Az energiapolitika az egyik legérzékenyebb kérdés a magyar közéletben, hiszen közvetlenül érinti az ország ellátásbiztonságát és gazdasági mozgásterét. A HVG kérdésére Magyar Péter úgy fogalmazott: Magyarországnak adott esetben továbbra is szüksége lehet orosz kőolajra és gázra, ugyanakkor a források diverzifikálása elengedhetetlen. A kijelentés első hallásra pragmatikus megközelítésnek tűnik. Ha azonban egymás mellé tesszük a Tisza párt korábbi megszólalásait és az európai parlamenti történéseket, már jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki. Az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy a párt egyszerre próbál megfelelni a hazai energiapolitikai realitásoknak és az uniós politikai elvárásoknak.
Magyar Péter a HVG kérdésére azt mondta: „Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországnak nincs szüksége vagy nem lesz szüksége adott esetben orosz kőolajra vagy orosz gázra, hanem arról van szó, hogy minden lehetséges módon diverzifikálni kell a forrásainkat.” A kijelentés lényegében azt sugallja, hogy egy esetleges Tisza-kormány nem zárná ki az együttműködést Oroszországgal az energiaszektorban. A megfogalmazás egy pragmatikus együttműködés lehetőségét vetíti előre, amelyben a lejáró szerződések újratárgyalása is szóba kerülhet, akár az energiahordozók, akár a Paksi Atomerőmű bővítésének ügyében.
Ez a megközelítés azonban nehezen illeszthető össze a párt korábbi politikai felfogásával. Az Európai Parlament 2025 decemberében elfogadta azt a jogszabályt, amely az orosz gázimport fokozatos kivezetését irányozza elő az Európai Unióban. A REPowerEU-stratégia részeként az intézkedés célja, hogy 2027-re megszűnjön az unió függősége az orosz fosszilis energiahordozóktól. A szavazás során a Fidesz képviselői ellene voksoltak, míg a Tisza delegációja nem szavazott ellene, hanem távol maradt. Ez a döntés nem egyértelmű politikai állásfoglalást jelentett, inkább a konfliktus kerülésének szándékát.
A bizonytalanságot erősítette egy későbbi megszólalás is. Kapitány István 2026 januárjában arról beszélt, hogy 2027-től Magyarország akár teljesen leválhatna az orosz energiahordozókról. Szerinte egy 2026-os választási győzelem után akár egy éven belül kiváltható lenne az orosz gáz és kőolaj más forrásokkal. Ez az állítás viszont már jóval radikálisabb elképzelést sugall, mint a diverzifikáció. Ha egy energiaforrás teljes kiváltása a cél, az már nem forrásbővítés, hanem egyoldalú átállás.
Erre a problémára Orbán Viktor egy korábbi megszólalásában is utalt, amikor a diverzifikáció fogalmát szemléletes példával magyarázta. Ha két vezeték érkezik az országba, és az egyikről leválunk, attól a rendszer nem lesz sokszínűbb – ellenkezőleg, a megmaradó útvonal felé nő a kiszolgáltatottság. Az ellátásbiztonság szempontjából tehát a diverzifikáció és a teljes leválás nem azonos fogalom.
A kérdés az Európai Parlament februári állásfoglalásában is felmerült. A dokumentum – amelyet a Tisza képviselői szintén nem utasítottak el – többek között az orosz energiaimport további csökkentését sürgette az Európai Unióban. A szöveg külön pontban említi, hogy az EU-nak gyorsítania kell az orosz energiaforrások, például az olaj, az urán és a nukleáris üzemanyag kivezetését. A dokumentum tehát egyértelmű irányt jelöl ki az európai energiapolitikában.
A Tisza politikai pozicionálása mindeközben látványos változásokon ment keresztül. 2024-ben több EP-képviselőjük ukrán zászló színeit viselő pólóban jelent meg az Európai Parlament plenáris ülésén, ezzel jelezve támogatásukat Ukrajna felé. Azóta a párt kommunikációja jóval visszafogottabb lett az energiapolitikai kérdésekben. A hangsúly a szimbolikus gesztusokról fokozatosan a pragmatikus hangvételre helyeződött át.
Közben az európai politikai környezet továbbra is egyértelmű elvárásokat fogalmaz meg. A Tisza március 15-ei rendezvényén Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő arról beszélt, hogy az Európai Unió részéről változatlan a bizalom a Tisza párt iránt.Hozzátette ugyanakkor, hogy Brüsszelben azt várják egy esetleges új magyar kormánytól, hogy támogassa Ukrajna finanszírozását és katonai segítését, valamint mozduljon el az orosz energiahordozóktól való függőség felszámolása felé. A megszólalás így nemcsak politikai támogatást jelzett, hanem világos elvárásokat is megfogalmazott a jövőbeni energiapolitikai irányról.
Az energiapolitikai vita így egyre inkább túlmutat a konkrét gáz- és olajforrásokon. A kérdés valójában az, hogy Magyarország miként tud egyensúlyt teremteni egy estleges Tisza győzelem esetén az ellátásbiztonság és a fő európai politikai irányvonal között. A Tisza jelenlegi megszólalásai egyszerre igyekeznek nyitva hagyni mindkét lehetőséget: a pragmatikus együttműködését és a teljes leválás ígéretét. A kettő azonban nem mindig lehetséges. Így az energiapolitikai üzenetekben egyre inkább kirajzolódik egy kettős kommunikációs stratégia. Viszont, ha az energiapolitika valóban az ország gazdasági stabilitásának egyik kulcsa, akkor előbb-utóbb világos válaszokra lesz szükség arra a kérdésre, hogy pragmatikus együttműködésről vagy politikai egyensúlyozásról van-e szó.
