A bő három éve zajló orosz-ukrán háború sokak szerint elérkezett a végkimeneteléhez. Az amerikai elnök gyors békekötést ígér, míg az európai országok a harc folytatása mellett szállnak síkra. Mivel ez a helyzet érthető módon sok szakértőt arra ihlet, hogy prognózisokkal támassza alá egyik vagy másik hozzáállás helyénvalóságát, összegyűjtöttük, milyen, szakmai érvekkel is megtámogatott jóslatok hangzottak el a háború során, és ezekre mennyire cáfolták rá a fejlemények.
Donald Trump megválasztása óta felgyorsultak az események az orosz-ukrán háború esetleges befejezése kapcsán. Március 18-án az orosz és az amerikai elnök az elmúlt évek talán legfontosabb telefonhívását folytatta le. A több mint másfél órán át tartó tárgyalás többek között az ukrán háború lezárásának lehetőségéről szólt, melynek hatására március 23-án rövid időn belül másodszor is tárgyalóasztalhoz ült az amerikai és az orosz delegáció a fegyverszünet és a béke lehetőségeit vizsgálandó. Mindeközben Zelenszkij ukrán elnök már jelezte is, hogy személyesen kíván újra tárgyalni Donald Trumppal Ukrajna feltételeiről. Persze mindezektől függetlenül a harcok továbbra is folytatódnak, de egyre egyre nagyobb esély látszik arra, hogy a békekötés ügye kimozdul a holtpontról. A Reuters külpolitikai szakértői, Erin Banco és Gram Slattery 2025 áprilisában arról írtak, hogy több jel is arra utal: a háború politikai kezelése új szakaszba lép. Az elemzés szerint az új amerikai kormányzat kezdi belátni, hogy a következő hónapokban nem valószínű a tűzszünet, ezért új tervet dolgoznak ki Kijev és Moszkva nyomás alá helyezésére. A Fehér Házban nő a feszültség Moszkvával, mivel Putyin vonakodik az amerikai feltételek elfogadásától, ezeket saját kívánalmakkal egészítené ki – ez adott esetben akár fordulatot is jelezhet Washington gondolkodásában a háború lezárhatóságát illetően.
Míg Európa fegyverkezik és egyelőre hallani sem akar a tárgyalásokról, addig Ukrajna, az USA és Oroszország feszült tárgyalásokat folytat a tűzszünet esetleges feltételeiről. Nem könnyű megjósolni a fejleményeket, ahogy korábban is sokszor jutottak tévútra az elemző szakértők. A hadi és diplomáciai helyzet persze összetett, de az biztosan nem könnyíti meg a tisztánlátást, hogy az elemzők egy nekik kedves, happy end felé haladó narratíva szemüvegén keresztül értékelik a történeteket.
A háborús események optimista hangvételű, vágyvezérelt értékelése ukrán oldalról a konfliktus első szakaszától jellemző volt. A Kijevnél történt sikeres ukrán védekezés és a harkivi ellentámadás után gyakorlatilag hamar világossá vált, hogy a konfliktus egyik legfontosabb „frontvonala” a médiatérben fog lezajlani. Kirilo Budanov ukrán hírszerzési vezető 2022 májusában a Sky News-nak nyilatkozta: „A háború az év végére ukrán győzelemmel zárul, és visszaszerzünk minden területet, amely magában foglalja a Krímet is.” 2022 májusában a HVG egy cikket jelenetet meg „Az ukránok már arról beszélnek, mikor nyerhetik meg a háborút” címen. Ebben az időszakban tehát csak úgy sorjáztak az ilyen és ehhez hasonló optimista hangvételű jóslatok. A valóságban az oroszok a mozgósítás által gyorsan stabilizálták a frontot, 2022 eleje pedig sajnos nem a vége, hanem csupán a nyitánya volt egy elhúzódó és véres konfliktusnak.
