Marczingós László, a devizahiteles perekben ismertté vált ügyvéd újra reflektorfénybe került, miután több panasz alapján az Ügyvédi Kamara fegyelmi eljárást indított ellene. Egy joghallgató és két kereskedelmi bank szerint Marczingós bankfiókokban „cirkuszolt”, megfélemlítő módon viselkedett, és engedély nélkül videóra vette az ott dolgozók arcát. A panaszok szerint emellett félrevezetően értelmezte az Európai Unió Bíróságának egyik devizahiteles döntését, és ezzel a fogyasztókat jogsértő lépésekre biztatta. A Demokratikus Koalíció egyik képviselője Marczingós védelmében az EU 2019/1937-es bejelentő védelmi (whistleblower) irányelvre hivatkozott, mondván: már önmagában a fegyelmi eljárás megindítása is megfélemlítő hatású lehet olyan jogászok esetében, akik a polgárok alapvető jogait védik erőfölényben lévő intézményekkel szemben. Elemzésünkben bemutatjuk, pontosan milyen ügyek miatt indult eljárás Marczingós ellen, és megvizsgáljuk, mennyiben indokolt a whistleblower-direktíva alkalmazása az ő esetében – vagy épp miért nem állnak fenn ennek jogi feltételei.
Marczingós László neve a 2010-es évek óta forrt össze a deviza-alapú hiteles perek ügyével. Ügyvédként számos devizahiteles adóst képviselt, és szakmai körökben is feltűnést keltett azzal, hogy az Európai Unió Bíróságához (EUB) vitte el az ügyet precedens értékű döntésekért. Egy nemrégiben született luxembourgi ítélet kapcsán Marczingós a 24.hu-nak nyilatkozva azt mondta: a bíróság kimondta, hogy utólag nem lehet tartalmilag módosítani a hitelszerződéseket, ahogyan azt a magyar kormány tette. Az ügyvéd értelmezésében ez azt jelenti, hogy minden devizahiteles szerződés semmis lehet, és csak az eredeti állapot helyreállítása – azaz az ügyfelek számára befizetett összegeik visszatérítése – a jogszerű megoldás. Marczingós nyíltan bírálta a hazai igazságszolgáltatást is: szerinte a Kúria „egy bűnszervezetként működik”, tevékenysége „egy banki kartell része”, mivel a magyar bíróságok figyelmen kívül hagyják az uniós ítéletekben foglaltakat. Az ilyen éles kijelentések és sikeres EU-s pereskedések miatt támogatói a devizakárosultak szabadságharcosaként emlegetik, sőt volt rá példa, hogy egy ellenzéki párt alkotmánybíró-jelöltnek javasolta őt a devizahitelesek érdekében.
Ugyanakkor sokak szerint Marczingós a szenvedő adósok ügyét saját hírnevének és anyagi hasznának növelésére használja – erre utal, hogy közösségi médiáját aktívan építi és kampányaihoz adományokat is gyűjt követőitől. Megosztó szereplései mögött általában az a kérdés húzódik meg, hogy mennyiben számít az igazság valódi harcosának, vagy inkább provokatív bajkeverőnek az ügyvédi talárban?
Az Európai Unió Bíróságának (EUB) 2023. április 30-i döntése (C-630/23) új lendületet adott Marczingós László ügyvéd akcióinak: bankfiókokban élő videókban buzdította a devizahiteleseket, hogy követeljék vissza korábban „tisztességtelenül elvett” pénzüket, az uniós ítéletre hivatkozva. Két kereskedelmi bank viszont panaszt nyújtott be ellene: szerintük Marczingós szándékosan félremagyarázta az ítéletet, félrevezette a fogyasztókat, és az élő bejelentkezésekkel inkább magát reklámozta, semmint jogsegélyt nyújtott volna – ráadásul egyes dolgozókat engedély nélkül rögzített is a felvételeken. Az egyik bank szerint Marczingós kijelentése – miszerint a bank akár csődbe is mehet, ha az ítéletet alkalmazza – tőzsdei árfolyam-manipuláció gyanúját is felvetheti. Az ügyvéd ezzel szemben azzal védekezett, hogy nem új megbízásokat keres, hanem a fogyasztók uniós jogait védi, és közérdekű kampányaihoz jogosan fogad el támogatásokat.
