A Kontroll.hu szerint „a magyar közmédia hitelessége a legalacsonyabb Európában” – mindezt a Reuters Digital News Report 2025-ös kiadására hivatkozva állítják, amely szerint a magyar válaszadók mindössze 23 százaléka bízik a közmédiában. Ez a megállapítás azonban, – hasonlatosan a jelentés számos állításához – módszertani kérdéseket vet fel: egyrészt nem világos, milyen intézményi és tartalmi struktúrákra vonatkozik a „közmédia” fogalma az egyes országokban. Másrészt az európai országok közötti közvetlen összevetés aggályos a médiarendszerek eltérő történeti és politikai kontextusa miatt. További problémát jelent, hogy maga a Reuters jelentés is elismeri: a politikailag leginkább polarizált országokban – mint az Egyesült Államok – a közszolgálati média nem a klasszikus tájékozódási és bizalmi szerepet tölti be, így az ilyen országokban nem áll fenn közvetlen összefüggés a társadalmi bizalom és a közmédia iránti bizalom mértéke között, ami jelentősen megkérdőjelezi, hogy a magyar adat miként értelmezhető hitelességi mutatóként. Elemzésünkben három szempont mentén járjuk körbe ezeket a kérdéseket, különös tekintettel a módszertani keretekre, a médiarendszerek közötti különbségekre és a politikai megosztottság torzító hatásaira.
A Kontroll beszámolója a Reuters-jelentés egyetlen szubjektív kérdésére épít: „Mennyire bízik Ön az országában működő közszolgálati médiában?” Az eredeti kutatás azonban nem pontosítja, mit is tekint közmédiának. Magyarországon ez az MTVA-t jelenti, míg más országokban – például Franciaországban vagy Portugáliában – többféle, eltérő finanszírozású és működésű intézmény tartozik e kategóriába. Az összehasonlítás már a kérdésfeltevésnél elcsúszik, hiszen eltérő fogalmakat mérnek, mégis közös skálán értékelnek.
Ráadásul a jelentés egy rendkívül összetett médiarendszerből csak a fogyasztói percepciót ragadja ki, és azt is egy ismeretlen összetételű médialistára alapozza – mint arról korábban bővebben beszámoltunk. Ahogy Kiss Balázs és Szabó Gabriella írják: a médiarendszerek értékeléséhez legalább öt dimenziót kell egyszerre vizsgálni – „tulajdonlás, tartalom, hozzáférés, fogyasztás és hatás” (Kiss–Szabó, 2019, 7. o.). Ezek egymástól nem függetlenek, de nem is következnek automatikusan egymásból. A 23 százalékos magyar bizalmi arány tehát nem a média valós működéséről, hanem egy torzított percepciós leképezésről ad visszajelzést.
A nemzetközi médiakutatás egyik alapkérdése, hogy miként vethetők össze a különböző politikai és társadalmi környezetben működő rendszerek. A magyar médiarendszer a dél-európai modellhez áll közel, amelyben a médiumok a politikai táborokkal párhuzamosan szerveződnek. Ezt hívja a szakirodalom „politikai párhuzamosságnak” (Kiss–Szabó, 2019, 4. o.). Ez a struktúra másfajta médiahasználatot és bizalmi viszonyokat eredményez, mint például a skandináv vagy angolszász országokban.
A Reuters módszertana nem számol ezekkel a különbségekkel. Egyetlen kérdéssel, egységes mérőszámon hasonlít össze országokat, figyelmen kívül hagyva, hogy már a rendszer típusa is meghatározza, mit jelent egyáltalán a „közmédiába vetett bizalom”. Ez a leegyszerűsítés módszertanilag hibás, és nem teszi lehetővé a bizalom értelmes nemzetközi összevetését.
A Reuters jelentés 42. oldalán maga a szerzőgárda is elismeri: „A legerősebben polarizált környezetek – mint például az Egyesült Államok – kivételével a széles körben megbízhatónak tartott hírforrások, különösen a közszolgálati médiumok, fontos referenciapontként szolgálnak arra nézve, hogy az emberek hol ellenőrzik azokat az információkat, amelyek miatt aggódnak.” Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a politikailag mélyen megosztott országokban a közmédia nem a klasszikus integráló és tájékozódási szerepét tölti be.
Ez illik a magyar helyzetre is. Patkós Veronika tanulmánya szerint „a magyarországihoz mérhető, kiugróan magas polarizáltságot Európában csupán Görögországban, Horvátországban és Cipruson találunk” (Patkós, 2019, 126. o.). A szerző hangsúlyozza: a kelet-európai országok közül éppen Magyarország tartozik a politikailag leginkább polarizált társadalmak közé. Ez az adat pedig megalapozza, hogy a Reuters által leírt torzulás a magyar adatokra is érvényes legyen – ahogyan az Egyesült Államok esetében.
A jelentés saját logikája szerint is értelmezhetetlen Magyarország közmédiáját a bizalmi index alapján megítélni – hiszen az közszolgálati hírforrásokkal kapcsolatos társadalmi bizalmat mutató adatok nem tartalmi, hanem politikai hovatartozás szerint rendeződnek. Ha egy ország politikai kultúrája olyan mértékben megosztott, mint Magyarországé, akkor a közszolgálati médiába vetett bizalom szintje nem a közmédia minőségét tükrözi, hanem a politikai táborok közötti bizalmi szakadékot. Így az a következtetés, hogy „a magyar közmédia a legkevésbé hiteles Európában”, módszertanilag téves, érdemben félrevezető, és a Reuters jelentés önálló értelmezési keretében sem állja meg a helyét.
