Sokak osztják Orbán Viktor miniszterelnök gondolatát, aki Kötcsén is és a parlamenti évadnyitón is kijelentette, hogy Nyugat-Európa egzisztenciális válságban van, és ha az Európai Unió nem lesz képes túllépni a jelenlegi paradigmákon, már közép távon megszűnhet létezni. Akadnak persze olyanok, akik szerint csak múló válságtünetekről van szó, és az európai politika és gazdaság alapvetően rendben van. Mostani elemzésünkben Németország példáján vizsgáljuk meg a problémákat, hogyan sikerült Németországnak, a régi Nyugat-Európa e szimbolikus államának beragadni egy olyan gazdasági és politikai ingoványba, gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az új kormány érdemben megvalósítsa azokat a változásokat, amelyek beígérésével elnyerte a választók bizalmát.
A Merz-kabinetnek már a megalakulása első napjától egyszerre több, egymást erősítő válsághelyzettel kellett szembenéznie. A koalíció egységét folyamatos belső viták fenyegetik, miközben a migrációs helyzet és az uniós jogi korlátok folyamatos feszültséget okoztak. Ehhez társult a romló makrogazdasági környezet, amelyet súlyosbítottak az Egyesült Államok által bevezetett vámintézkedések. A fiskális keretek, különösen az adósságfék átírása körüli vita tovább nehezítette a helyzetet, mindeközben a jobboldali AfD erősödése folyamatos politikai nyomást gyakorolt a kormányra. A nyár sem adott lehetőséget a fellélegzésre a Friedrich Merz vezette kabinetnek. Sőt, a kanceállárnak egyesen válságtanácskozást kellett összehívnia augusztus 15-én. A válságtanácskozásra a belső feszültségek és a közvélemény-kutatások kedvezőtlen eredményei miatt került sor, mivel a kormány népszerűsége a hivatalba lépés első száz napja után jóval elmaradt a várakozásoktól, ami már a strukturális válság jeleként is értelmezhető. A kancellár augusztusban lejutó hangot ütött meg a gazdaság állapotával kapcsolatban. „Mélyrehatóak és messzemenőek azok a kihívások, amelyek előtt állunk. Már a recesszió harmadik évében járunk és ebből ki kell lábalnunk. Nem csak gazdasági gyengélkedésről van szó, hanem a gazdaságunk strukturális válságáról.” – mondta Merz, majd hozzátette, hogy az ország termelékenysége lassan 10 éve elmarad a nemzetközi színvonaltól. A meglévő és mélyrehatónak tűnő problémák mellett azonban a német kormány több olyan ki nem kényszerített hibát is elkövetett az elmúlt időszakban, amelyek jó eséllyel csak tovább mélyítik majd az egyre inkább körvonalazódó kormányválságot.
A tanácskozást követő jelentős politikai fejlemény szintén a gazdasághoz volt köthető, amikor is Merz a CDU tartományi pártkongresszusán kimondta: „El kell felejteni, hogy Németország jóléti állam”. A lépés meglehetősen nagy port kavart, hiszen a gazdaságpolitikai helyzetértékelésen túl a kijelentés egy ez meglehetősen szimbolikus dolgot érintett Németország önmeghatározásával kapcsolatban. A kormány kritikusai szerint ez azért is volt egy meglehetősen szerencsétlen szófordulat, mert ezzel egyszer s mint azt is beismerte, hogy a kormány nem képes érdemben kezelni a problémát. A kancellár a beszédében hangsúlyozta, hogy gyökeres változtatásokra van szükség a szociális ellátórendszerben, ugyanis a finanszírozás terhei mára elviselhetetlenné váltak. Az AfD évek óta pontosan azért ostorozta a CDU-CSU-t, hogy a Merkeli „Willkommenskultur” politika egyik „legfájóbb öröksége” a szociális ellátórendszerek végzetes leterheltsége lesz. A kijelentés tehát egy újabb ütőkártyát jelentett az ellenzék számára, utalva annak „önleleplező” mivoltára. Friedrich Merz lépése azonban minden bizonnyal tudatos volt, ugyanis egy héttel később, augusztus 30-án Észak-Rajna-Vesztfáliában, a CDU legnagyobb tagszervezetű tartományában tartott konferencián megismételte üzenetét, és egy konkrét intézkedést is bejelentett: a szövetségi kormány 2026. január 1-től átvállalná az önkormányzatok egy részének régi adósságát. Ez a lépés kísértetiesen hasonlít a német politikai elit által rendszeresen bírált Orbán-kabinet korábbi lépésére, amikor is a magyar kormány 2011 és 2014 között több lépésben átvállalta az önkormányzatok adósságát, köztük a devizaadósságokat. Merz ugyanakkor világossá tette, hogy a szociális kiadások fékezésére is szükség lesz, ismételten jelezve, hogy a szociális ellátórendszer a jelenlegi formájában fenntarthatatlan.
