Ursula von der Leyen második bizottsági ciklusának egyik legfontosabb politikai önmeghatározása – a háborús kihívások kezelése mellett – az európai versenyképesség megerősítése volt. Ennek jegyében érdemes megvizsgálni a január végén kiadott jelentést az Európai Bizottság éves belső piaci és versenyképességéről, amely átfogó képet kíván adni az Európai Unió gazdasági állapotáról. A dokumentum azt a politikai ambíciót hivatott alátámasztani, hogy az EU képes megerősíteni globális pozícióját a beruházások, az innováció és az ipari teljesítmény terén. Elemzésünkben annak jártunk utána, mit mutatnak a számok, valóban sikerült-e Ursula von der Leyen vezetése alatt előmozdítani az európai versenyképességet.
A Bizottság két kapcsolódó dokumentumban tette közzé értékelését: a részletes, adatalapú SWD(2026) háttérjelentésben és a politikai keretet adó COM(2026) közleményben. A jelentés huszonkilenc teljesítménymutató mentén vizsgálja az egységes piac működését és az EU gazdasági erejét: a magán- és közberuházások arányát, a kockázati tőke volumenét, a belső kereskedelem alakulását, az innovációs teljesítményt, valamint az ipari átállás és az energiaárak hatásait. Az indikátorok célja, hogy objektív képet adjanak arról, hol tart az Unió a globális versenyben, és mely területeken tapasztalható előrelépés vagy éppen visszaesés. A következőkben ezekre a mutatókra támaszkodva vizsgáljuk meg, mennyiben támasztják alá a számok a von der Leyen-féle versenyképességi fordulat sikerét.
Ha a versenyképességet valóban politikai prioritásként határozza meg egy bizottsági ciklus, akkor annak egyik legfontosabb mércéje a tőkehelyzet alakulása. A 2026-os jelentés számai azonban azt mutatják, hogy Ursula von der Leyen második ciklusának kezdetére ezen a téren nem sikerült fordulatot elérni. A magánberuházások aránya a GDP-hez viszonyítva 2023-ról 2024-re 18,6%-ról 17,6%-ra csökkentek, miközben „a magánszektorbeli beruházások volumene 3,2%-kal estek vissza” (23. oldal).
A kockázati tőke esetében a helyzet még kedvezőtlenebb, az EU-ban a kockázati tőkebefektetések mindössze a GDP 0,06%-át tették ki 2024-ben, ami a jelentés szerint az amerikai szint nagyjából tizedét teszik csupán ki (25. oldal). Ez azt jelenti, hogy az innováció finanszírozásának területén továbbra is strukturális lemaradások állak fenn. Emellett az EU globális gazdasági súlya sem erősödött számottevően, a jelentés külön jelzi a külső kitettség és a nemzetközi verseny erősödését (31–32. oldalak). Mindez arra utal, hogy a versenyképességi fordulat ígéretének dacára Ursula von der Leyen vezetése alatt nem sikerült érdemben javítani Európa tőkevonzó képességén és a beruházási dinamikán.
A tőkehelyzet romlása mellett a jelentés egy másik kulcsterületen is a lendület megtorpanását mutatja, ami a gazdasági integráció dimenzióját illeti. Az egységes piac elvileg az EU egyik legerősebb versenyelőnye, ám a számok azt jelzik, hogy a belső kereskedelem dinamizmusa gyengült. Az EU-n belüli árukereskedelem GDP-arányos súlya 2023-ról 2024-re 23,5%-ról 22,0%-ra csökkent (5. oldal). A jelentés maga is rögzíti, hogy „a 2022-es erőteljes növekedést követően az árukereskedelem visszatért a 2022 előtti szintekre” (7. oldal). Ez azt jelenti, hogy a belső piac – amelyet Ursula von der Leyen narratívájában a versenyképességi fordulat egyik alappilléreként jelöl meg – nem gyorsul, hanem stagnál, sőt részben visszarendeződik. Ha a második ciklus egyik önmeghatározása a versenyképesebb Európa, akkor az integrációs mutatók romlása nehezen értelmezhető sikeres pályakorrekcióként.
