Tarr Zoltán a következő hangzatos állítást tette Facebook-oldalán 2026.02.15-én a V4-ek jelenlegi helyzetével kapcsolatban:
“Fájdalmas látni, hogy ezt a felbecsülhetetlen értékű szövetséget hogyan rombolta le és üresítette ki az elmúlt években a leköszönő miniszterelnök és kormánya. A TISZA ezen változtatni fog.”
Ez a diagnózis azonban több ponton is vitatható. Nemcsak azért, mert túlzó általánosítást tartalmaz, hanem azért is, mert figyelmen kívül hagyja nemcsak mögöttes geopolitikai okokat, de a Visegrádi Együttműködésen belüli tényleges viszonyokat is.
A V4-ek – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – szövetségét az utóbbi években valóban feszültségek terhelik. A tagállamok különböző válaszokat adnak ugyanarra a kihívásra földrajzi helyzetük és történelmi tapasztalataik alapján. Kiemelten fontos tényező az energiafüggőség kérdése. Az orosz energiahordozókhoz való eltérő hozzáférés és kitettség nem politikai kérdés, hanem fizikai és infrastrukturális realitás. Ez az a pont, ahol a V4-ek tagjai óhatatlanul más-más stratégiai pályára kerültek.
Viszont az elmúlt időszakban ezek a feszültségek oldódtak és a folyamatok azonos irányba kezdtek rendeződni. Robert Fico visszatérése Szlovákiában, Andrej Babiš hatalomra kerülése Csehországban, valamint Karol Nawrocki megválasztása Lengyelország államfőjévé olyan helyzetet teremtett, amely az Orbán-kormány számára kedvezőbb visegrádi környezetet eredményezett. Hasonló gondolkodású, a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó politikusok kerültek vezető pozícióba, ami az együttműködés hasznára szolgál. Ebben a helyzetben éppen a Tisza Párt lenne nehezebb helyzetben, mivel Magyar Péter és a Tisza politikusainak eddigi megnyilvánulásai kevésbé illeszkednek ehhez a vonulathoz, így velük várhatóan nehezebb lenne közös hangot találni a V4-ek szintjén.
A cseh–magyar kapcsolatok jelenleg kifejezetten jónak mondhatók. A cseh miniszterelnök pártja egy európai pártcsaládban működik együtt a magyar kormánypárttal a Patrióták Európáért szövetségben. Andrej Babiš ezt a formációt nyíltan Orbán Viktor politikai projektjeként írta le, és hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés előtt „nagyon fényes jövő áll”.
Babiš több alkalommal beszélt jó és barátságos kapcsolatáról Orbán Viktorral, akit a legtapasztaltabb európai vezetők egyikének nevezett. Kiemelte, hogy hatékonyan tudtak együttműködni országaik érdekeinek védelmében, és hangsúlyozta: Magyarország stratégiailag fontos partner Csehország számára. A két kormány számos európai kérdésben – így a migráció vagy a békepolitika ügyében – azonos álláspontot képvisel.
Ezzel a stabil kormányközi viszonyrendszerrel áll szemben a Tisza Párt eddigi politikai teljesítménye. Amely kimerült abban, hogy Magyar Péter és a Tisza politikusai az elmúlt időszakban élesen bírálták azt a politikai irányt, amelyet Orbán Viktor, Andrej Babiš és más, hasonló gondolkodású európai vezetők képviselnek. Ez nem pusztán belpolitikai üzenet, hanem közvetlen hatással lenne a cseh–magyar kapcsolatok jövőjére, hiszen eleve szűkítené a cseh–magyar együttműködés mozgásterét.
Szlovákia helyzete jelenleg szintén kiegyensúlyozottnak tekinthető. Bár a szlovák miniszterelnök pártja nem csatlakozott a patrióta pártcsaládhoz, a két ország között számos stratégiai területen aktív az együttműködés. A magyar–szlovák kapcsolatokban erősödik az energiapiaci kooperáció, különösen a gázellátás és az ellátásbiztonság területén. Emellett közös infrastrukturális projektek előkészítése zajlik, amelyek a határ menti térségek összekapcsolását szolgálják.