Merz Osnabrückben arra is utalt, hogy eddig nem elégedett a kormánya teljesítményével a reformok terén, ezért ősszel fel akarja gyorsítani a változtatásokat. Szerinte a jóléti kiadások visszafogása elengedhetetlen ahhoz, hogy helyreálljon a gazdasági egyensúly. Mint fogalmazott, Németország „évek óta túl a lehetőségei felett él”, ezért a társadalomnak hozzá kell majd szoknia az eddigi juttatások szűkítéséhez. A gyermekek után járó pótlékok, lakhatási támogatások, illetve az alacsony jövedelműeknek nyújtott kiegészítő juttatások mértéke is egyre nagyobb költségvetési terhet jelent. Ezek kiadások az utóbbi években folyamatosan növekedtek, és sok esetben a bevándorlói közösségek körében koncentrálódtak. A migrációhoz kapcsolódó szociális juttatások mellett azonban érdemes kiemelni, a német nyugdíjrendszerrel kapcsolatos kihívásokat is. A német társadalom ugyanis rohamosan öregszik, így a nyugdíjkiadások egyre nagyobb részt hasítanak ki a költségvetésből. Merz környezetéből érkező jelzések szerint a nyugdíjkorhatár további emelése, illetve a járulékok és jogosultsági feltételek felülvizsgálata napirenden van. Ezzel szoros összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy a német termékenységi ráta 2024-ben 2%-al csökkent az előző évhez képest, így jelenleg 1,35%-on áll, ami az egyik legalacsonyabb arány Európában. Harminc év óta nem született olyan kevés gyerek Németországban, mint a tavalyi évben. Emellett érdemes megemlíteni, hogy az állami egészségbiztosítás kiadásai is dinamikusan nőnek, és a tartós ápolás költségei is súlyos terhet jelentenek. Merz bizottságokat állított fel a rendszerek fenntarthatóságának vizsgálatára, jelezve, hogy itt is szigorítások várhatók.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy Merz kijelentése a kormánykoalíción belül sem aratott osztatlan sikert, igaz, elsősorban nem a jóléti állam elfelejtését, hanem a helyzet kezelését illetően érkeztek kritikák. Az SPD több vezetője, köztük Lars Klingbeil pártelnök és alkancellár például egyértelművé tette, hogy Németország nem mondhat le a szociális biztonság alapelveiről. Klingbeil hangsúlyozta, hogy „Németország továbbra is segíteni fog azokon, akik nehéz helyzetbe kerültek, megbetegedtek vagy támogatásra szorulnak”. A SPD továbbra sem enged a baloldal „fizessenek a gazdagok” nevű doktrínájából, ugyanis a párt vezetői arra figyelmeztettek, hogy a reformoknak szociálisan kiegyensúlyozottnak kell lenniük, és nem zárható ki a tehetősebbek nagyobb tehervállalása sem. A Baloldali Párt (Die Linke) és a szakszervezetek még élesebben bírálták Merz szavait. Heidi Reichinnek, a Linke frakcióvezetője arról beszélt, hogy Németország „a szociális kegyetlenség őszével” nézhet szembe, ha a tervezett megszorítások megvalósulnak. A szakszervezetek bár hivatalosan egyelőre nem hirdettek tiltakozást, de az elemzők szerint előbb-utóbb frontálisan ütközhetnek a kancellár elképzeléseivel, hiszen a szervezetek hagyományosan a jóléti állam védelmezői. A konzervatív és üzleti körök ezzel szemben üdvözölték Merz „őszinteségét”. A Német Munkaadók Szövetsége szerint ideje gyors döntéseket hozni, mert az ország „évek óta a lehetőségei felett költekezik”. Ugyanakkor még a konzervatív táboron belül is vannak óvatosságra intő hangok, például a bajor CSU részéről, ahol attól tartanak, hogy a túl kemény fordulat elidegenítheti a választók egy részét. A kijelentés körüli vita hosszú távon a koalíció stabilitását is próbára teheti. Az SPD vezetése ugyan igyekszik tompítani a feszültségeket, de tartományi politikusaik és a párt bázisa határozottan elutasítja a „jóléti állam gyengítését”. Bár a szociáldemokraták gyenge választási eredményük miatt nem engedhetik meg maguknak a kormányból való kilépést, egy az „arcvesztés” elkerülése miatt, egy túl kemény reformcsomag akár komoly belső konfliktust is okozhat a koalíción belül. Merz a kockázatos lépésével könnyen két tűz közé kerülhet, ugyanis ha túl erősen vág vissza a juttatásokból, a mérsékelt szavazókat vesztheti el, ha pedig enged, akkor a saját konzervatív táborából veszíthet szavazókat.Eközben a helyzetet kihasználva, a jobboldali AfD tovább erősödött. A párt egyszerű üzenetei és a bevándorlással összekapcsolt szociális viták révén a párt már több felmérésben is a CDU/CSU elé került. Az AfD erősödése nem csak a kormánnyal kapcsolatos elégedetlenséggel magyarázható. A jobboldali párt tartós előretörése világosan mutatja a bevándorlásellenes közhangulat erősödését. Merz érzékelte ezt a kihívást, és már a kampányban a CDU/CSU korábbi vonalához képest meglepően kemény hangot ütött meg, kormányprogramjában pedig szigorúbb bevándorlási politikát hirdetett meg. Mindez azonban nem tükröződik egyértelműen a közvélemény-kutatásokban, mivel a CDU/CSU-val szemben továbbra is erős a hitelességi deficitből fakadó bizalmatlanság azok körében, akik Merkel politikai örökösének tekintik a pártszövetséget, a volt kancellár neve pedig hosszú időre egybeforrt a felelőtlen és káros migrációs politikával. Ehhez társul, hogy a koalíciós partner SPD kifejezetten bevándorláspárti, integrációbarát álláspontot képvisel. A Merz-kormány az utóbbi időszakban tehát egyre összetettebb válságspirálba került, ahol a gazdasági gyengélkedés, a migrációs nyomás és a belső koalíciós feszültségek egyszerre nehezednek a kabinetre. A kancellár keményebb hangvétele és a jóléti államról szóló kijelentései ugyan formálisan illeszkednek a jobboldali szavazók elvárásaihoz, de könnyen kiélezhetik az ellentéteket a koalíción belül, miközben újabb érveket adhatnak az AfD kezébe. A következő hónapok ki fog derülni, hogy Merz-kabinet képes lesz-e stabilizálni a helyzetet és érdemi reformokat végrehajtani, vagy a belső megosztottság és a társadalmi elégedetlenség végképp felőrli majd a kormány cselekvőképességét.
