A NATO főtitkára nemrégiben arról értekezett, hogy az észak-atlanti szervezet védelmi képességei nem elegendőek tagjai és az európai kontinens megvédése szempontjából. A közvélemény egyre többször és egyre változatosabb formában szembesül állami és nemzetközi szervezetek vezetőinek disztópikus forgatókönyveivel. Ezek a nyilatkozatok, megszólalások az érdemi kiútkeresés helyett legtöbbször az ő politikai pozícióik megerősítését szolgálják. A közösséget érintő veszélyforrások ilyesfajta megnevezése visszatetsző – ugyanis éppen ezeknek a magas rangú vezetőknek lenne a feladata a külső és belső fenyegetések elleni hatékony védelem kiépítése. Körképünk a spekulatív tények politikai felhasználásáról.
A NATO tehetetlensége
Néhány napja Mark Rutte NATO-főtitkár az Európai Parlament külügyi bizottságának (AFET) ülésén tartott előadásában arról beszélt, hogy az általa vezetett szervezet nem tudja megvédeni tagjait. Persze szó szerint nem ezt mondta, hanem azt, hogy ha a tagok nem növelik jelentősen a katonai költségvetéseiket, akkor „tanuljanak oroszul vagy költözzenek Új-Zélandra”, írta meg a Politico. Azt azonban nem tette hozzá a neves napilap, hogy amennyiben a NATO-főtitkár nem tudja biztosítani a szervezet működését, benyújthatná lemondását. Ráadásul Rutte azt is elmondta: tehetetlen az Európára leselkedő veszélyekkel szemben. A Magyar Hírlap így foglalta össze szavait: „A kibertámadások, a szabotázsakciók, a kémkedés, dezinformáció, a migráció politikai eszközként való használata terén országaink ellenséges ténykedések célpontjai – fogalmazott. Világossá kell tenni, hogy a szabotázsakciók és más támadások nem maradnak válasz nélkül – jelentette ki Rutte, majd azt mondta: Oroszország destabilizációs hadjárata mellett Kína, Észak Korea és Irán is felsorakozott. Szavai szerint több más veszély is fenyeget, amelyek között a NATO-főtitkár a terrorizmust, az atomfegyverek fejlesztését és a klímaváltozást sorolta.”
Háborús vészharangok
Svédországban ingyenesen osztogatott füzetkében tanítják a lakosságot arra, mit is kellene tennie, ha kirobbanna egy háború. A szomszédos Finnországban rendszeresen tartanak polgári védelemmel kapcsolatos gyakorlatokat, és természetesen a lakosság számára tájékoztató anyagokat is készítenek: hogyan viselkedjenek légitámadás, kiberfenyegetés vagy energiaellátási válság esetén. Észtország Is igyekszik komoly fenyegetésnek mutatni az orosz agresszió lehetőségét. A lakosságnak szóló tájékoztatás háborús konfliktusra és hibrid fenyegetésekre egyaránt felkészíti az embereket, külön hangsúlyt helyezve a polgárok személyes felelősségére. Ebben a műfajban a leghátborzongatóbbak közé tartozik az, hogy Litvánia konkrét országos evakuálási tervet készített a veszélyeztetett területek vagy akár az egész ország kiürítésére. A háborús konfliktus megelőzésének szempontja ugyanakkor nem merült fel a balti országban.
Választási vészhelyzet
Hasonló megfélemlítő taktikákat tapasztalhatunk belpolitikai téren is a közhatalmi szervektől: a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) külső beavatkozás veszélyére figyelmeztetett a február 23-ára tervezett németországi előrehozott parlamenti választások kapcsán. A BfV közleménye szerint fennáll a veszélye annak, hogy külföldi szereplők, különösen Oroszország próbálja megzavarni a választási folyamatot, a választók manipulálása érdekében hamis információkat fognak terjeszteni, amelyek alááshatják a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat.
A német aggodalom mögött felsejlenek a romániai elnökválasztás első fordulójában tapasztalt anomáliák, amelyek miatt a román alkotmánybíróság meg is semmisítette az eredményt.
Most mindenesetre a fősodratú német közvélemény a megnövekedett orosz kém- és szabotázstevékenységtől rémüldözik a potenciális fenyegetések között német precizitással felsorolva a dezinformációs kampányok, kibertámadások, szabotázs-akciók sorát, amelyek célja természetesen a választások befolyásolása, az Oroszország számára kedvező eredmény elérése.
A német sajtóelemzések középpontjában természetesen az Alternatíva Németországnak (AfD) párt és Oroszország közötti kapcsolatok állnak, illetve az a felvetés, hogy az ugyancsak egyre népszerűbb szélsőbaloldali Sahra Wagenknecht Szövetség esetleg egyes kérdésekben – összefogva az AfD-vel – szintén az orosz érdekek irányába fordíthatja a német politikát. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem az ássa-e alá mindennél jobban a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat, ha a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a német állam nem tudja garantálni a választások tisztaságát? Ahelyett viszont, hogy ezeket megakadályoznák vagy visszavernék, lebegtetik a lehetőségét, hogy aztán (ahogy Romániában történt) utólag eldöntsék, elfogadható-e a választási eredmény, vagy újra kell próbálkozni…