További mutatók is azt jelzik, hogy az egységes piac mélyítése nem halad a kívánt ütemben. A szabványalkotási eljárások – vagyis azok a folyamatok, amelyek során közös uniós műszaki és ipari szabályok születnek – átlagos időtartama 2023-ról 2024-re 3,2 évről 4,0 évre nőtt (12. oldal). Ez azt jelenti, hogy egy új szabvány elfogadása ma átlagosan csaknem egy évvel tovább tart, mint egy évvel korábban. A jelentés maga is elismeri, hogy „a szabvány-fejlesztési folyamat lassúsága rontja az uniós ipar versenyképességét”, minél lassabban alkalmazkodnak a szabályok a technológiai változásokhoz, annál nehezebben tudnak a vállalatok gyorsan reagálni a globális versenyben.
Hasonló képet mutat a szolgáltatási korlátozottsági index (STRI) is, amely azt méri, milyen mértékben nehezítik tagállami szabályok a szolgáltatások határon átnyúló megvalósítását. Az index 4,2%-on maradt (15. oldal), ami azt jelenti, hogy a szabályozási akadályok aránya érdemben nem csökkent. Más szóval a tagállamok közötti szolgáltatási piac továbbra sem működik olyan szabadon és egységesen, ahogyan az az egységes piac logikájából következne. Mindez arra utal, hogy az Ursula von der Leyen által hangsúlyosan képviselt versenyképességi prioritás ellenére az intézményi és szabályozási akadályok lebontása nem gyorsult fel.
Mindezt tovább árnyalja az a politikai logika, amelyben ma az Európai Unió működik. Az uniós intézményrendszer kapacitásának jelentős részét jogállamisági viták, feltételességi mechanizmusok és ideológiai természetű konfliktusok kötik le. Ezek önmagukban nem gazdaságpolitikai eszközök, hanem normatív, értékalapú eljárások, amelyek sajátos politikai célokat szolgálnak és emellett jelentős jogi, adminisztratív és politikai erőforrást is igényelnek. Amíg az “intézményi figyelem” és energia számottevő része ilyen vitákra összpontosul, addig értelemszerűen kevesebb fókusz jut a versenyképességi reformokra, az egységes piac gyakorlati akadályainak lebontására vagy a beruházásösztönző intézkedések gyorsítására. A tagállamokkal – köztük Magyarországgal – szembeni eljárások fenntartása politikai célokat szolgálnak, és nem helyettesítik a gazdasági integráció mélyítését. Ha a Bizottság második ciklusának központi önmeghatározása valóban a versenyképesség, akkor az ehhez szükséges intézményi és politikai kapacitást is ennek kellene alárendelni – jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az uniós fókusz jelentős részét továbbra is a jogállamisági és ideológiai irányvonalak határozzák meg.
A számok tükrében nehéz egyértelmű sikertörténetről beszélni. Ursula von der Leyen második ciklusának egyik vezérmondata a versenyképesebb Európa, ám a jelentés adatai inkább kijózanító képet, mintsem áttörést sugallnak. A beruházások visszaestek, a kockázati tőke aránya továbbra is eltörpül az amerikai és kínai versenytársak mellett, a belső piac integrációja nem gyorsult fel, a szabályozási akadályok pedig makacsul tartják magukat. A politikai ambíció tehát adott – a kérdés inkább az, hogy az ambíció mögött áll-e elég intézményi fókusz és gazdasági lendület.
A versenyképesség ugyanis nem jelszó, hanem mérhető teljesítmény. A mostani jelentés alapján Európa inkább egyensúlyoz, mint gyorsít, egyszerre próbál geopolitikai tényező, értékközpont és gazdasági erőmű lenni. De a globális verseny nem vár. Így a végső kérdés talán nem az, hogy Ursula von der Leyen komolyan gondolja-e a versenyképességet – hanem az, hogy az Európai Unió képes-e a politikai önmeghatározásait valódi gazdasági teljesítménnyé fordítani. Vajon lehet-e Európa versenyképességi fordulata több, mint egy jól hangzó fejezet a következő bizottsági jelentésben?
