A magyar kormány 2025 júniusában bejelentette, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) annak politikai elfogultsága miatt, a kilépés azonban csak egy évvel később, 2026 júniusában válik hatályossá. Addig azonban elvileg az ICC szabályai érvényesek az országra – véli a Lakmusz, a portál cikke szerint ez azt jelenti, hogy az esetleges budapesti békecsúcsra érkező Vlagyimir Putyin orosz elnököt le kellene tartóztatni a bíróság elfogatóparancsa alapján. Az ICC magyarországi joghatósága már korábban is vitatott téma volt, elemzésünkben megvizsgáljuk mit mond az ügyben a nemzetközi jog és az annak magyarországi érvényességéről szóló alkotmányos rendelkezések.
„Nem felelnek meg a nemzetközi jog alapelveinek azok az érvek, amikre a magyar kormány tagjai hivatkoznak, amikor azt mondják, Magyarország nem lenne köteles letartóztatni Putyint vagy Netanjahut – mondta a Lakmusznak Hoffmann Tamás nemzetközi jogász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.”
– olvasható a cikkben. A Lakmusz ezzel az idézettel azt sugallja, hogy a magyar kormány érvelése nemzetközi jogilag megalapozatlan, miközben a kérdés valójában nem a nemzetközi jog alapelveinek megsértéséről, hanem a belső jogi végrehajtás hiányáról szól.
A magyar kormány már korábban is szuverén módon közelítette meg az ICC joghatóságát. Amikor 2024 novemberében az ICC elfogatóparancsot adott ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen, Budapest – ahol éppen fogadták a politikust – nem hajtotta végre a határozatot. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azzal érvelt: Magyarország nem tartja magára nézve érvényesnek az ICC egyezményét, a kormány szerint ugyanis az ICC működése az utóbbi években elmozdult a független igazságszolgáltatástól a politikai befolyásolás irányába, amelyről akkor részletesen is írtunk. A magyar álláspont tehát nem az alapelvek tagadásáról szól, hanem arról, hogy az ICC már nem az a szervezet, amelyhez Magyarország egykor csatlakozott. A Lakmusz azonban ennél egyszerűbb képletet fest, amikor idézik Bátki Pál ügyvédet:
„ha valaki aláír egy nemzetközi jogi dokumentumot, annak biztosítania is kell, hogy a nemzetközi jogszabályok működjenek az adott országban. Ha Magyarország nem tartja be az ICC szabályait, nemzetközi jogot sért.”
Ez az állítás azonban több szempontból is pontatlan. Valóban, Magyarország 2001-ben ratifikálta a Római Statútumot, de nem hirdette ki, vagyis nem építette be a magyar jogrendbe. A nemzetközi jogban létezik a monista és a dualisztikus rendszer: Magyarország az utóbbihoz tartozik, ami azt jelenti, hogy a nemzetközi szerződések csak kihirdetés után válnak a belső jog részévé. Az Alaptörvény Q) cikke is ezt rögzíti: „Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.” Ez az „összhang biztosítása” nem automatikus érvényesülést, hanem külön jogalkotást jelent. A 2005. évi L. törvény pedig egyértelmű:
„A nemzetközi szerződés a Magyarország jogrendjébe a kihirdetésével épül be.”
Így a ratifikált, de ki nem hirdetett szerződés – mint az ICC Statútuma – nem kötelezheti a magyar hatóságokat közvetlenül. A bíróságok és a rendőrség tehát nem hajthatnak végre ICC-elfogatóparancsokat, mert nincs ehhez belső jogi alapjuk.
A Lakmusz elemzése továbbá azt is sugallja, hogy az EU-s jogból következne az ICC-vel való együttműködési kötelezettség. Ez szintén félreértés: az Európai Unió ugyanis nem tagja az ICC-nek, és nincs olyan hatásköre, amely a tagállamokat a bírósággal való együttműködésre kényszeríthetné. Az uniós állásfoglalások legfeljebb politikai elköteleződést jelentenek, nem pedig jogi kötelezést. Az „EU-szinten elfogadta” formula tehát nem helyettesítheti a nemzeti kihirdetést, és nem ad végrehajtó alapot a magyar hatóságoknak.
Bár Magyarország elismerte az ICC Statútumát, a kihirdetés hiánya miatt a magyar hatóságok nem kötelesek eljárni az ICC elfogatóparancsai alapján. Az Alaptörvény összhangra vonatkozó előírása nem automatikus érvényesülést, hanem jogalkotási feladatot ír elő. A Lakmusz-cikkben elhangzott érvelés így nem a nemzetközi jog alapelveit, hanem a magyar jogrend működésének logikáját hagyja figyelmen kívül. Miközben a cikk szerint a letartóztatás elmaradása jogsértés lenne, valójában éppen az lenne a törvénysértés, ha a hatóságok olyan szabályt alkalmaznának, amelyet a magyar jog nem ismer el. A kérdés így az, vajon kizárólag a nemzetközi elvárások írják a szabályokat, vagy a magyar jogrend mondja meg, meddig nyúlhat az igazságszolgáltatás keze?