A politikai együttműködés az uniós döntéshozatalban is megmutatkozott. Robert Fico miniszterelnöksége alatt Szlovákia több alkalommal Magyarországgal azonos álláspontot képviselt kulcsfontosságú kérdésekben az Európai Unióban, így egyes Oroszországgal szembeni szankciós elemek, valamint az energiapolitikát érintő döntések – például a REPowerEU – kapcsán.
Ez a pragmatikus együttműködés azonban nehezen lenne fenntartható egy Tisza-kormány idején. Magyar Péter kapcsolata Robert Ficóval nyíltan konfliktusos, több alkalommal politikai üzengetésekig fajuló vitákba torkollott, például a szlovák miniszterelnök mentelmi jogával összefüggésben. Egy ilyen személyes és politikai ellentét mellett nehezen képzelhető el stabil, kiszámítható kormányközi együttműködés, még akkor is, ha az országok gazdasági érdekei ezt indokolnák.
A lengyel–magyar viszony összetettebb képet mutat. Donald Tusk miniszterelnök kormánya határozottan EU-központú megközelítést képvisel, különösen a biztonságpolitika és Ukrajna támogatása terén. Varsó számára Ukrajna győzelme stratégiai kérdés, mivel Lengyelország földrajzilag közvetlenül érintett a konfliktusban.
Ugyanakkor fontos látni, hogy Lengyelország politikai működését jelenleg egyfajta kettősség jellemzi. Donald Tusk kormánya következetesen EU-párti irányt visz, miközben Karol Nawrocki államfő a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó politikai oldalhoz kötődik, és több kérdésben eltérő hangsúlyokat fogalmaz meg. Ez a kettősség belpolitikai feszültségeket eredményez, és a külpolitikai fellépést is bonyolítja, hiszen a partnerek számára nem mindig egyértelmű, melyik irányvonal válik meghatározóvá.
Ebben a már eleve összetett lengyel politikai környezetben egy Tisza-győzelem nem feltétlenül hozna közeledést. Az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos stratégiai különbségek várhatóan fennmaradnának, hiszen Magyar Péter kijelentette (ha, hihetünk neki): pártja nem támogatja Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását. Ez az álláspont élesen eltér a lengyel kormány megközelítésétől, amely Ukrajna mielőbbi integrációját stratégiai kérdésként kezeli.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy míg a Tisza Párt EU-központú, integrációpárti politikát képvisel, addig Karol Nawrocki államfő a nemzeti szuverenitást hangsúlyozó, Brüsszellel szemben kritikus irányhoz kötődik. Ez az eltérés alapvető politikai különbség, amely megnehezítené az érdemi együttműködést az államfői és kormányzati szinteken egyaránt.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy 2025 decemberében Magyarország, Szlovákia és Csehország együtt szavazott az Ukrajnának nyújtandó uniós hitel elutasításáról. Ez egyértelműen jelzi, hogy a magyar kormány jelenleg két visegrádi partnerrel is képes összehangoltan fellépni. A V3-ak együttműködése tehát nemcsak formálisan létezik, hanem politikailag is működőképes.
Mindez azt mutatja, hogy a Visegrádi Együttműködés problémái nem egy általános összeomlásból fakadnak, hanem elsősorban a lengyel kapcsolatok körüli vitákból és a külső geopolitikai környezetből erednek. Csehországgal és Szlovákiával a kapcsolatok kiegyensúlyozottak és együttműködésre alkalmasak. Ebben a helyzetben nem látszik megalapozottnak az az állítás, hogy a Tisza győzelme javítaná a visegrádi együttműködést: sokkal inkább az rajzolódik ki, hogy egy vitákkal terhelt viszonyt cserélnénk fel háromra.
