Egyfajta Magyarországról szóló karakterrajznak szánt cikkel jelentkezett néhány nappal ezelőtt a HVG, drága, de megfeneklett beruházásokról adva panorámát. A félbehagyott projektek a szerző szerint mind a kormányzat hibájából jutottak szomorú sorsra, ám, ahogy azt a Biodómról szóló elemzésünkben már bemutattuk, a felsorolt kezdeményezésekhez sokszor kevés köze van a kormányzatnak, azon túlmenően, hogy beszállt a finanszírozásba. Ezúttal a Sorsok Háza-projekt történetét vizsgáljuk meg.
A cikk szerzője, Földes András szerint az abbamaradt beruházás „fényes emlékműve annak, hogy a kormányzati ideológia erőltetése hosszú távon is képes szétrohasztani jó szándékú terveket is”. A valóság pedig az, hogy a projekt ellehetetlenülését éppen a kormányzat nézte aggodalommal, miután nem akarta a múzeum-projektben mégiscsak leginkább érintett zsidó közösség szervezeteinek feje fölött átnyúlva befejezni az emlékhelyet.
A történet jobb megértése végett talán érdemes megemlíteni, hogy az ezredforduló után – nem utolsósorban az első Orbán-kormány tevékenysége nyomán – megkezdődött a holokauszt emlékezetével kapcsolatos adósságok törlesztése Magyarországon. Megnyílt a Páva utcai központ, elindult az Élet Menete, megjelentek Magyarországon is a botlatókövek (az első ilyet 2007. április 27-én helyezték el Budapesten), felújítottak zsidó temetőket és épültek új emlékhelyek, illetve 2010-ben törvény tiltotta meg a holokauszt tagadását.
Ebben a hangulatban határozta el a magyar kormány új mementó létrehozását a holokausztban szomorú szerepet betöltő Józsefvárosi pályaudvar területén. A projekt célja az volt, hogy bemutassa a vészkorszak során elhurcolt magyar gyermekek sorsát, méltó emléket állítson az áldozatoknak, egyúttal új, értékes közösségi funkciót adjon a használaton kívül került vasúti létesítménynek.
A kezdeményezés élére Schmidt Mária történészt, a Terror Háza Múzeum főigazgatóját nevezték ki, aki a koncepció kidolgozásáért és a megvalósításért felelt. Azonban a holokauszt emlékezetének felfrissülése természetesen történészi vitákat is magával hozott, s többen is aggályaikat fogalmazták meg, melyek Schmidt Mária személyéhez és a tervezett kiállítás koncepciójához kapcsolódtak. Számos zsidó szervezet és történész kifogásolta például, hogy a tervezett kiállítás nem megfelelően jeleníti meg a magyar állam és társadalom felelősségét a holokausztban. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) különösen kritikusan viszonyult a projekthez, és többször is kifejezte fenntartásait a tervezett tartalommal kapcsolatban.
A kezdeményezés körüli feszültségek és a folyamatos viták miatt a kormány 2018-ban úgy döntött, hogy változtat a projekt irányításán. Ekkor a Sorsok Háza tulajdonjogát és a kiállítás kialakításának felelősségét az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) adták át, remélve, hogy a zsidó közösség bevonásával olyan emlékhely jöhet létre, ami hitelesen tudja megmutatni azt a tragédiát, amit a magyar zsidóság nagy részének elpusztításával elszenvedett a magyar társadalom.
Az időközben elkészült reprezentatív épület új gazdája, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a jeruzsálemi Jad Vasem volt vezetőjét, Yitzchak Mais-t kérte fel a kiállítás megtervezésére, ám az emlékhely megnyitása továbbra is késlekedett. A MAZSIHISZ és más zsidó szervezetek ugyanis változatlanul fenntartották aggályaikat, és a projekt körüli viták nem csillapodtak. Így a Sorsok Házának megnyitását újra és újra el kellett halasztani.
A Józsefváros újság szerint „az épület 2018-ig üresen állt, fenntartására és állagmegóvására évente 80 milliót költött az állam. Maga a megépítés 7,5 milliárdba került.”
A szomorú történet végére egyelőre az tett pontot, hogy a kormány 2024 szeptemberében – 130 pontos határozatcsomag keretei között, más kiemelt beruházások befagyasztásával együtt – visszavonta a Sorsok Háza Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megnyitásához szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatot.
Hogy lesz-e egyáltalán folytatása a kezdeményezésnek, azt nem lehet tudni. Mindenesetre abban biztosak lehetünk, hogy a projekt zátonyra futásáért nem lehet felelőssé tenni azokat, akiket Földes András megemlít: Szita Szabolcs történészt, aki 2013-ban előállt az elgondolással, Schmidt Máriát, aki 2018-ban kilépett a projektből vagy a Miniszterelnökséget akkor vezető minisztert, Lázár Jánost, aki ugyancsak 2018-ban befejezte a munkáját a Miniszterelnökség élén, és a továbbiakban nem foglalkozott a kiemelt beruházással. Az pedig nem valószínű, hogy a jeruzsálemi Jad Vasem kutatói olyan kiállítást terveztek, amelyik – ahogy Földes fogalmaz – “a kormányzati ideológiát erőltette volna”.