A 2023-as nyári hadjárat légvárai
2023 júniusának elején, az ukrán ellentámadás megindulásakor ismételten megerősödött az ukránpárti „hurráoptimista” szemlélet a nyilvánosságban. A Telex idézte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter akkori szavait, aki június 5-én hangsúlyozta, hogy „nem az a fontos, mikor kezdődik az ellentámadás, hanem hogy az ukrán győzelemmel érjen véget”. Ezzel ismételten az a narratíva erősödött meg a nyilvánosságban, hogy a harcoknak adott esetben az ukrán győzelem is reális kimenetele lehet. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tavaszi hadjárat első napjaiban nyilatkozott és hangsúlyozta: „Oroszországnak éreznie kell, már nincs sok ideje hátra, hozzátéve, hogy parancsnokaik optimisták, és ezt az üzenetet Putyinnak is át lehet adni.” Ez is jelezte, hogy az ukrán vezetés nagy reményeket fűzött a június 4-én elindult offenzívához, és ezt az optimista szemléletet a hazai ellenzéki nyilvánosság is közvetítette.
Rácz András Oroszország- (a konfliktus előrehaladtával egyre inkább Ukrajna-) szakértő a kialakult erőviszonyok alapján a 444.hu-nak nyilatkozva kiemelte, hogy az ukrán hadsereg „létszámban, morálban, felkészültségben, felszerelésben és fegyverzetben is fölényt élvez”, az orosz megszálló erőkkel szemben. Emellett Rácz rámutatott az orosz haderő kimerülésére is. Szerinte a reguláris szárazföldi hadsereg „kivérzett a háború első 15 hónapjában, óriásiak a veszteségek élőerőben és technikában, manőverező védekezésről szinte szó sem lehet”. Ez a helyzetelemzés azt sugallta, hogy az oroszok nehezen tudják majd megállítani a jól felkészült, nyugati fegyverekkel felszerelt ukrán erőket. A Telex tudósítói is bizakodó hangot ütöttek meg: Nyilas Gergely, június közepén arról írt, hogy Ukrajna immár nyíltan ellentámadásnak nevezi a hadműveleteit, ami „azt sejteti, hogy az eddigi eredmények megfelelnek az ukrán várakozásoknak” – még akkor is, ha ez nem járt azonnali, látványos frontváltozással. A HVG pedig olyan híreket emelt ki, amelyek szerint lendületbe jött az offenzíva. Ennek keretében az ukrán erők Blahodatne falut is visszafoglalták, az orosz csapatok pedig „a végsőkig ellenálltak, de nem tudták feltartóztatni az ukrán erőket” Bahmut térségében.
A hadjárat során az ukrán hadsereg ellentámadást indított, amelynek keretében több települést is visszafoglaltak Donyeck megyében. Az ukrán védelmi miniszter helyettese, Hanna Maliar 2023. június 11-én bejelentette, hogy az ukrán erők visszafoglalták Blahodatne falut, valamint Neskuchne és Makarivka településeket. A Guardian nemzetközi tudósítója, Julian Borger szerint ezek a sikerek az ellentámadás kezdeti szakaszában történtek, az ukrán erők pedig több fronton is sikeresen előrenyomultak. Az ukrán katonák videó-felvételeken ukrán zászlót tűztek ki Blagodat egyik épületére, jelezve a település felszabadítását. Összességében tehát a tavaszi hadjárat elején a fősodratú magyar sajtóban egymást érték azok a nyilatkozatok és elemzések, amelyek a további gyors ukrán előretörést valószínűsítettek. A szakértők és a (sokszor a helyszínen is megforduló) újságírók egyaránt optimistán nyilatkoztak az ukrán offenzíva sikerességéről.
Ahogy teltek a hetek, az első napok eufóriája óvatosabb hangvételbe fordult. Maga Zelenszkij is elismerte nem sokkal később, hogy az ellentámadás „lassan halad”, és figyelmeztetett: „Néhányan azt hiszik, ez egy hollywoodi film, és most eredményeket várnak. Ez nem így van, itt emberek élete a tét” – utalva a harcok valóságára. Július közepére már a nyugati sajtóban és a szakmai elemzők között is többen csalódottságuknak adtak hangot. A Politico novemberi elemzése (amely visszatekint az egész nyári offenzívára) kiemeli, hogy az ukrán előrenyomulás eddig sok nyugati támogatót kiábrándított. „Az ellentámadás máris sok ukrán partnernek csalódást okozott, közülük néhányan a katonai segélyek leállítását követelik a háború elhúzódása miatt” – írta a lap kijevi tudósítója, Veronika Melkozerova.
