„Ma 1 millióval többen dolgoznak, mint 15 éve. Ma a biztos megélhetéshez nem kell állami állás után kuncsorogni” – jelentette ki Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon. A munkaalapú társadalom megteremtése 2010 óta a magyar kormány egyik legfontosabb gazdaság- és társadalompolitikai célkitűzése. A miniszterelnök a fesztiválon tartott beszédében ismét hangsúlyozta ennek jelentőségét, kiemelve: ma közel egymillióval többen dolgoznak, mint másfél évtizeddel ezelőtt, és a biztos megélhetéshez már nem szükséges állami állás után járni. A foglalkoztatáspolitika középpontba helyezése, a segélyalapú szemlélet visszaszorítása, valamint a munka és teljesítmény ösztönzése új alapokra helyezte a magyar munkaerőpiacot, és mélyreható társadalmi változásokat indított el. A cikkünk azt vizsgálja, hogy sikerült-e elérni a kitűzött célokat, milyen gazdaságpolitikai eszközökkel valósult meg ez az átalakulás, és milyen további lépések szükségesek a növekedés fenntartásához.
A miniszterelnök nem először hangsúlyozta beszédében, hogy „ha munka van minden van” 2010-ben a Fidesz–KDNP szövetség választási győzelme után Orbán Viktor miniszterelnök a gazdaság- és társadalompolitika új alapvetéseként hirdette meg a munkaalapú társadalom eszményét.
Az állami politika fókuszába a foglalkoztatás bővítése került. A kormány célul tűzte ki az aktív népesség arányának növelését, az inaktívak számának csökkentését. A segélyeket számos családban fizetés, a semmittevést, pedig munka váltotta fel. Ahogy Fülöp Attila fogalmazott: „Az igazi gondoskodás nem a segélyek világa, ha lehet, jövedelmet és bért kell biztosítani mindenkinek; ezt a „melót” nem végezte el a baloldali kormányzás 2010 előtt.”
A kormány bevezette az egykulcsos adórendszert, amely filozófiájában is a teljesítményt, azaz a munkavégzést helyezi előtérbe. Ezzel párhuzamosan a családi adókedvezmények rendszere is megerősödött, szintén a munkavégző és gyermeket vállaló polgárokat támogatva. Ma Magyarországon az adórendszer és a fiskális politika alapját a családtámogatások rendszere és a munkaalapú társadalom jelentik.
Az „új társadalom és foglalkoztatáspolitika” lényege nem pusztán a statisztikai adatokban keresendő, hanem abban is, hogy az emberek életében átalakult a munkához való viszony. Még az olyan szociofinanciális társadalmi rétegek is, amelyek korábban tartósan kiszorultak a munka világából – sokszor generációkon átívelően –, fokozatosan megtapasztalták, hogy mit jelent naponta munkába járni, felelősséget vállalni, rendszeres jövedelemmel gazdálkodni.
A közfoglalkoztatás ebben az értelemben nem végcél, hanem átmeneti híd volt: lehetőséget adott a visszatérésre, és hozzászoktatta az embereket ahhoz, hogy a segély helyett a munkavégzés legyen az alapállapot. Sokan közülük ma már a versenyszférában dolgoznak.
A folyamat nem ment egyik napról a másikra, és nem is volt egyenletes minden térségben. De egyre világosabb, hogy a munkakultúra újraépítésének van társadalmi mélysége is. A munka nemcsak anyagi függetlenséget hozott, hanem önbecsülést, ritmust, közösséget, új célokat is. Éppen ezért nem véletlen, hogy a legalacsonyabb jövedelmű csoportok reálbérei nőttek a legnagyobb arányban. A teljes munkaidőben dolgozók körében 2010 és 2023 között a legalsó kvintilishez tartozók bruttó reálkeresete több mint 80 százalékkal emelkedett, míg a legfelső jövedelmi ötödben ez a növekedés „csupán” 48,7 százalék volt.
Ez a fordított arányú jövedelemnövekedés világos jele annak, hogy a gazdasági növekedés hasznából arányosan nagyobb részt kaptak a legalsó rétegek. Különösen azok, akik segély helyett ma munkából élnek. A reálkeresetek ilyen mértékű emelkedése nem csupán számszerű előrelépés: társadalmi felzárkózást jelent azok számára, akik korábban gyakran csak a létminimum szintjén éltek.
A bérek emelése, a közfoglalkoztatásból való kilépés, az adócsökkentések és a munkához kötött támogatások együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy az alacsony keresetűek helyzete tartósan javulni kezdjen. A folyamat nemcsak a jövedelmek szintjén, hanem a társadalmi önérzet, az aktivitás és a mobilitás szempontjából is áttörést jelent.
Forrás: MINISZTERELNÖKI KABINETIRODA
A 2010 óta tartó növekedés ellentétben áll az azt megelőző időszakkal, amikor a jövedelmi különbségek inkább nőttek, a leszakadó csoportokat pedig tartós segélyezéssel tartották fenn, nem kínáltak valódi kiutat számukra.
A szocialista kormányok retorikájában gyakran megjelent a társadalmi igazságosság, a gyakorlatban azonban a munkát nem ösztönözték, a segély helyett munka elve nem érvényesült. Ezzel szemben a Fidesz-kormány a munka alapú társadalom koncepcióját tette meg gazdaságpolitikai alapelvvé, és ennek kézzelfogható eredménye lett az, hogy: a legalacsonyabb keresetű munkavállalók reáljövedelme nagyobb arányban nőtt, mint a leggazdagabbaké.
