A Telex egyik cikke azt állította, hogy a Fidesz „kitervelt és felépített mindent vivő karaktergyilkossági-lejárató mestertervet” Magyar Péter ellen. A lap a Magyar Péter körül folyamatosan kirobbanó botrányokat úgy mutatja be, mintha azok egyetlen, központilag irányított politikai akció részei lennének. Az írás több példát is felsorolt: a Varga Judit-interjút, a Vogel Evelin-hangfelvételeket, különböző mémes epizódokat (a női napszemüveget, a napraforgónak vélt gyomnövényt), a Dunába dobott telefon történetét és a sort bennfentes kereskedési gyanúval zárta. Megvizsgáltuk, mennyire állja meg a helyét ez az erősen politikusnak tűnő keretezés.
A felsorolt esetek különböző események alapján, változatos szereplőkkel és forrásokkal, különböző intézményi előzmények után kerültek be a nyilvánosságba. Nem látható olyan bizonyíték vagy akár sugalmazás, amely a kormánypárt közvetlen szerepvállalását vagy szervező munkáját igazolná. A magánéleti konfliktusok, a média által felnagyított epizódok, és a felügyeleti eljárások önmagukban is képesek voltak témát generálni a közéleti térben, ráadásul egymástól függetlenül.
A Varga Judit-interjú körüli narratíva különösen érdekes ebből a szempontból, mivel az ügyet leginkább Magyar Péter saját cselekedetei (és döntései) robbantották ki. A történet akkor kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor közzétette azt a hangfelvételt, amelyet titokban készített volt feleségéről, az egykori igazságügyi miniszterről. A felvétel publikálása nemcsak a magánéleti konfliktust tette közéleti témává, hanem a média és a politika érdeklődését is felkeltette. Ez a momentum önmagában elegendő volt ahhoz, hogy a történet tovább nőjön, mivel a nyilvánosságra került információk után megjelent az igény a másik fél megszólaltatására. Nem kellett hozzá pártközponti tervezés, hiszen ha egy fél folyamatosan beszél, míg a másik hallgat, a média magától hozza létre a kiegyensúlyozás kényszerét. Az interjú tehát nem a semmiből keletkezett, hanem egy intenzíven átpolitizált magánéleti konfliktus logikus folytatása volt.
Hasonló dinamikát követ Vogel Evelin ügye is, amelyet utólag sokan politikai terméknek azonosítottak, de eredete szintén magánéleti. Vogel Evelin Magyar Péter barátnője volt a válása után, és részt vett a Tisza Párt kezdeti megszervezésében. Kapcsolatuk azonban rövid idő alatt megromlott, és 2024 őszén Vogel exkluzív interjút adott az Indexnek, amelyben többek között feszültségről, vitákról és fenyegetettség érzésről beszélt. Ezt követték azok a hangfelvételek megjelenése, amelyeket Vogel korábban készített. A Telex azokat a jelenségeket is a Fidesz „mérnöki konstrukciójába” illeszti, amelyek valójában Magyar Péter saját kommunikációjából, viselkedéséből vagy kapcsolati konfliktusaiból fakadtak. A Vogel Evelin által nyilvánosságra hozott hangfelvételeken például maga Magyar Péter beszél durva stílusban szimpatizánsairól („Büdösek az emberek és a szájuk”), vagy saját pártjához köthető európai parlamenti képviselőkről („Tehetségtelen mindegyik”), illetve nyers hangnemben utasítja egyiküket („Te nem tudsz magyarul? Tudsz olvasni? Akkor mi a büdös faszomat csináltál?”). Az ügyet a Telex úgy kezeli, mintha a kormánypárt akciójának termékei lennének, holott a felvételeken nem egy eszközölt karaktergyilkosság, hanem egy politikus vállalhatatlanul nyers megnyilvánulásai hallhatók. Ebben az értelemben nem a Fidesz járatja le Magyar Pétert, hanem ő saját maga, saját előadásmódján és emberi gesztusain keresztül. Ezekből a tartalmakból a politika később témát csinált, de a kialakulás pillanatában semmi nem utalt arra, hogy bármilyen párt, különösen a Fidesz, politikai célra toborozta volna az érintettet. A történet tehát úgy nézett ki, hogy a média felkapta, a politika pedig feldolgozta az esetet, de nem ő indította el.