Az idő előrehaladtával – ahogy az a 2022-es ukrán előretörést követően is történt – a túlzott várakozásokat letörték a hadászati realitások. Az oroszok hónapokat nyertek azáltal, hogy védelmi vonalaikat megerősítsék, és olyan mélységű akadályrendszert építettek ki, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. Olyan sűrűn telepítettek robbanóeszközöket, hogy Olekszij Reznyikov, ukrán védelmi miniszter beszámolója szerint néhol „négyzetméterenként akár öt akna” is jutott. Sőt, voltak szakaszok, ahol „10 kilométer mély aknamezők húzódtak”, ami „nagy mértékben hátráltatja az ukrán ellentámadást”. Ennek eredményeként az offenzíva csak nagyon lassú, apró lépésekben haladt. Robotine és Verbove térségében például az ukrán erőknek csak augusztus-szeptember folyamán sikerült átverekedniük magukat az első orosz védelmi vonalon, és ott is inkább „beékelődésről” lehet beszélni, semmint teljes áttörésről – ahogy Rácz András fogalmazott. Az áttörés azt jelentette volna, hogy az így elért sikert az ukránok hadműveleti szinten is ki tudják terjeszteni, azonban erre az intenzív nyári-őszi hadjárat során nem került sor.
Az ukrán ellentámadás 2023 júniusa és novembere között tehát korántsem hozta meg a azokat az eredményeket, amiket a hadjárat indulásakor az optimista nyilatkozatok sugalltak. Bár az ukrán hadsereg fokozatosan visszafoglalt néhány száz négyzetkilométernyi területet és több települést, a várva várt, nagy áttörés elmaradt. A korai eufóriát így felváltotta egy józanabb értékelés: a frontvonalak érdemi elmozdításához az ukrán erőknek le kellett küzdeniük az orosz védelem legnehezebb akadályait, ami sokkal tovább tartott és súlyos veszteségekkel járt. Mindeközben Kijev és nyugati támogatói hangsúlyozták, hogy az offenzíva „hosszú távú erőpróba”, és továbbra is bíznak az ukrán hadsereg kitartásában – de immár világosabbá vált, hogy gyors csodafegyver helyett egy kimerítő, lassú előrenyomulás zajlik a kelet- és dél-ukrajnai frontokon. Az első hetek optimista jóslatait a Szurowikin-vonal és az aknamezők rideg valósága tehát cáfolta.
2024: A háború, ami nem ér véget
Az előzmények ellenére – noha a nyugati fősodratú médiumok egyre több aggodalmat fogalmaztak meg Ukrajna helyzetével kapcsolatban – 2024-ben továbbra is sorra jelentek meg a gyakran túlzó jóslatok és derűlátó előrejelzések. Rácz András például 2023 decemberében egy videós nyilatkozatában kijelentette, hogy „ezt a háborút nem nyerhetik meg az oroszok”, amennyiben a Nyugat továbbra is kitart Ukrajna támogatása mellett. Véleménye szerint ebben az esetben a konfliktus legalább két évig még elhúzódhat, de Oroszország győzelme kizárt. Ukrán szempontból hasonlóan optimista hangnemet ütött meg a HVG egyik háborús elemzése is, amelyet Németh András, a lap külpolitikai újságírója jegyzett. Az elemzés szerint bár „az ukránok látványos nyári sikere elmaradt, de egy hosszú háborúban győzhetnek”. A cikkben nyugati elemzők már a 2024-es tavaszi offenzívát latolgatták, és úgy vélték, hogy a megfelelő fegyverzet és kitartás mellett akár döntő sikerek is elérhetők.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök több ízben is győzelmet ígért nemcsak saját népének, hanem a nemzetközi közvéleménynek is. 2024 októberében Brüsszelben mutatta be nyugati vezetőknek a győzelmi stratégiáját: „ha ezt a tervet követjük, jövőre lezárhatjuk a háborút”. Zelenszkij tehát 2025-re teljes győzelmet remélt, méghozzá kompromisszumok nélkül. Egy másik, hasonlóan bizakodó hangot megütő, 2024-es nyilatkozatában azt mondta, hogy „idén véget akar vetni a háborúnak”. Még 2025 elején is tartotta magát ehhez az optimista hangulathoz (függetlenül a Washingtonból érkező jelekre, amelyek a hevesen ukránpárti politikai klíma megváltozását jelezték), ugyanis márciusban újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „jó esélyünk van arra, hogy gyorsan véget vessünk ennek a háborúnak és biztosítsuk a békét”, hivatkozva a szilárd európai biztonsági megállapodásokra és egy közelgő tűzszünet lehetőségére.
