A kezdeti meglepődöttségből felocsúdva számos egyházi és világi elemző tett kísérletet arra, hogy felrajzolja XIV. Leó pápa profilját, élettörténete és korábbi kijelentései alapján azt latolgatva, milyen pápaságot várhatunk a katolikus egyház új vezetőjétől. Érdekes csavar a történetben, hogy a viszonylag fiatalon trónra lépett pápától sokan hosszan tartó stabilitást várnak, miközben ő maga éppen azt hangsúlyozza, hogy a változó világhoz alkalmazkodnia kell az egyháznak is.
Úgy tartják, hogy az 1955-ben Chicagóban született Robert Francis Prevost, megválasztása jelentős mérföldkő a katolikus egyház történetében, hiszen ő az amerikai születésű pápa. Az elemzők szerint pápasága részben a Ferenc pápa által megkezdett reformok folytatását ígéri, de mind személyes habitusában, mind teológiai kérdésekben elődjénél konzervatívabb attitűd fogja jellemezni.
Szilvay Gergely Mandineren közölt elemzésében bemutatja Andrea Gagliarducci vatikanológus véleményét, aki így ír az új pápáról:
„XIV. Leó nevével elszakadt az elmúlt évszázad pápáinak hagyományától, de a hagyománytól nem. Nem választott új nevet, visszatért a gyökerekhez.” Hozzáteszi: „XIV. Leó mindenekelőtt bebizonyította, hogy ő olyan pápa, aki ismeri a Szentszék szimbolikus univerzumát, aki nem akarja lebontani azt, éppen ellenkezőleg, kötődik a hagyományokhoz. Utalásokkal teli első beszédében világossá tette, hogy a Ferenc pápával elkezdett jó gyakorlatokat nem fogja elhagyni, de visszatérünk a lényeges dolgokhoz.”
A Ferenc által kijelölt út folytatása legelsősorban azt jelentheti, hogy elkötelezett a pápa által megkezdett reformok folytatása mellett. Támogatja például az egyébként sok vitát kiváltó szinodalitást, azaz az egyházon belüli konzultációt és a laikusok bevonását a döntéshozatalba. Püspöki jelmondata: „In illo uno unum” – „Benne, az egyetlenben mind egyek vagyunk”, ami az egységre és a közösségre helyezi a hangsúlyt.
Maga a pápa – akkor még bíborosként – Ferenc halála után személyes emlékeit osztotta meg a vatikáni médiával. „Alapvető szellemiség, hozzáállás ez mindannyiunk számára. Nem állhatunk meg, nem fordulhatunk vissza. Meg kell látni, milyennek akarja a Szentlélek az Egyházat ma és holnap, mert a mai világ, amelyben az Egyház él, nem ugyanaz, mint a tíz vagy húsz évvel ezelőtti világ.”
E dialektikus szemléletet tükrözi az a tény is, hogy noha Észak-Amerikában született, fiatalabb éveit Európában, élete nagy részét pedig Latin-Amerikában töltötte (Teológiai és kánonjogi tanulmányait Rómában végezte, majd két évtizedet töltött Peruban misszionáriusként, plébánosként és püspökként.), így nem sorolható be egyértelműen az amerikai katolikus egyház konzervatív vagy progresszív táborába. Miközben regisztrált republikánus szavazó volt Illinois államban, közösségimédia-bejegyzései alapján gyakran kritizálta Donald Trump politikáját, különösen a migrációval kapcsolatban. E tekintetben is a ferenci hagyomány folytatását várják az új pápától, aki vélhetően továbbra is szót emel a bevándorlók érdekében, és kritikusan viszonyul majd a migrációellenes politikákhoz.
Konzervatívabb álláspontot várnak azonban tőle a homoszexuális párok egyházi megítélésével kapcsolatban. Korábbi, 2012-es nyilatkozataiban utalt a „homoszexuális életmódra” és az „azonos nemű párokból és örökbefogadott gyermekeikből álló alternatív családokra”, s úgy tűnik, hogy személyes nézetei e kérdésekben konzervatívabbak Ferenc nézeteinél. A konzervatív katolikusok számára nagyon fontos latin misézés tekintetében is várhatóan lazítani fogja az előző pápa szigorú korlátozásait.
Hasonlóan konzervatív álláspontot tulajdonítanak neki a nők szerepével kapcsolatban. Noha XIV. Leó támogatja a nők nagyobb szerepvállalását az egyházban, ellenzi a nők diakónussá szentelését, ebben a kérdésben a konzervatív egyházi doktrínával ért egyet.
Talán a legfontosabb és legbiztosabb várakozás, amit pápai működéséhez köthetünk, a szegények felé forduló, s e tekintetben társadalmilag is aktív egyház megteremtése. A XIV. Leó név választása minden elemző szerint utalás XIII. Leó pápára, aki a 19. század végén jelentős szociális enciklikákat adott ki. A nagy hatású Rerum Novarum először foglalkozik komolyan a szociális kérdéssel, a változó, iparosodó világ társadalmi problémáival. Biztosak lehetünk benne, hogy a névválasztás mögött az a felismerés áll, hogy napjainkban nagyon hasonló kérdések feszítik az emberiséget, mint az ipari forradalom idején: a tömeges elszegényedésből, illetve a technológiai váltással járó életmódváltásból következő szellemi elbizonytalanodás és lelki talajvesztés pontosan olyan kihívások elé állítják az egyházat, mint amilyenekkel XIII. Leó korában szembenézett.
A sok találgatás mellett abban biztosak lehetünk, hogy XIV. Leó pápa is fontosnak tartja a társadalmi igazságosság kérdéseit, és folytatni kívánja elődje szociális tanításait. Pápai szolgálatának középpontjában a szegények és a peremre szorultak állnak, folytatva Ferenc pápa irányvonalát. Ezzel kapcsolatban az említett vatikáni nyilatkozatában így fogalmazott az (akkor még) amerikai bíboros:
„A Ferenc pápa által ránk hagyott tanítások közül mindenekelőtt a szegények iránti szeretetet kell kincsként őrizni.” Hozzátette, hogy Ferenc pápa „szegény egyházat akart, amely a szegényekkel jár, amely a szegényeket szolgálja… Úgy gondolom, hogy az evangélium üzenetét sokkal jobban megértjük a szegények tapasztalataiból, akiknek semmijük sincs, akik megpróbálják megélni a hitet, és mindent Jézus Krisztusban találnak meg. Azt hiszem, hogy ebben az értelemben a pápa nagyon nagy példát hagyott a világ számára. Személy szerint rám is, perui püspökként, misszionáriusként végzett munkám kapcsán és sok más dologban.”
A XIV. Leó pápa megválasztásával nyíló új fejezet során a katolikus egyház vélhetően a hagyomány és a reform egyensúlyára törekedve igyekszik megújulni a 21. század kihívásai közepette.