A női napszemüvegről vagy a napraforgónak vélt gyomnövényről szóló történetek inkább a vizuális irónia és az online mémkultúra részei voltak. Ezek a spontán módon születő jelenségek nem stratégiai politikai akciók, hanem az internetes humor melléktermékei. A politikai közösségek legfeljebb utólag értelmezték vagy felhasználták őket, de nem ők hozták létre.
A Dunába dobott telefon esete újabb példája annak, amikor a média utólag próbál félremagyarázni egy teljesen spontán eseményt. A felvételekből kiderült, hogy Magyar Péter egy belvárosi szórakozóhelyen mulatott, majd összetűzésbe keveredett az ott lévő emberekkel, amelyet a biztonsági személyzet a szokásos módon kezelt. A rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben garázdaság vétsége és rongálás gyanúja okán, de Magyar Péter mentelmi joga miatt érdemben nem tudott előre haladni. A konfliktus nem előre megfontolt akció vagy provokáció volt, hanem hétköznapi éjszakai incidens, amely politikai jelentést csak második körben kapott, amikor a rendőrség eljárást indított, majd a média beszámolt róla. Ebben a helyzetben teljesen természetes, hogy Magyar Péter politikai ellenfelei éltek az alkalommal, és rámutattak a cselekedet szélsőséges mivoltára, illetve arra, hogy a viselkedés milyen mértékben tér el attól a képtől, amelyet egy potenciális politikai vezetőtől elvárnak. A politikai térben az ilyen típusú reakció normális és elvárható dinamika: a szereplők mindig kihasználják a kínálkozó pillanatokat, mert a politika részben az ilyen válaszokra épül. A Telex értelmezése azért tekinthető egyoldalúnak, mert ezt a politikai folyamatot nem a versengés természetes velejárójaként mutatja be, hanem egy nagyobb, kormánypárti mesterterv részeként, mintha a Fidesz maga tervezte volna meg az éjszakai incidenst. A lap tehát figyelmen kívül hagyja a politikai racionalitást: az ellenfelek reflexszerűen kihasználják a hibákat, és ebből később kommunikációs előnyt próbálnak kovácsolni. Ez ugyanúgy a jobb oldalon igaz, mint a bal oldalon, a Telex azonban ezt a mechanizmust úgy tálalja, mintha Magyar Péter ártatlan lenne, és a történet pusztán a Fidesz előre kitervelt karaktergyilkossági műveleteként volna értelmezhető. Ez a nézőpont nemcsak szűklátókörű, hanem egyenesen felháborító abban az értelemben, hogy a felelősséget teljes egészében eltolja az eseményt kiváltó szereplőtől, aki a saját viselkedésével idézte elő a helyzetet, és közben felmentést ad neki a közéleti következmények alól.
A bennfentes kereskedés gyanúja ezzel szemben már egy tisztán pénzügyi-felügyeleti ügy volt, amelyet a Magyar Nemzeti Bank indított Magyar Péter ellen. A vizsgálatot az időbélyegek, dokumentumok és piaci adatok alapján folytatták, majd megszüntették, mert nem bizonyosodott be jogsértés. Az ilyen eljárások ritkán jutnak vádirati szakaszba, mert a bizonyítás rendkívül nehéz. A történet tehát nem politikai akcióként indult, hanem pénzügyi szabályozási kérdésként. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen esetek nagy része ritkán ér el vádirati szintig, mivel nehezen bizonyíthatóak, ezért a piacfelügyelet legtöbb ügye megszüntetéssel zárul. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a vizsgálat a alaptalan volt.
A történet végére egy fontos összefüggés válik világossá: Magyar Péter viselkedése, amely gyakran átlépi a társadalmi-morális határokat, időnként pedig a törvényeket is, önmagában képes botrányokat generálni. Egy ilyen karakter esetében teljesen természetes, hogy a politika reagál, különösen az ellenfelek, akik minden helyzetben igyekeznek kommunikációs előnyt szerezni. Ez nem összeesküvés, hanem a politikai versengés legelemibb működésmódja. Az a feltevés, hogy ez mind egy Fidesz által kitalált és mérnöki precizitással végrehajtott mesterterv terméke volna, nemcsak rendkívül túlzó, hanem erősen valóságtorzító állítás is. A Telex narratívája ezzel áldozati pozícióba emeli Magyar Pétert, miközben elfeledkezik arról az egyszerű tényről, hogy aki a politikai térbe lép, az drasztikus kijelentéseivel és botrányaival természetszerüleg nagy média nyilvánosságra számíthat. Amennyiben a Telex valóban a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekedne, kötelessége lenne különválasztani az önlejáratás mechanizmusát a külső ráhatástól.