Ez a trend nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is lényeges: azt mutatja, hogy a gazdasági növekedés nem csak a felső rétegeket gazdagította, hanem a korábban kiszorult csoportok is valódi részesévé váltak a felívelésnek. Az a munkaalapú társadalom, amelyet 2010-ben még sokan vitattak, mára olyan eredményeket mutat, amelyek valós társadalmi mobilitást tettek lehetővé.
A XXI. Század Intézet is felhívta már korábban rá a figyelmet, hogy: a kormányzati értelmezési keret szerint, a munka – a keresztényszociális hagyományokra visszautalva – a magyar identitás szerves része, valamint a társadalmi rend alapköve. A munkaalapú társadalom e felfogásban a segélyalapú társadalom ellentéteként jelenik meg: nem a baloldali ideológia visszaállítását jelenti, ugyanakkor nem követi a nyugati neoliberalizmus mintáit sem. E helyett illeszkedik abba a történeti értelmezésbe, amely szerint 2010-ben a választópolgárok fülkeforradalmat hajtottak végre, és ezzel egy új politikai rendszer alapjait tették le.
Mindez alkotmányos berendezkedésünkben, gazdasági alkotmányunkban is megjelenik. Az Alaptörvény kimondja, hogy: Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye. Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Magyarország törekszik megteremteni annak feltételeit, hogy minden munkaképes ember, aki dolgozni akar, dolgozhasson.
A foglalkoztatási adatok bizonyítják, hogy sikeres a kormány foglalkoztatási politikája. 2025 februárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 682 ezer fő volt. Ma valóban közel egy millióval több ember dolgozik, mint a szocialista kormányok idején.
Forrás: Faktum saját szerkesztés
A foglalkoztatottak számának hosszútávú trendje alapján egyértelműen megállapítható, hogy 2010 óta jelentős javulás következett be a magyar munkaerőpiacon. Míg 2010-ben a 15–74 éves népességen belül a foglalkoztatottak száma 3,82 millió fő volt, addig ez a szám 2023-ra 4,72 millió főre emelkedett. Ez közel 900 ezer fős növekedést jelent bő egy évtized alatt.
Ez az előrelépés a foglalkoztatási ráta szintjén is látványos: a 2010-es 54,9%-os rátát követően 2023-ra 74,7%-ra nőtt az arány, ami több mint 19 százalékpontos javulás. A trendet még a COVID–19 járvány és annak gazdasági hatásai sem törték meg tartósan.
A 2025. februári adat (4,682 millió fő) ugyan kissé elmarad a 2023-as csúcstól, de továbbra is messze meghaladja a 2010-es szintet, és stabilizált magas foglalkoztatottságot jelez. Ez az emelkedés nemcsak mennyiségi, hanem szerkezeti fordulatot is tükröz a munkaerőpiacon. A gazdasági válságok, a járvány és a háború ellenére is stabil növekedés mutatkozik, ami hosszútávon is megalapozza a foglalkoztatás bővülését.
Összegzésként elmondható, hogy a 2010-es évektől kezdődően a magyar gazdaság foglalkoztatási mutatói folyamatos és strukturális javulást mutattak, és a munkaerőpiac az elmúlt másfél évtizedben erőteljesebbé és ellenállóbbá vált.
Ez a tendencia jó hír a magyar gazdaság számára, ugyanis még 2024-ben bejelentett Nagy Márton, hogy a növekedés helyreállításában a munkaerőpiaci aktivitás és a stabil foglalkoztatás erős alapot ad a továbblépéshez, de a gazdaság új növekedési szakaszba lépéséhez további ösztönzőkre van szükség. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint helyre kell állítani a lakossági fogyasztást, amelyhez a reálbérek növekedése fontos, de nem elégséges: erősíteni kell a lakosság gazdaságba vetett bizalmát, és csökkenteni az óvatossági motívumot, amely jelenleg visszafogja a belső keresletet. A beruházások tekintetében már konkrét lépés is történt: elindult a Demján Sándor program, amely a hazai vállalkozások beruházásait támogatja, és célja, hogy a beruházási ráta tartósan 25% felett maradjon. Ez kulcsszerepet játszik a belső termelés és növekedés helyreállításában.
Ezzel párhuzamosan a kormány célja, hogy növelje a munkaerőpiaci aktivitást is: a 15–64 éves korosztály esetében a jelenlegi 78%-os arányt 85%-ra szeretnék emelni. Ehhez új, célzott munkaerőpiaci program készült, amely a gazdasági tartalékokat mozgósítja – különösen a kevésbé aktív társadalmi és földrajzi csoportok bevonásával.
Az elmúlt másfél évtized foglalkoztatáspolitikai eredményei azt mutatják, hogy a munkaalapú társadalom koncepciója nem csupán politikai jelszó, hanem strukturális átalakulások sorát elindító, hosszú távú gazdaság- és társadalomfejlesztési program. A foglalkoztatottsági adatok kedvező alakulása, a munkához való viszony pozitív változása és a gazdaság ellenállóbbá válása mind azt igazolják, hogy a magyar modell működőképes alternatívát kínált a válságokkal teli évtizedben. Ugyanakkor a jövő kihívásai – a beruházások élénkítése, a fogyasztás helyreállítása, valamint az inaktív rétegek aktivizálása – további intézkedéseket tesznek szükségessé. A cél változatlan: egy olyan gazdaság és társadalom megteremtése, ahol a munka nemcsak a megélhetés, hanem az önbecsülés, a közösséghez tartozás és a jövőépítés alapja is.
Források
https://www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/fem/fem2502.html
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20231211-segely-helyett-munkat
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20250428-orban-viktor-ha-munka-van-minden
