlás mellett érvel, az tulajdonképpen azt állítja, hogy a fejlett országok lakói akkor járnak jól, ha egyfajta agyszivattyút üzemeltetnek a szegény országok rovására. A nyitott határok hívei azt a világot tekintik ideálisnak, amelyben a migránsokat kibocsájtó, tehát nagyon is szegény és halmozott válságokkal küzdő országok magukra vállalják a gyerekek felnevelésének, a fiatalok taníttatásának, esetleg szakmai képzésének nem csekély költségeit, majd az így felkészített emberek tudásukat nem a saját hazájuk és közösségük hasznára, hanem a gazdag országok javára kamatoztatják.
