Az ukrán külügyminisztérium közleményben reagált a Voks2025 néven megtartott, Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló kormányzati véleménynyilvánító szavazásról. Megnéztük mennyire vehetők komolyan az ebben foglalt propagandisztikusnak tűnő állítások, szerepel-e benne olyan elem, ami alapja lehet valamilyen konstruktív előrelépésnek a két ország kapcsolatában.
Sajnos a közlemény nemcsak valótlan állításaikat tartalmaz, de a tényeket is olyan módon ferdíti el a tényeket, hogy a az ukrán álláspontot képező ismert panelek reálisabbnak tűnjenek föl.
Megkérdőjelezett magyar demokrácia
Az ukrán külügyminisztérium közleményében azt írja, hogy Magyarországon lezajlott Voks 2025 szavazásnak semmi köze „a demokrácia, a nyitottság és az akaratnyilvánítás átláthatóságának elveihez”. Ha azonban az ukrán külügyérek így látják ezt a szavazást, akkor ebből az következik, hogy kétségbe vonják a döntés demokratikus voltát, de még hitelességét is. Ehhez természetesen joga van ukrán kormányzatnak, de egy ilyen állításból ismét nagyon sok további állítás következik. Általánosságban talán az a legfontosabb, hogy a hivatalos Ukrajna e közleménnyel megkérdőjelezi a magyar demokráciát, a magyarországi választási folyamatok demokratikus voltát.
Bár kétségtelen, hogy a magyar demokrácia eltér a Nyugat-Európában megszokott egyensúlyelvű, liberális felfogástól és inkább mutat a többségi demokráciákra jellemző vonásokat, azért demokratikus jellegét egyetlen komoly elemző sem kérdőjelezte meg soha. A demokráciadeficitre vonatkozó megállapítások jobbára politikai jelszavak, mozgósító erejű (vagy annak gondolt) pártpolitikai állítások. Az ukrán külügyminiszterim részéről ez több mint komolytalan felvetés, rosszindulatú propaganda.
Megkérdőjelezett magyar jószándék
A minisztérium közleménye továbbá azt is állítja, hogy a konzultációkat agresszív és alaptalan gyűlöletkeltési kísérte mindennel szemben, ami Ukrajnával kapcsolatos. Nos, természetesen ez sem igaz. Egyfelől a magyar kormányzat, a magyar közélet és a magyar nyilvánosság majd minden szereplője gyakran hangsúlyozza, hogy mély tisztelettel gondol Ukrajna honvédő háborújára, nagyra becsüli azokat az embereket, akik életüket vagy épségüket áldozzák hazájukért, és fontosnak tartja a béke mielőbbi megteremtését. A magyar kormány többször kezdeményezett békemissziót, és folyamatosan hangoztatja, hogy a háborút mielőbb be kellene fejezni. Joggal gondolhatjuk, hogy ezek az álláspontok alapvetően és lényegük szerint nem ellenségesek Ukrajnával.
Az ukrán külügy állításaival szemen érdemes azt is újra elmondani, hogy Magyarország történelmének legnagyobb humanitárius segélyakciójával támogatja az orosz-ukrán háború áldozatait, az eddig segítségnyújtásra fordított összeg meghaladja a 40 milliárd forintot. Magyarország befogadja és ellátja az ukrán menekülteket, az ukrán gyerekeknek ukrán tannyelvű iskolákat tart fenn, s a nálunk menedéket talált ukránokkal szemben soha semmilyen atrocitás nem történt, sem szóban, sem tettekben.
Összességében leszögezhetjük, hogy Magyarországon nincs ukrángyűlölet vagy ukránellenes hangulat, de van reális kétely azzal kapcsolatban, vajon Ukrajna eléggé felkészült-e az Európai Unióhoz való csatlakozásra.
Hamis érdek-kép
A közlemény azt állítja továbbá, hogy Ukrajna EU-csatlakozása Magyarország stratégiai érdekeit is szolgálná, mivel hozzájárulna a régió stabilitásához, biztonságához és az ukrán állampolgárok jólétéhez is – köztük a magyar kisebbségéhez is.
A valóság ezzel szemben az, hogy Ukrajna EU-csatlakozása – bár kétségkívül hozzájárulna az ukrán állampolgárok, köztük a magyar kisebbség jólétéhez – a jelen helyzetben nem magyar érdek és ahelyett, hogy hozzájárulna a régió stabilitásához és biztonságához, bizonytalanságot hoznak, és a háborút importálná az Unióba.
Ukrajna csatlakozása ugyanis nem pusztán azt jelentené, hogy gyökeresen át kellene alakítani az Európai Unió finanszírozását és politikai struktúráit (Hogy hogyan, arról egyelőre nem nagyon esett szó.), s ezzel jelentősen sérülnének a magyar érdekek, nemcsak azt jelentené, hogy az unió részévé válna minden probléma, amivel az ukrán állam küzd (a háborús feszültségtől kezdve a fegyveres bűnözői csoportok jelenlétén és a leküzdhetetlen korrupción át, egészen az oligarchák fogságában vergődő állami döntéshozatali rendszerekig), de egyúttal az Európában már szerencsésen meghaladott agresszív nemzetépítés soviniszta elveit és gyakorlatát is visszahozná az Unióba, ami biztosan nem érdeke a magyarságnak. Mindezek együttesen olyan államhatárokon átnyúló konfliktusok lehetőségét hordozzák, amelyek rendkívüli módon megnehezítenék a közép-európai nemzetek együttélését.
Kezelni vagy megoldani?
Végezetül azt is leszögezik ukrán barátaink, hogy „ha a magyar kormánynak fenntartásai vannak Ukrajna európai uniós integrációjával kapcsolatban, akkor … támogatnia kellene a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Hiszen a tárgyalási folyamat éppen azért van, hogy az új országok csatlakozásakor helyet adjon a tagállamok aggályainak, és kezelje azokat.”
A felvetésbe burkolt állítások az imént bemutatott tényekkel összefüggésben válnak hamissá. Mert bár az igaz, hogy a csatlakozás során zajló „tárgyalási folyamat éppen azért van, hogy az új országok csatlakozásakor helyet adjon a tagállamok aggályainak, és kezelje azokat”, a gondolat eleve feltételezi, hogy felkészült ország kopogtat az Unió kapuján, s belépését pusztán adminisztratív összeférhetetlenségek akadályozzák, amiket törvényalkotással, szabálymódosítással el lehet rendezni. Totális felkészületlenség esetben (mondjuk egy háborús konfliktus fennállása mellett) nincs miről tárgyalni. Az ukrán-orosz háborúnak, a határvitának, a nemzeti, vallási, politikai kisebbségek üldözésének, a korrupciónak, az oligarchák uralmának, a bűnbandák aktivitásának nem tud véget vetni Ukrajna és az Európai Unió egyetlen megállapodása sem. Ezeknek a kérdéseknek a megoldása nem uniós feladat, nem uniós kompetencia. Belépni vagy felvételt kérni tehát csak akkor lehet, ha ezeket a kérdéseket, és számos hozzájuk hasonló problémát már sikeresen megoldott az ukrán társadalom.
Ami pedig a magyarságot leginkább érintő kérdésben mindezekhez hozzá tehető: Magyarország nem azt akarja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatos aggályainkat „kezelje” Ukrajna, hanem azt, hogy állítsa vissza az elvett jogokat. De ebben az ügyben Kijev semmiféle előrelépésre nem hajlandó.
