Miután Menczer Tamás úgy kommentálta a hírt, mely szerint Cicciolina támogatja Magyar Pétert, hogy: „Hát rokonlelkek, nem? Aki megfizeti, annak lefekszik”, Mérő Vera úgy reagált, hogy szemben Menczerrel, aki csak holmi propagandista „a pornós és a szexmunkás becsületes munkából él.” Azt is hozzátette, hogy Menczer megjegyzését nőgyalázásnak tarja, felmerül azonban a kérdés, hogy a politikailag motivált riposzt érdekében Mérő nem éppen egy nőket érintő súlyos problémahalmaz elbagatellizálásában segédkezett-e.
A kontextus kedvéért idézzük fel Mérő Vera eddigi közéleti tevékenységét. A jogvédő feminista a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáért fellépő egyik legismertebb hazai aktivista. Kampánykoordinátorként dolgozott az Amnesty International Magyarországnál, de legismertebb kezdeményezése a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” nevű mozgalom, amely a nők elleni erőszak, a szexuális zaklatás és az áldozathibáztatás ellen küzd. Mérő rendszeresen publikál cikkeket a női jogok, a társadalmi igazságosság és a feminizmus témaköreiben és gyakran megszólal közéleti kérdésekben, különösen a nők jogait és társadalmi szerepét érintő témákban.
Egy ilyen közszereplőtől mindent inkább várnánk, mint azt a mondatot, hogy „a pornós és a szexmunkás becsületes munkából él.” A „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” mozgalom főként a szexuális erőszak és az áldozathibáztatás elleni küzdelemre fókuszál, s így a prostitúcióval kapcsolatban konkrét állásfoglalásukat nem sikerült fölfedeznünk, de a mozgalom szellemiségéből, általános célkitűzéseiből, valamint Mérő Vera eddigi megnyilvánulásaiból arra lehet következtetni, hogy az alapító és munkatársai a prostitúciót olyan jelenségként kezelik, amely szorosan összefügg a nők elleni erőszakkal és kizsákmányolással.
A prostitúcióval, illetve általában a szexiparral komolyan foglalkozó feminista körök gyakran az úgynevezett „svéd modellként” ismert megközelítést tartják üdvözítőnek, amely a prostitúció keresleti oldalát célozza meg: nem a szexmunkásokat, hanem az ügyfeleket büntetik, mivel a prostitúciót a nők elleni erőszak egyik formájaként értelmezik. Svédország 1999-ben, elsőként vezette be ezt a modellt. Azóta a szexuális szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek akár hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. Franciaország 2016-ban fogadott el hasonló törvényt. Itt az ügyfelek akár 3 000 eurós pénzbírsággal is sújthatók. Norvégia és Izland ugyancsak követve a svéd példát, ezek az országok is kriminalizálták a prostitúció ügyfeleit, miközben a szexmunkásokat nem büntetik. Németországban is napirenden van a „svéd modell” bevezetése, ahogy egyébként egész Európában is. Az Európai Parlament 2023-ban fogadott el egy jelentést, amely azon túl, hogy a „svéd modell” bevezetését javasolja a tagállamoknak, leszögezi, hogy a prostitúció nem tekinthető a munka egy formájának, hanem a nők elleni erőszak egy fajtája.
Nehezen hihető, hogy Mérő Vera mindezzel ne lenne tisztában, és úgy gondolná, hogy a szexiparban dolgozók nincsenek minden nap megerőszakolva, hanem „becsületes munkát végeznek”. Természetesen Mérő Verának is joga van azt gondolni, hogy a „svéd modell” eltúlozza az erőszak szerepét a szexiparban. Nemcsak azért utasítja el sok ország törvényhozása az ügyfelek kriminalizálását, mert elnyomó, nőellenes, hímsoviniszta politikai elit hozza meg az ilyen döntéseket, hanem leginkább azért, mert számos kutatás azt mutatja, hogy a modern társadalmakban a szexiparban való munkavállalás sok esetben szabad személyes döntés, így elegendő azokat az eseteket üldözni, amikor a kényszerítés valamilyen formája fölmerül és bizonyítást nyer. Utóbbi fertőzött szegmens azonban van annyira jelentős, hogy semmiképpen nem etikus teljes mértékben figyelmen kívül hagyni csak azért, hogy ráhúzhasson egy gúnyos párhuzamot Menczer Tamásra
Ráadásul az ilyen munkáknál sok olyan pszichés és szociális előzménnyel és következménnyel kell számolni, amelyek a kriminalitás szintjét nem érik el, mégis számos fontos kérdést felvetnek. Egyes tanulmányok arra mutatnak rá, hogy a prostituáltak jelentős része már gyermekkorában áldozata volt fizikai, szellemi vagy szexuális bántalmazásnak, illetve a mélyszegénység és a szlöm-társadalmakban kialakuló szegénység-kultúra gyakori előzmény, amely a prostitúció felé terelheti az egyéneket. Más kutatások azt igazolják, hogy a szexiparban végzett munka, legyen szó prostitúcióról vagy pornófilmekben való szereplésről, jelentős, komplexek és gyakran hosszú távú pszichés következményekkel jár. A poszttraumás stressz (PTSD), a depresszió, a szorongás és az alacsony önértékelés, sőt akár a szexuális identitásban beálló zavarok gyakori következményei a prostitúciónak, de még a pornófilmek szereplői is gyakran tapasztalnak szexuális diszfunkciókat, csökkent libidót és nehézségeket az orgazmus elérésében. Az is tudott, hogy a szexmunkákhoz kapcsolódó erős társadalmi stigmatizálás és marginalizáció tovább súlyosbíthatja ezeket a problémákat, megnehezítve a segítségkérést és a kilépést a szexiparból.
Amikor egy közéleti szereplő mindezek ellenére „becsületes munkának” nevezi a prostitúciót és a pornóiparban való részvételt, akkor a segítség esélyétől tolja távolabb a szexmunkásokat, akadályozza, hogy a társadalom felismerje ezeket a problémákat, és megfelelő támogatást nyújtson azoknak, akik szeretnének kilépni a szexiparból, jóvágyásával azt a hamis illúziót keltve az érintettekben, hogy munkájuk talán nem is annyira önpusztító, mint ahogyan ők azt megélik.
Természetesen az ő méltóságuk megvédése is fontos, ezt azonban anélkül kellene megtenni hogy szerecsenmosdatásnak káros társadalmi tendenciákat.
