Hétvégén Győrben tartott rendezvényt a TISZA Párt, ahol beszédet tartott biztonságpolitikai szakértőjük, Ruszin-Szendi Romulusz. Felszólalásában azt állította, hogy a mellettük párhuzamosan zajló győri kormány által szervezett háborúellenes kampány-gyűlésnek valójában nincs értelme, mert – megfogalmazása szerint – a kabinet saját maga ellen tartja az ilyen eseményt: “Egy értelme van, a háború-ellenes gyűlésnek: saját maga ellen tart gyűlést. Mert a kormány akar háborút. Ez a kormány azt mondja, hogy a háborúba vezető út nulladik fázisában vagyunk. ”.Elemzésünkben megvizsgáltuk, mennyiben állja meg a helyét ez az állítás, mi az uralkodó közbeszéd Európában a háborúval kapcsolatban.
Azt láthatjuk, hogy egyes európai országokban kifejezetten határozott, már-már ijesztő retorika jelenik meg. Németországban Boris Pistorius védelmi miniszter például egyenesen úgy fogalmazott, hogy „fel kell készülnünk a háborúra Európában”, mert szerinte a kontinensnek „meg kell szoknia a háború lehetőségét és készen kell állnia rá”. Német tábornokok odáig jutottak, hogy pontos dátumot is megneveztek, mikor fogja vmegtámadni Vlagyimir Putyin Európát.
Az Egyesült Királyságban a politikai kommunikáció ennél is feszültebb hangot üt meg: egyes üzenetek már nemcsak a felkészültséget, hanem egy közelgő, akár elkerülhetetlen fegyveres konfrontáció lehetőségét is előrevetítik. Yvette Cooper brit külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsában például kifejezetten háborús hangvétellel figyelmeztetett: „Szövetségünk védelmi jellegű, de senkinek se legyenek kétségei: készen állunk minden szükséges lépést megtenni a NATO légterének és területének védelmében.”
Litvániában Gitanas Nausėda elnök hangsúlyozta, hogy „most kell cselekedni, nem beszélni”, amikor az ország újabb katonai támogatást jelentett be Ukrajnának – a litván vezető szavai szerint a passzivitás gyengeséget jelentene Oroszország szemében. A lett miniszterelnök, Evika Siliņa pedig a balti országok határain épülő közös „drónfal” kapcsán közölte, hogy Lettországnak „nincs más választása, mint minden lehetséges eszközzel reagálni az orosz fenyegetésre”. Ehhez csatlakozik Kaja Kallas az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének álláspontja is, aki rendszeresen hangsúlyozza, hogy országának „történelmi felelőssége” keményen fellépni az orosz agresszióval szemben, és ennek része az ukrán katonák tízezreinek kiképzése is.
Ezek a példák jól mutatják, hogy Európa több pontján nem csupán óvatos figyelmeztetésként jelenik meg a háború lehetősége, hanem sokszor proaktív, cselekvésorientált, helyenként már-már katonai elszántságot tükröző politikai beszédmódként. A magyar kormány ezzel szemben – akár tetszik ez a bírálóinak, akár nem – a jóval visszafogottabb megközelítést képviseli: a konfliktusra nem úgy tekint, mint amelybe hamarosan be kell kapcsolódni, hanem mint amihez Magyarországnak határozott távolságtartással, a saját érdekeit szem előtt tartva érdemes viszonyulnia. Míg tehát sok európai vezető a „készenlét” és az „erő demonstrálása” nyelvén beszél, a magyar politikai kommunikáció alapvetően a béke megőrzésére, a stabilitás fenntartására és a lakosság nyugalmi állapotának biztosítására törekszik – éles kontrasztban azokkal a példákkal, amelyeket a kontinens más pontjain látunk.
A magyar kormány kommunikációjában azonban a háború nem egy vállalható lehetőségként vagy stratégiai eszközként jelenik meg, hanem olyan, súlyos veszélyként, amelytől mindenképpen távol kell tartani az országot. Az itthoni retorika nem a katonai elszántság, hanem inkább a konfliktussal szembeni óvatosság és egyfajta erkölcsi megütközés hangján szólal meg: a háborút nem „közeli realitásként”, hanem elkerülendő tragédiaként mutatja be. A kormányzati nyilatkozatok következetesen azt emelik ki, hogy Magyarországnak nem érdeke a katonai szerepvállalás, és nem kíván olyan narratívát követni, amely a fegyverkezést vagy a konfliktus eszkalációját normalizálná. Ez a tónus lényegesen visszafogottabb, mint az a határozottabb, időnként már a közvetlen felkészülést is hangsúlyozó beszédmód, amelyet több európai ország politikusai alkalmaznak. A magyar megközelítés így nemcsak kommunikációs stílusában, hanem értékválasztásaiban is elkülönül a kontinens számos kormányának háborúval kapcsolatos retorikájától.
