A 2020-tól kezdődő időszak világgazdasági szempontból az elmúlt évtizedek talán legkataklizmatikusabb korszakává vált. Egyidejűleg jelentek meg egymással kölcsönhatásban álló, egymást erősítő globális kihívások: az orosz–ukrán háború következményei, az energiaárak elszállása, az európai inflációs sokk, a COVID-járvány gazdasági utóhatásai, valamint a világszerte alkalmazott jegybanki szigorítások. Ezek a folyamatok nem csupán Magyarországot, hanem valamennyi nyitott, exportvezérelt európai gazdaságot érzékenyen érintették. Elemzésünkben átekintettük, milyen speciális kihívások érték az elmúlt években a magyar gazdaságot, és milyen eszközökkel próbált meg a kormányzat ezen úrrá, párhuzamot vonva a 2008-as válság kezelésével is.
A magyar gazdaságpolitika megítélése során gyakran merül fel a kérdés: vajon a kialakult nehézségek főként a külső sokkok elkerülhetetlen következményei voltak, vagy a hazai gazdaságpolitikai döntések is súlyosbították azokat? A válasz nem fekete-fehér. Ahhoz, hogy árnyalt képet kapjunk, érdemes a közelmúlt válságkezelési tapasztalatait is megvizsgálni, példának okáért összehasonlítva különösen a 2008-as pénzügyi válságot és a COVID okozta gazdasági krízist, mivel ezek meghatározó referenciapontokként szolgálnak a 2022 utáni gazdaságpolitikai reflexek megértéséhez.
A 2008-as globális pénzügyi válság során Magyarország az elsők között fordult nemzetközi pénzügyi segítségért. A GDP-arányos államadósság 80% fölé emelkedett, a költségvetési hiány fenntarthatatlanná vált, a lakosság jelentős része pedig devizahitelek csapdájába került. A válságkezelés gyakorlatilag teljes mértékben kívülről vezérelt volt: az IMF, az EU és a Világbank által diktált megszorító csomagok rövid távon stabilizálták ugyan a fiskális pozíciókat, de közben mély recesszióba taszították az országot. A munkahelyek tömeges megszűnése, a hitelforrások beszűkülése és a társadalmi feszültségek egy hosszú lejtmenet kezdetét jelentették. A gazdaságpolitika mozgástere gyakorlatilag megszűnt, a fiskális és monetáris politika reakcióképessége minimálisra csökkent.
A 2020-as COVID-válság viszont teljesen más típusú válság volt: nem pénzügyi, hanem reálgazdasági sokk érte a világot, és ez az eddigiektől eltérő válaszokat igényelt. Magyarország ekkor már alacsonyabb államadósság-rátával, stabil költségvetési keretekkel és rugalmasabb gazdaságirányítással lépett be a válságba. A kormány a fiskális élénkítés eszközeihez nyúlt, jelentős forrásokat mozgósított munkahelymegtartó programokra, adócsökkentésekre, beruházási ösztönzőkre. A jegybank célzott likviditásnövelő és hitelprogramokat vezetett be. A válságkezelés már nem külső recept alapján történt, hanem szuverén eszköztárból, belső logika mentén. Ez a szemlélet – az aktív, államilag koordinált, célzott beavatkozás – jelentős részben meghatározta a 2022 utáni gazdaságpolitika válaszait is.
2022 elején a magyar gazdaság még a COVID utáni élénkülés lendületével haladt előre. A gazdasági növekedés meghaladta az EU-s átlagot, a munkanélküliség alacsony volt, a beruházások szintje kiemelkedő maradt. Az év tavaszán azonban a háború kitörése gyökeresen megváltoztatta a külgazdasági környezetet. Az energiaimport költségei megsokszorozódtak, a forint árfolyama történelmi mélypontra süllyedt, és a nyersanyagpiacok szűkössége révén hirtelen megugró inflációs nyomás nehezedett a gazdaságra.
A kormány válasza kettős volt: egyrészt védelmet kívánt biztosítani a lakosság és a kkv-szektor számára – ennek eszközei voltak a rezsicsökkentés részleges fenntartása, az árstopok és a munkahelyvédelmi támogatások. Másrészt fiskális szigorításokat is bevezetett a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében: új különadókat vetettek ki az extraprofitot realizáló szektorokra (bankok, energiacégek, kiskereskedelem), késleltettek egyes állami beruházásokat, és szigorították a közbeszerzési kereteket.
