Ma délelőtt védi meg doktoriját Orbán Balázs. Erről normális esetben nem születne híranyag a napi sajtóban. Most mégis így történt, ugyanis Polyák Gábor, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének docense heves diskurzust indított el, amikor alig leplezett politikai indulattal támadta Orbán Balázsnak az egyetemen folytatott doktori tanulmányait. Az angolszász világból terjedő egyetemi ideológiai térfoglalás egyre több helyen üti fel a fejét, a jelek arra mutatnak, hogy nem fog Magyarország határainál sem megállni. Felmerül a kérdés, mennyire engedhető meg az, hogy valaki egyetemi katedrájából ácsoljon szószéket, és az oktatási intézményt, amelyet szolgálni hivatott, magánjellegű politikai meggyőződései megtámogatására használja fel. Elemzésünkben magasabb távlatból igyekszünk értelmezni az esetet, végigvesszük, hogy a vállalati világban miként kezelik a hasonló szituációkat, hogyan garantálják, hogy az alkalmazottak politikai véleményei ne kezdjék ki az intézmény integritását.
Polyák Gábor a néhány hete közzétett Facebook-bejegyzésben dorongolta le súlyos szavakkal Orbán Balázs doktori védését. A kirobbanó botrány óta megszólalt egyetem és az Akadémia, tudós és publicista, ki-ki hangot adott a maga véleményének. Arról azonban nem esett szó, vajon van-e lehetőség arra, hogy a politikát, s mindenféle személyes meggyőződést, vágyat és indulatot Max Weber szellemében kitiltsa falai közül az egyetem. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy kell-e szabályozni az alkalmazottak véleménynyilvánításának kereteit amikor munkaadójuk nevében vagy a munkaviszony feltüntetésével tesznek közzé véleményt. Az egyetemeken ez a jelek szerint kevésbé működik, talán túl optimisták voltak és bíztak a tradíciók és az egyetemhez kapcsolódó fennkölt elképzelések erejében.
A nagyvállalatok hasonló típusú normái
A vállalati világ ezzel szemben sokkal tisztábban és egyértelműbben szabályozza az efféle kommunikációt, noha a jövő elitjének nevelése vagy a tudomány politikamentessége helyett itt “pusztán” kereskedelmi és marketingérdekek állnak amögött, hogy még a látszatát is szeretnék kerülni annak, hogy a cég politikailag elfogult lenne. A vállalati kommunikáció minden esetben befolyásolja a vállalat marketingmunkáját, így minden olyan megnyilvánulás, amely eltér a kommunikációs céloktól, zavarja, vagy egyenesen hátráltatja a vállalat erőfeszítéseit. Emellett a legtöbb nagyvállalat nem tiltja a véleménynyilvánítást a dolgozói számára, de elvárja, hogy legyen világos: a személyes vélemény nem része a vállalati kommunikációnak. Az is mutatja, hogy mennyivel komolyabban állnak a problémához a vállalati világban, hogy az esetleges normasértéseket monitorozzák és felhívják az illető alkalmazott figyelmét a cég magatartási normáira. Végigtekintve néhány fontos nagyvállalat szabályozását egyértelműen megállapíthatjuk, hogy amit Polyák Gábor a tudomány “szentélyét” jelentő egyetemi világban tett, aligha tehette volna meg következmények nélkül a vállalati világban.
Audi Hungaria Zrt.
Az Audi Hungaria Viselkedés Kódexe például azt írja elő, hogy személyes véleménynyilvánítás esetén kerülni kell a vállalatnál viselt címek, beosztások megemlítését.
MVM Csoport
Hasonló szabályozást olvashatunk az MVM Csoport Etikai Kódexében, azzal a megszorítással, hogy a vállalat dolgozója nem képviselhet olyan véleményt, amely ellentétes a vállalat érdekeivel.
MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
Ugyanilyen szabályozást találunk a MOL Szervezeti és etikai kódexében. A rendelkezések szerint a cég ugyan tiszteletben tartja a magánéletet és a magánvéleményt, de nem tűri a vállalat érdekeivel szembemenő állásfoglalásokat.
Kétségtelenül logikusak és józanok ezek a szabályozások, s amennyire ez egyáltalán lehetséges, egyensúlyt tartanak a vállalati érdek és a személyes véleményhez való jog között.
A kérdés a Polyák-ügy, illetve a Polyák-jelenség kapcsán felszínre bukott ezernyi hasonló esetben vajon szabályozható-e a vállalati megoldásokhoz hasonlóan az egyetemi vagy általánosabban az oktatási szféra. Elvárható-e az oktatóktól, hogy a katedrán ne jelenjen meg személyes véleményük ezerféle vetülete, csakis tudományos meggyőződésük? Vagy másképpen megfogalmazva:
Elvárható-e az egyetemi szférától, hogy a diákoknak ne kelljen szembesülnie az oktatok politikai véleményével vagy a kulturális polarizációban elfoglalt pozíciójával? Megoldható-e, hogy az amúgy is asszimetrikus tanár-diák viszonyt ne terhelje meg az oktatók erős érzelmi töltéssel járó közéleti meggyőződése? Elképzelhető-e olyan szabályozás, amely a tudományos élet szereplőit arra inti, hogy tudósként, a tudomány szellemében nyilatkozzanak meg a nyilvánosság előtt, s politikai, közéleti, kulturális nézeteiket, azaz személyes meggyőződéseiket élesen és határozottan válasszák el tudományos szerepeiktől, címeiktől, beosztásaiktól?
A tudomány felé fordulva, Tacitus óta azt várjuk el, hogy sine ira et studio (harag és elfogultság nélkül, pártatlanul) szólaljon meg a tudós hangja.
S ez az elvárás két évezred óta semmit nem változott.