A 444.hu által megszólaltatott szakértők is úgy vélték, hogy bár Oroszország 2024 elején támadásokat indított, érdemi területi nyereséget nem tudott elérni, és Ukrajna összeomlása egyáltalán nincs napirenden. Ezek a nyilatkozatok összességében azt a képet sugallták, hogy Ukrajna helyzete stabil, és előbb-utóbb akár sikeres áttörés is várható. A valóság azonban 2024-ben jóval kiábrándítóbbnak bizonyult az ukránok szempontjából. Az év folyamán ugyanis egyik fél sem tudott döntő áttörést elérni a frontvonalakon, és a háború alapvetően statikus jellege nem változott meg. Ennek alapvető oka, hogy a még 2023 nyarán megindított ukrán ellentámadás nem tudta áttörni az orosz védelmi vonalakat, és csak korlátozott területi visszafoglalásokra került sor. Ebből adódóan a frontvonalak megmerevedtek, így a remélt gyors győzelem esélye elillant.
2024-ben a háború tehát kimerítő állóháborúként folytatódott. Az orosz hadsereg helyenként offenzívába ment át, például 2024 őszén Donyeck megyében, Avgyijivka térségében indított támadást, azonban ez sem hozott stratégiai áttörést. Ukrajna ugyan néhány kisebb települést visszafoglalt, sőt támadásokat is végrehajtott orosz területen – például Kurszk megyében –, de ezek sem eredményeztek jelentős területi nyereséget. A frontvonalak az év során csupán minimálisan tolódtak el. Eközben a veszteségek hatalmasra nőttek: 2024 végére mindkét oldalon több százezer főre becsülték az elesett vagy megsebesült katonák számát, miközben a folyamatos orosz rakéta- és dróntámadások tízezrével szedték civil áldozataikat is.
Mindez azt mutatja, hogy a kommunikációs hátszél támogatása ellenére sem vált valóra az ukrán áttörésbe vetett remény. Ezzel szemben a háború elhúzódott, és patthelyzet alakult ki. Ezt támasztja alá Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnok nyilatkozta is, aki őszintén elismerte, hogy haditechnikai értelemben a felek patthelyzetbe jutottak. Ukrajna így 2024-ben elsősorban arra kényszerült, hogy kivédje az orosz támadásokat és megtartsa az állásait, ahelyett hogy látványos, offenzív sikereket érhetne el. Az év végére mindkét fél kimerültséggel és utánpótlási nehézségekkel küzdött, és a háború változatlanul folytatódott 2025-ben is.
