Május 3-án ünnepeltük a sajtószabadság világnapját, ami jó apropót ad arra, hogy sok orgánum, számos oldalról elemezze az újságírók és az újságírás helyzetét ebből a szempontból. Megnéztük milyen garanciák kapcsolódnak a sajtószabadsághoz az Európai Unióban és milyen ellentmondásoktól terhesek ezek, kitérve a technológiai fejlődés, elsősorban a mesterséges intelligencia által okozott új problémákra.
A kérdés mindig erős politikai tartalmaktól terhes, a közéleti elköteleződés vagy az értékvilágokban fennálló különbségek mentén ugyanazt a sajtónyilvánosságot értékelik eltérő módon a közszereplők, illetve a magukat objektívnek mondó aktorok. Az elmúlt évtizedek azt is megmutatták, hogy a viszonylag egységesen szabályozott európai médiatérben is hatalmas különbségek alakulhatnak ki (politikai szempontok, aktuális értékválasztások mentén) az értelmezésben, különösen olyan kérdésekben, hogy mi számít gyűlölködő tartalomnak, ami nem érdemes a védelemre.
A többség uralma
Az Európai Unióban a sajtószabadság az Alapjogi Charta 11. cikke szerint alapvető jog, amelyet minden tagállamnak garantálnia kell. A gyakorlatban azonban a tagállamok eltérő módon szabályozzák sajtó működését, általában a közérdek, a közbiztonság és a személyiségi jogok védelme érdekében, illetve sokfelé elterjedt a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, amelynek mentén esős korlátozásokat vezethetnek be a demokratikus nyilvánosság csonkításában érdekelt hatalmi központok.
E kérdéskör mentén gyakran előfordul, hogy a társadalomra jellemző többségi véleménytértől eltérő, annak szélső tartományai felé mutató megszólalások, vélemények, publicisztikák, akár teljes sajtótermékek gyűlöletbeszédnek nyilvánítva szorulnak ki a szélesebb kommunikációból. Nyugat-Európában a tényleges gyűlöletbeszéd mellett ilyen téma lehet a homoszexualitás, a bevándorlás, vagy aktuálisan az orosz-ukrán háború sajátos, a többségi véleménytől eltérő megítélése, illetve a mainstream véleménykör másik oldalán a zsidó-palesztin konfliktusnak vagy az egyházak társadalmi szerepének sajátos értékelése
.
Visszaélések és vádaskodások
A sajtószabadság kérdésének másik és ugyancsak gyakran napirendre vett területe a kormányzati és ellenzéki pozícióban lévő közszereplők közötti konfliktus. Előbbiek sok esetben törekednek arra, hogy a véleményeiket ne csak a velük amúgy is szimpatizáló sajtó tükrözze, de megjelenjen a közszolgálati médiában is, illetve sok esetben nyújtanak bújtatott kormányzati támogatásokat olyan médiumoknak, amelyek helyeslően vagy támogatóan követik a kormányzás egyes lépéseit.
Ezzel szemben az ellenzéki politikai körök Európa számos országban akkor is ilyesféle visszaélésekkel vádolják a kormánypártokat, ha azok semmiféle kiemelt segítséget nem nyújtanak a kormányzatot támogató sajtónak. A kritika ugyanis önmagában is politikai fegyver, alkalmas arra, hogy autokratikus törekvésekkel terhelje meg a politikai szereplők imázsát.
Súlyosbítja a politikai bizalmatlanságot az európai pártpolitizálás európai pártcsaládok befolyása alatt álló független intézetek, NGO-k, vagy éppen európai intézmények pártos véleményformálása. A nemzetközi kritikák gyakran nélkülözik az objektivitást, sokszor tényleges kutatások helyett sajtóhírekre vagy politikai sugalmazásokra támaszkodnak, de az is előfordul, hogy kimondottan politikai megrendelésre születnek meg.
