Az HVG és az Origo ugyanarról a beszélgetésről számolt be, mégis egészen eltérő képet rajzolt az olvasók elé. Hajdú Péter felcsúti interjúja Orbán Viktorral az egyik oldalon kiüresedett, nosztalgikus beszélgetésként jelent meg, a másikon viszont egy nagyformátumú államférfi személyes és politikai elemeket vegyítő megszólalásaként. A különbség nem abban áll, hogy miről szólt az interjú, hanem abban, hogy az egyes orgánumok mit tartottak fontosnak kiemelni. Ez a szelektálás végül két teljesen eltérő értelmezéshez vezetett: az egyikben hiányok, a másikban az állítások dominálnak.
A HVG erősen kritikus hangvételben közelítette meg a beszélgetést. A lap szerint az interjú nem hozott új állításokat, inkább egy nosztalgikus, bulváros hangulatú beszélgetéssé vált, amely gyengítette a miniszterelnök választás előtti pozícióját. Ezt egy markáns képpel is összefoglalta: „Hajdú Péternek sikerült egy konyhaasztalnál sztorizó nagypapát csinálnia az utcai harcosból”. A HVG olvasatában tehát a hangsúly azon van, ami hiányzik: az újdonság, és a friss politikai lendület.
Ezzel szemben az Origo beszámolója egészen más irányból közelít. A cikk azt emeli ki, hogy a megszokott felállás felborul, és a műsorvezető látogat el a miniszterelnök otthonába. Ez a helyzet nem kritikaként, hanem különleges, formabontó elemként jelenik meg. A személyes történetek – a gyerekkor, a családi háttér, a lakhatás bemutatása – nem gyengítik, hanem közelebb hozzák a politikust a nézőkhöz. Míg a HVG ezeket az elemeket a politikai súly háttérbe szorulásaként értelmezi, az Origo ugyanebből inkább a közvetlenséget és a személyes hangvételt emeli ki.
A két beszámoló közötti különbség különösen élesen látszik a visszaemlékezések megítélésében. A HVG szerint a „konyhaasztali sztorizás” a politikai tartalom rovására megy, és az önéletrajzi elemek unalmassá teszik a beszélgetést. Az Origo ezzel szemben ugyanebben a részben értéket talál: a személyes részletek révén egy emberközeli kép rajzolódik ki a miniszterelnökről. A különbség erőteljesen tükrözi a két médium felfogásbeli különbségét, hiszen nem a szituáció, hanem annak a nézőkre gyakorolt (feltételezett) hatása válik vitatottá.
Az interjú politikai tartalmának értékelése is eltér. Az Origo konkrét témákat sorol fel és bont ki: az Európai Unióval való viszonyt, az amerikai kapcsolatokat, gazdasági kérdéseket és korábbi konfliktusokat, így egy olyan képet rajzol fel, amelyben a beszélgetés nemcsak személyes, hanem közéleti elemeket is tartalmaz. Ezzel szemben a HVG úgy értékeli, hogy a megszólalás lényegében ismert állítások ismétlése volt, és végkövetkeztetésként arra jut, hogy „a néző átverve” érezheti magát. Ez a különbség nemcsak hangsúlybeli eltérés: aki kizárólag a HVG beszámolójára támaszkodik, könnyen lemaradhat olyan konkrét tartalmi elemekről, amelyeket az Origo részletesen bemutat. A két megközelítés között így az a fő eltérés, hogy az egyik az általa hiányolt gondolatokra épít, míg a másik a ténylegesen elhangzott témákat rendezi egymás mellé.
A beszélgetés egészének megítélése szintén különböző. A HVG kampányeszközként tekint az interjúra, és ennek sikertelenségét hangsúlyozza. Az Origo viszont nem politikai teljesítményként méri a műsort, hanem exkluzív, formabontó tartalomként mutatja be. Ez a különbség abban is megmutatkozik, hogyan viszonyulnak Hajdú Péter szerepéhez: a HVG a kritikus kérdések hiányát rója fel neki, míg az Origo ezt a beszélgetés természetes velejárójának tekinti. Ebben a tekintetben a HVG igen messzire megy és a kormányzati gépezetben „kipróbált csatalónak” nevezi Hajdút.
A két cikk lezárása szinte jelképesen mutatja meg az eltérést. A HVG egy ironikus, leértékelő képpel zár, amely szerint az interjú inkább „bűvészmutatvány”, és még a miniszterelnök visszavonulásának gondolatát is felveti. Az Origo ezzel szemben egy politikai üzenettel fejezi be a beszámolót, amely a választók és a kormány közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozza. A zárás iránya így előre meghatározza, milyen benyomás marad az olvasóban: kételyekkel vagy megerősítéssel teli üzenet.
A két tudósítás összevetése jól mutatja, hogy ugyanabból az interjúból mennyire eltérő következtetések születhetnek. Nem az esemény különbözik, hanem az, hogy mely elemek kerülnek előtérbe, és milyen értelmezést kapnak. Ez az eltérés végső soron nem a cikkekről szól, hanem arról, hogyan formálja a média az olvasó benyomásait.