A Magyar Nemzeti Bank az áremelkedés ellen példátlanul erőteljes monetáris szigorítással lépett fel: 2022 októberében a jegybanki alapkamat elérte a 13%-ot, míg a likviditás szabályozása érdekében bevezetett egyéb eszközök (pl. egynapos betéti tenderek) még ennél is magasabb effektív kamatszinteket értek el. A cél kettős volt: visszafogni a belső keresletet az infláció letöréséhez, illetve megállítani a forint gyengülését.
Az év végére az intézkedések hatására stabilizálódott az árfolyam, és 2023 közepére az infláció is látványos csökkenésnek indult. Bár a lakossági fogyasztás 2022–2023 fordulóján visszaesett, a beruházási aktivitás, különösen az ipari és exportorientált ágazatokban, kitartó maradt. Eközben a kormány célzottan támogatta a logisztikai, agráripari és akkumulátorgyártó projektek beindulását, amelyek hosszú távon komoly növekedési potenciált jelenthetnek.
Míg a rövid távú gazdaságpolitikai válaszok a túlélésre és a stabilizációra koncentráltak, a 2023-tól kibontakozó kormányzati stratégia már a középtávú szerkezeti alkalmazkodás irányába mozdult el. A hangsúly a magasabb hozzáadott értékű termelésre, az energiafüggetlenség fokozására, valamint a geopolitikai realitásoknak megfelelő külgazdasági nyitásra helyeződött át. Ennek megfelelően a hazai gazdaságpolitikában kiemelt szerepet kaptak a keleti beruházók – különösen Dél-Korea és Kína – akkumulátorgyártáshoz és elektromobilitáshoz kapcsolódó fejlesztései. Míg ezek a projektek politikai vitákat váltottak ki, gazdasági szempontból egyértelmű céljuk a hazai ipar technológiai szintjének emelése és az ellátásilánc-pozíciók megerősítése volt.
Ezzel párhuzamosan megkezdődött az energiaintenzív gazdasági szerkezet fokozatos átalakítása is. Az állami támogatással zajló napelem-programok, az energiatárolási kapacitások bővítése, valamint az energia-intenzív gyártási folyamatok átalakítása nemcsak fenntarthatósági, hanem versenyképességi szempontból is kritikus jelentőségű. A gazdaságpolitikai irány tehát az egyszeri sokkokra adott válaszoktól a strukturális rugalmasság megerősítése felé mozdult el.
Az elmúlt évek kihívásait tárgyalva muszáj megemlíteni, hogy a gazdaságpolitika mozgásterét az Európai Unióval fennálló kapcsolat is jelentősen befolyásolta. Az uniós forrásokhoz való hozzáférés körüli jogállamisági vita, illetve az ebből fakadó kifizetés-visszatartások újraértelmezték a gazdaságpolitikai autonómia és integráció határvonalait. A kormány ekkor kénytelen volt kettős stratégiához folyamodni: egyrészt igyekszik teljesíteni a megállapodáshoz szükséges jogállamisági feltételeket, másrészt alternatív finanszírozási forrásokat is keres, beleértve a kötvénykibocsátásokat, nemzetközi partnerségeket és keleti tőkebevonást.
A külgazdasági diplomácia – különösen a déli és keleti nyitás politikája – a gazdasági diverzifikációt célozta meg. Az Oroszországgal szembeni szankciós politika hatásai és a Kína–EU reláció alakulása egyaránt új egyensúlykeresésre kényszerítette a gazdaságpolitikát, amelynek célja nem a blokkosodás volt, hanem a mozgástér megőrzése a globális átalakulások közepette.
A magyar gazdaságpolitika 2022 utáni irányvonalai nem mentesek a vitáktól, ám stratégiai logikájuk jól kirajzolódik: a cél a gazdaság belső stabilitásának megőrzése, a külső sokkokkal szembeni ellenálló képesség erősítése, és a hosszabb távú versenyképességi tényezők fokozatos megerősítése. Ebben az összefüggésben a gazdaságpolitika egyszerre volt reaktív és proaktív: miközben gyorsan reagált az inflációra, árfolyammozgásokra és energiaár-sokkra, egyidejűleg igyekezett új növekedési pályát is kijelölni.
Mindez nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaság immunis lenne a hibákra. A különadók hosszú távú hatásait, a forint volatilitását vagy az uniós kapcsolatok esetleges romlását nem lehet elhallgatni. Ugyanakkor a 2008-as válsághoz képest a 2022 utáni válaszok már egy tanulási folyamat eredményei: a magyar gazdaságpolitika már nem kívülről várt megoldásokat, hanem saját eszköztárával és értékválasztásaival próbálta kézben tartani a krízist. Ebben áll valódi jelentősége és tanulsága az elmúlt három év gazdaságpolitikai korszakának.