Az ügy politikai szintre is emelkedett: Arató Gergely (DK) a Whistleblower Directive alapján azt állította, hogy már a fegyelmi eljárás elindítása is megfélemlítő hatású lehet, ha egy jogvédő az állammal vagy nagyvállalatokkal szemben lép fel. Csakhogy az uniós irányelv védelme kizárólag olyan személyekre vonatkozik, akik belső visszaéléseket jelentenek be – például ilyen lenne egy bank munkatársának bejelentése, aki csalásról számolna be a hatóságoknak.
Marczingós ezzel szemben nem egy szervezet belső embere, hanem azoktól független ügyvéd, aki külső félként lépett fel a nyilvánosság előtt. A jogi definíciók alapján nem minősül „whistleblowernek”, hiszen nem belső visszaélést tárt fel, hanem egy ismert jogvitában képvisel egy társadalmi csoportot. A most folyó fegyelmi vizsgálatokat pedig nem a „munkaadója”, hanem a független Ügyvédi Kamara indította külső panaszok nyomán, ahogy azt a kormány is hangsúlyozta válaszában.
Összességében az irányelv szellemisége – a bejelentők védelme – párhuzamba állítható Marczingós érvelésével, hiszen ő is azt állítja, hogy a devizahitelesek jogaiért fellépve intézményi megtorlást szenved el, ám a konkrét jogi feltételek nem teljesülnek ahhoz, hogy az EU 2019/1937 számú irányelve rá alkalmazható legyen.
A Whistleblower Directive ugyanis kifejezetten azokra a személyekre vonatkozik, akik egy szervezeten belüli munkavégzés során tudomásukra jutott jogsértést jelentenek be – vagy belső csatornán keresztül, vagy hatóságnak, illetve kivételes esetben a nyilvánosságnak. A védelem kulcsfeltétele, hogy a bejelentő belső érintettséggel, munkaviszonnyal vagy egyéb munkajogi viszonnyal rendelkezzen az adott szervezethez (pl. alkalmazott, gyakornok, megbízott stb.), és a megtorlás (pl. elbocsátás, lefokozás, fegyelmi) erre a viszonyra reagáljon.
Marczingós esetében ezek a feltételek nem állnak fenn:
- Nem volt alkalmazottja vagy belső szervezeti tagja sem banknak, sem bíróságnak, sem más olyan intézménynek, amelyről „bejelentést tett”.
- Nem szervezeti belső visszaéléséről tett információalapú bejelentést, hanem külső ügyvédként, nyilvános botrány keltéssel és peres eljárásokban képviselte egy társadalmi csoport (devizahitelesek) érdekeit.
- Nem jogszabálysértés feltárása volt a bejelentés célja, hanem jogi álláspontjának propagálása a devizahiteles ügyek európai megítéléséről.
- A vele szemben indított fegyelmi eljárások nem egy munkáltató vagy megbízó szervezet bosszúja, hanem független szakmai testület – az Ügyvédi Kamara – vizsgálatai külső panaszok alapján.
Mindezek alapján a jogi kritériumok nem teljesülnek: Marczingós nem tekinthető „whistleblowernek” az irányelv értelmében, így nem illeti meg az abban foglalt megtorlás elleni védelem. Így az EU-szabályozás nem nyújt automatikus védelmet számára, és az ellene folyó fegyelmi eljárások jogszerűsége nem kérdőjelezhető meg pusztán arra hivatkozva, hogy ő „közérdekű jogvédelmi tevékenységet” végez. A végső szó tehát nem az uniós irányelvé, hanem a magyar jogi és szakmai intézményeké – a kérdés az, hogy Marczingós fellépésének megítélése a szakmai szabályok megsértését érinti-e, vagy a közérdekű kiállás határain belül marad.
