Ungváry Krisztián történész a közelmúltban elindította politikai influenszeri karrierjét, az egyik első videójában Orbán Viktor “orosz fogásáról” értekezett nem kifejezetten történészi módszerekkel. Többek között megvádolta a miniszterelnököt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin elleni eljárásának szabotálásával. A baj csak az, hogy olyan dolgot kért rajta számon, ami nem is létezik.
Ungváry okfejtése 24:38- nál jut el az érvelés egyik drámai tetőpontjához:
Illetve Magyarország nem ítéli el Oroszország invázióját sem, nem írja alá a Nemzetközi Büntetőbíróság Putyin elleni elfogatóparancsát, és még sorolhatnám azokat a gesztusokat, amikor leginkább a küllő, az akadályozó szerepet veszi fel a magyar politika. Miközben egyébként amikor muszáj, amikor nincs más út, akkor mégis megszavazzák a szankciókat Oroszorszg ellen”
A helyzet azonban az, hogy a magyar kormányfőnek, hasonlóan külföldi kollégáihoz, nincs olyan joga vagy kötelezettsége, hogy aláírja a bírósági elfogatóparancsot. Az ICC végzései, így letartóztatási parancsok, ítéletek vagy szankciók, a Római Statútum alapján születnek, Az ennek jogi keretei között született végzések ipso iure kötelező erejűek azok számára, akik aláírták és ratifikálták a Római Statútumot. Az ICC nem rendelkezik saját rendőri vagy végrehajtó hatalommal, így a végzések érvényesítéséhez szükséges az érintett államok együttműködése. Ez magában foglalhatja letartóztatást és átadást: ezek a nemzetközi jogi kötelezettség tartalmai, az államok részvételének és a szerződés ratifikálásának függvénye.
A Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) alapító Római Statútumot 1998. július 17-én fogadták el a részes államok képviselői, köztük az erre felhatalmazó 2014/1998. (V. 6.) Korm. határozat alapján Magyarországéi is. Húsz évvel ezelőtt, 1999. január 15-én írta alá a magyar kormány képviselője a Római Statútumot, a 2296/1998. (XII. 30.) Korm. határozatban foglalt felhatalmazás alapján. Mindezt 2001-ben erősítette meg az Országgyűlés a Római Statútumot a 72/2001. (XI. 7.) OGY határozattal, és ennek nyomán a megerősítő okirat letétbe helyezése 2001. november 30-án megtörtént. Mivel a szerződés szövegének törvényi kihirdetése nem történt meg, az elmúlt években felmerültek kérdések a ratifikációval kapcsolatban, az azonban nonszensz, hogy Orbán Viktor az elfogatóparancs aláírásának megtagadásával nehezítette volna a bíróság munkáját.
A Nemzetközi Büntetőbíróság tevékenységét egyébként számos politikai vita övezi. Sok ország (így például Oroszország, Kína, de Izrael és az Egyesült Államok is) nem csatlakozott az egyezményhez, így a bíróság joghatóságát sem ismerik el. Óhatatlanul felmerül a politikai mögöttes szándék, amikor hatalmon levő állam- vagy kormányfők ellen adnak ki elfogatóparancsot, ahogy az Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök esetében is megtörtént. Arról a komplex szituációról, hogy egy gyakorló állami vezetőt letartóztatnak egy külföldi országban, mégnincs értékelhető tapasztalat, ilyen eset ugyanis még nem fordult elő. Összetett tehát a helyzet, az viszont, hogy egy történészként ismert ember előítéletekkel átszőtt, orbánellenes fejtegetését támasztja alá egyértelműen fals információval, nem fogja segíteni a tisztánlátást.
Gulyás Gergő, Sándor Zsuzsa, Baukó Bea a ratifikálásról
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) végzéseinek hatályosulása több lépésben történik, és nagymértékben függ attól, hogy az érintett államok együttműködnek-e a Bírósággal. Az ICC nem rendelkezik saját rendőri vagy végrehajtó hatalommal, így a végzések érvényesítése az államok közreműködésén múlik. Az alábbiakban összefoglaljuk a főbb folyamatokat:
1. Az ICC határozata
• Az ICC végzései, például letartóztatási parancsok, ítéletek vagy szankciók, a Római Statútum alapján születnek, amely az ICC működésének jogi kerete.
• A végzés hivatalosan kötelező erejű azok számára, akik aláírták és ratifikálták a Római Statútumot.
2. Államok együttműködése
• Az ICC végrehajtásához szükséges az érintett államok együttműködése. Ez magában foglalhatja:
• Letartóztatást és átadást: Az államok kötelesek végrehajtani az ICC által kiadott letartóztatási parancsokat és átadni a vádlottakat.
• Nyomozás segítése: Bizonyítékok gyűjtése és tanúk biztosítása.
• Ítéletek végrehajtása: Büntetések letöltetésének biztosítása.
3. Nemzetközi együttműködés és nyomásgyakorlás
• Az ICC gyakran számít a nemzetközi közösség támogatására. Például az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elrendelheti egy ügy áttételét az ICC-hez, vagy szankciókat alkalmazhat az együttműködést megtagadó államokkal szemben.
4. Problémák az érvényesítésben
• Nem részes államok ellenállása: Azok az országok, amelyek nem ratifikálták a Római Statútumot, nem kötelesek végrehajtani az ICC döntéseit (például az Egyesült Államok, Kína, Oroszország).
• Politikai akadályok: Ha egy állam vezetése nem működik együtt, a végzés hatályosulása akadályokba ütközhet.
• Nemzetközi politikai konfliktusok: A Bíróság hatékonysága gyakran függ a nagyhatalmak hozzáállásától és az adott ügy politikai kontextusától.
5. Végső lépések
• Ha az érintett állam nem hajlandó teljesíteni az ICC végzését, a Bíróság jelentést készíthet a Római Statútum szerződő felei vagy az ENSZ számára, hogy nemzetközi nyomást gyakoroljanak az adott államra.
Az ICC működése tehát nagyban múlik az államok közötti jogi és politikai együttműködésen. Amennyiben egy állam együttműködik, a Bíróság végzései hatékonyabban érvényesülnek.
A Nemzetközi Büntetőbíróság működése és joghatósága számos közéleti diskurzusnak képezi ma a részét, különösen olyan politikailag kényes esetekben, mint Vlagyimir Putyin vagy más megosztó vezetők elleni eljárások esetén. Az ICC hatékonysága ugyanakkor az érintett államok együttműködésétől és a nemzetközi közösség támogatásától függ. Ezért egy történésznek, aki közszereplőként próbál eligazítani egy komplex nemzetközi jogi helyzetben, érdemes lenne pontos és tényszerű megállapításokra támaszkodnia. Az olyan, téves információkra épülő érvelések, mint amelyeket Ungváry Krisztián videójában hallhattunk, nemhogy nem segítik, de tovább nehezítik a közvélemény tisztánlátását.