A helyzet javításához hozzájárulhat, hogy az EU 2024-ben elfogadta a European Media Freedom Act (EMFA) rendeletet, amelynek célja a média függetlenségének és pluralizmusának megerősítése, ugyanakkor a nemzeti szuverenitás oldaláról számos bírálat is érte. Miközben az új európai médiaszabályozás egyebek mellett általános tilalmat vezet be az újságírók jogellenes megfigyelésére, átláthatóbbá teszi a média-vállalkozások tulajdonosi hétterét, szabályozza az online platformok tartalommoderálását, előírásokat fogalmaz meg a közmédiumok működésével kapcsolatban, és az állami reklámpénzek elosztásával összefüggésben, azonközben szuverenista politikusok a központosított brüsszeli bürokrácia gyámságának veszélyére figyelmeztetnek.
Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti képviselője például cenzúratörvénynek minősítette a törvényt minősítette, amely szerinte „újabb kísérlet Brüsszel részéről a tagállamok szuverenitásának korlátozására.” A szabályozást azért is érte bírálat, mert az figyelmen kívül hagyja az ország-specifikus média-sajátosságokat, és egy általános, elvi, s nem a realitásokból kiinduló szabályozást erőltet minden tagállamra.
Az európai szintű szabályozás körül kialakult vita önmagában is a tükrözi a sajtószabadságot övező konfliktusokat, a pártos bizalmatlanság megjelenését.
A mesterséges intelligencia torzító hatásai
Miközben az Unióban még a hagyományos játszmák zajlanak a sajtószabadság körül, a technológiai fejlődés, elsősorban a mesterséges intelligencia terén történt áttörés új típusú kihívásokat jelent. Az elmúlt években kialakult lehetőségekkel kapcsolatban egyre többen vetik fel azt a kérdést, vajon nem torzítja-e el végzetes módon a sajtónyilvánosságot a digitális technológiák új nemzedéke.
Ezzel kapcsolatban gyakran fölmerül, hogy a mesterséges intelligencia használható hamis vagy félrevezető információk terjesztésére. Államigazgatási szereplők vagy technológiai cégek a mesterséges intelligenciát újságírók és polgárok tömeges megfigyelésére használják, ami visszatartó hatást gyakorol a szólásszabadságra. A nagy technológiai platformok a mesterséges intelligenciát használják a látható tartalmak szűrésére és ellenőrzésére, így az információk hatalmas kapuőreivé válnak.
Egyre nagyobb aggodalomra ad okot az is, hogy a mesterséges intelligencia túlságosan hasonlóvá teheti a globális médiát, csökkentheti a különböző nézőpontokat, és kiszoríthatja a kisebb médiaorgánumokat. Miközben ugyanis a mesterséges intelligencia a nagyobb, tőkeerősebb médiaszervezeteket segítheti a feladatok automatizálásával,hatékonyságnöveléssel, az elérési csatornák eredményesebb működtetésével, de akár az újságírói tartalmak díjazás nélküli újrahasznosításával is, addig a kisebb médiumok helyzete meggyengülhet, hiszen az egyenlőtlen verseny elvonja a bevételt a független médiától technológiai platformok és mesterséges intelligencia alapú vállalatok felé terelve a profitokat.
Hasonlóan aggasztó tendenciaként azonosítja számos elemző az mesterséges intelligencia valóságtorzító erejét. Használható hamis, de realisztikus tartalmak, például deepfake-ek készítésére, amelyek alááshatják a demokratikus rendszerekbe, illetve a sajtóba vetett bizalmat.
Mindezekre válaszul született meg az ENSZ Globális Digitális Megállapodása, amely leszögezi, hogy kiemelten fontos a technológia okozta problémák kezelése, miközben továbbra is meg kell védeni az emberek magánéletét és a szólásszabadságot. A sajtószabadságot fenyegető veszélyekkel szemben valamennyi elemző hangsúlyozza a kormányok, a média és a civil társadalom együttműködésének jelentőségét.






