Tóth Bertalan szerint a Fidesz még a keresztény fiatalok előtt is kénytelen magyarázkodni, miközben az őt támogató politikai közösség múltja aláássa erkölcsi érvelését. A kérdés nem az, hogy ki beszél keményebben, hanem az, hogy ki kapott felhatalmazást a választóktól. A Fidesz továbbra is a kormányzati feladatok ellátására helyezi a hangsúlyt, míg a baloldali szereplők egyelőre nem tudnak olyan tartalmi alternatívát felmutatni, ami széles választói támogatottságot élvezne – megszólalásaik gyakran erkölcsi bírálatokra épülnek.
A Csillagpont Fesztiválon, a Magyar Református Egyház ifjúsági táborában keresztény fiatalok politikai kérdéseket intéztek Nagy János miniszterelnöki programirodát vezető államtitkárhoz, köztük a Fidesz kommunikációjával és a kormányzati stílussal kapcsolatban is. Az esetről beszámoló sajtócikkekre reagálva Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a Fideszt gyűlöletkeltéssel vádolta, és azt állította, hogy a kormány már a saját szavazóbázisa előtt is védekezésre kényszerül. Nyilatkozata ismét középpontba állította a politikai stílus és hitelesség kérdését – különösen annak fényében, hogy a kritikát egy olyan párt fogalmazza meg, amelynek saját múltja is súlyos kérdéseket vet fel e téren.
A bírálat erkölcsi alapon vonja kérdőre a kormányt, azt firtatva, hogy politikai stílusa összeegyeztethető-e a keresztény értékrenddel. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az MSZP maga is súlyos hitelességi terhet hordoz. A 2006-os öszödi beszéd – „hazudtunk reggel, éjjel meg este” – nyílt beismerése volt annak, hogy a kormány tudatosan félrevezette a választókat. Ugyanezen év őszén a rendőri túlkapások és a tömegoszlatások során békés tüntetők sérültek meg, sokakban máig élő bizalmi válságot hagyva a baloldali hatalomgyakorlással szemben. Ezek után kérdés, hogy hitelesen szólalhat-e meg éppen ez a politikai közösség a „gyűlöletmentesség” nevében, amikor a saját idejükben a rendőrség erőszakkal lépett fel magyar állampolgárokkal szemben.
Nem vitás, hogy a Fidesz politikai stílusa kemény, időnként túlfeszített hangvételű is lehet. A közéleti megszólalásokban azonban nem a forma, hanem az üzenet súlya számít – a világos és határozott álláspont gyakran többet ér, mint a retorikai finomság. A kormányoldal stílusát érő bírálatok sokszor figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a kampányüzenetek egy hosszabb ideje tartó, kölcsönös politikai támadásokkal terhelt közegben formálódnak. A felfokozott hangnemhez a másik oldal kommunikációja is hozzájárul, így a politikai retorika élessége nem tekinthető kizárólag egyoldalú jelenségnek. Ebben a versenyhelyzetben a stílus nem öncélú, hanem eszköz – és a választók nem egy-egy megszólalás alapján ítélnek, hanem a politikai teljesítmény egészét mérlegelik, amikor négyévente döntenek.
A kritikus megszólalások alapján úgy tűnhet, mintha a kormány állandó védekezésre szorulna, és mintha politikai túlélését folyamatos magyarázkodással próbálná biztosítani. Ez a kép azonban nem felel meg a tényeknek. A Fidesz–KDNP szövetség zsinórban négy alkalommal szerzett kétharmados felhatalmazást az Országgyűlésben, és a támogatottsága országos és önkormányzati szinten is stabil. A kampányok üzenetei rendre világos visszaigazolást kapnak a választásokon, ami nem magyarázkodásra, hanem megerősített közéleti pozícióra utal.
Mindez rámutat arra is, hogy a baloldal helyzete nem a rendszerből fakadó korlátok következménye, hanem egy mélyebb, tartalmi és személyi válság eredménye. A baloldal az elmúlt években nem tudott koherens, hiteles alternatívát kínálni a kormány politikájával szemben. Ezért ahelyett, hogy programot és vezetői víziót állítana, gyakran inkább morális kritikákba vagy a stílus bírálatába kapaszkodik. Ebben a helyzetben viszont nem a kormány kényszerül magyarázkodásra, hanem a baloldalnak kell átgondolnia, hogyan jutott ebbe a politikai pozícióba.
A politikai stílusról szóló vita önmagában nem felesleges – de akkor lehet érdemi, ha mögötte világos tartalom, következetes értékrend és vállalt politikai felelősség áll. A jelenlegi bírálatok ezzel szemben inkább politikai célokat szolgálnak, miközben azok megfogalmazói nem kínálnak valódi alternatívát a választók számára. A közélet nem lesz tisztább attól, ha valaki erkölcsi magasságból ítélkezik, ugyanakkor nem vállal kormányzati víziót vagy építő javaslatokat. A kérdés végső soron nem a hangnem, hanem a hitelesség. A döntést pedig nem véleménycikkek, hanem választások hozzák meg – négyévente, a szavazópolgárok által.