Illúziók és valóság: mérlegen az elmúlt három év
Az elmúlt három év világosan megmutatta, hogy a vágyvezérelt, optimista várakozások és a tényleges hadműveleti realitások között milyen jelentős szakadék is tátongott. A háború kezdetén, 2022-ben Ukrajna váratlanul sikeresen védte meg Kijevet és ellentámadásokkal visszafoglalt több területet, ami rendkívül pozitív hangulatot keltett a nyugati és hazai ukránpárti diskurzusban. Zelenszkij elnök már a háború első száz napja után győzelmet ígért, és megfogadta, hogy minden elvesztett várost visszafoglalnak. A háború egyéves évfordulóján, 2023 februárjában is hasonló hangnemben beszélt. Ezen kijelentések utólag túlzottan optimistának bizonyultak. A siker sok esetben elmaradt, és a konfliktus pedig egy elhúzódó, véres patthelyzetté vált, amely szinte felmérhetetlen emberi és anyagi áldozatokat követelt. A 2023 nyarán indított ukrán ellentámadás kudarca végképp megerősítette a háború elhúzódásának tényét. 2024-ben pedig már inkább az erőforrások felőrléséről, semmint látványos felszabadító hadműveletekről szóltak a fejlemények.
A magyar médiában – különösen a Telex, a 444, a HVG és az ukránpárti elemzők fórumain – gyakran jelentek meg optimista narratívák, amelyek azt hangsúlyozták, hogy Ukrajna kitartásával és a nyugati támogatással előbb-utóbb látványos sikereket érhet majd el az eredetileg megtámadott ország. Ezek a várakozások azonban gyakran figyelmen kívül hagyták az orosz védelem erejét és a háború természetének elhúzódó jellegét. Rácz András és más szakértők is törekedtek az optimizmus fenntartására, részben stratégiai okokból, hiszen ezáltal rámutattak arra, hogy a Nyugat támogatása kulcsfontosságú Ukrajna számára, ezt a támogatást pedig leginkább az optimizmus táplálja. Ugyanakkor utólag egyre inkább láthatóvá vált, hogy a túlzott derűlátás sok esetben nem igazolódott be. Az ukrán hadsereg nem tudta olyan gyorsan és olyan mértékben visszaszorítani az oroszokat, ahogyan azt a legbizakodóbb jóslatok hirdették.
A magyar fősodratú ellenzéki sajtóban – különösen a Telex, a 444 és a HVG hasábjain – több olyan cikk is megjelent, amely derűlátóan értékelte Ukrajna háborús esélyeit. Botos Tamás újságíró a 444.hu-n idézte Olaf Scholz német kancellár nem túl szofisztikált és a harctéri helyzettel sem kompatibilis érvelését, mely szerint „Oroszország nem győzhet, Ukrajna pedig győzni fog és EU-tag lesz”. Körömi Csongor újságíró a Telex.hu-n az ukrán hadsereg szeptemberi sikerének körülményeit elemezte, amely meglepte az oroszokat és eszkalációra kényszerítette Putyint. Stark Tamás történész a HVG360-on hazai aspektusba helyezte a kérdést: amellett érvelt, hogy Ukrajna győzelme reális forgatókönyv, amely az Orbán-rendszer számára is kihívást jelentene. A HVG.hu egyik hírösszefoglalója szerint pedig az ukrán hadsereg a vizsgált időszakban a háború legnagyobb sikereit érte el, és „az orosz propaganda megrendülésére” is erre utalhat. Ezek a források összességében azt mutatják, hogy a magyar nyelvű média több erősen optimista narratívát közvetített Ukrajna katonai előretöréséről.
Összefoglalva az elmúlt három év tanulsága az, hogy a háborúval kapcsolatos vágyvezérelt várakozások rendszeresen megelőzték a realitásokat. 2022-ben a gyors ukrán győzelem illúziója, 2023-ban a döntő ellentámadásba vetett hit, 2024-ben pedig a következő évre halasztott fordulat reménye jelent meg újra és újra, miközben a háború egyre inkább elnyúló pozícióharccá vált. A tényleges hadműveleti események – a frontvonalak megrekedése és a háború elhúzódása – sorra rácáfoltak az optimista előrejelzésekre, és egyértelművé tették, hogy a győzelem jóval hosszabb, nehezebb és kompromisszumkész küzdelmet követel, mint amire 2022–2023-ban sokan számítottak.
