2025. márciusára új szakaszba lépett az európai biztonságpolitikai gondolkodás. A Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és több északi ország – háttértárgyalásokat kezdtek egy olyan stratégiai forgatókönyvről, amely egy öt-tíz éves időtávban lehetővé tenné, hogy Európa fokozatosan átvegye saját védelmének irányítását (és finanszírozását) az Egyesült Államoktól. A tervezett „menedzselt átadás” célja, hogy elkerüljék azt a biztonsági vákuumot, amely egy hirtelen amerikai kivonulás esetén alakulna ki – különösen akkor, amikor a NATO iránti elkötelezettség újra kérdésessé válik a Trump-kormányzat részéről. Mindezt az utóbbi által forszírozott, az Oroszországgal történő megegyezést preferáló békepolitika alternatívájaként kínálják. Utánaszámoltunk, hogy a harcias fogadkozásoknak megvan-e a fedezete, megnézve mennyibe került eddig az európai országoknak Ukrajna megsegítése és mennyit kellene még erre rátenniük, hogy ellensúlyozzák az Egyesült Államok távozását a háború folytatását támogató koalícióból.
A javaslat európai részről több kiemelt vállalást is tartalmazna: a védelmi kiadások növelését, katonai képességek fejlesztését, és egy részleges függetlenedést az amerikai parancsnoki és logisztikai háttértől. A kezdeményezés mégis ingatag talajon áll: miközben több főváros sürgetné az önállósodást, mások tartanak attól, hogy egy ilyen nyílt vállalás éppen az USA gyorsabb (egyértelműbb) visszahúzódását provokálná ki. A háttérben pedig ott húzódik a legfontosabb kérdés: van-e valóságos fedezete Európának ezekhez az törekvésekhez?
Miközben Európa politikai vezetői egyre bátrabban beszélnek a kontinens stratégiai autonómiájáról, és arról, hogy az Európai Uniónak nagyobb szerepet kell vállalnia a globális biztonságpolitikában, egy kérdés minduntalan felmerül: milyen alapokon nyugszik ez az ambíció? A szavak ugyanis egyre hangosabbak, a katonai költségvetések azonban továbbra is szerények. Vajon valóban át tudja-e venni Európa – különösen Németország és Franciaország – az Egyesült Államok szerepét, miközben töredékét költi annak, amit Amerika fordít saját védelmére és szövetségesei támogatására?
Az Egyesült Államok a 2022 februárjában kezdődött ukrajnai háború óta messze a legnagyobb donor maradt. Három év alatt 114,15 milliárd euró értékű támogatást nyújtott Ukrajnának, ennek több mint fele közvetlen katonai segély volt. Egyetlen országként tehát többet adott, mint az egész Európai Unió együttvéve. A katonai támogatás – mintegy 64,13 milliárd euró – haditechnikát, fegyvereket és logisztikai segítséget jelentett, de emellett gazdasági segély és humanitárius támogatás is érkezett Washingtonból.
Nem mellékes az sem, hogy az amerikai hadiipar jelentős haszonélvezője ennek a támogatáspolitikának. A Pentagon nem egyszerűen fegyvereket adományoz: gyakran saját készleteit pótolja új megrendelésekkel, amelyeket amerikai gyárakban gyártanak le. A támogatás egy része tehát visszacsatornázódik az amerikai gazdaságba, új munkahelyeket, kutatást és termelést generálva – stratégia és gazdaság ritkán járnak ennyire kéz a kézben.
A látszat ellenére az EU összesen nagyjából 113,13 milliárd euró értékű támogatást nyújtott Ukrajnának 2022 és 2024 között – vagyis nominálisan hasonló mértékben, mint az Egyesült Államok. Azonban a támogatási szerkezet lényegesen eltérő: míg Amerika a katonai segélyekre fókuszált, addig az európai segélyek túlnyomó többsége pénzügyi és humanitárius természetű.
Az EU-s katonai támogatás értéke mintegy 50,5 milliárd euróra tehető, ami jócskán elmarad az amerikai 64,13 milliárdhoz képest, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ezt 27 tagállam együtt adta össze. A legnagyobb európai donor Németország, amely eddig kb. 12,61 milliárd euró értékben adott át fegyverzetet és haditechnikát Ukrajnának. Franciaország hozzájárulása ehhez képest jóval szerényebb – alig haladja meg a 3,5 milliárd eurót. Európának emellett jelentős összegeket kellett fordítania a több millió ukrán menekült befogadására is. Ezek a közvetett költségek az EU teljes Ukrajna-támogatását ugyan jelentős mértékben emelik, azonban nem pótolják a katonai szerepvállalás hiányát a fronton.
Nem csak a segítségről van szó, hanem hogy az európaiak Amerika nélkül próbálják meg megteremteni azt az elrettentő erőt, amely a későbbiekben is biztosíthatná a kontinens biztonságát. Konfrontációra készülve, aminek ára van…
2023-ban az Egyesült Államok védelmi költségvetése meghaladta a 916 milliárd dollárt, 2024-re pedig már az 1000 milliárd dolláros szintet is megközelítette. Ez a világ összes katonai kiadásának közel 40 százalékát teszi ki. Ezzel szemben az EU 27 tagállama együtt 2023-ban kb. 279 milliárd eurót költött hadseregre – ami dollárban számolva alig harmada az amerikai szintnek.
Bár az EU védelmi költségvetése 2022-höz képest jelentősen nőtt (2021-ben még csak 214 milliárd euró volt), az arányeltolódás alig változott: Amerika továbbra is háromszor annyit költ, mint az egész EU.
Ráadásul az amerikai hadsereg globális jelenléte és műveleti képessége sem hasonlítható össze az európai tagállamokéval. Az USA flottái a világ minden óceánján jelen vannak, légiereje egyedül képes több kontinensen is csapásmérő erőt fenntartani, és hírszerzési kapacitása szintén páratlan. Európa még az egységes fellépésre sem képes, nemhogy az amerikai modell másolására.
A NATO-n belül régóta vita tárgya a költségek megoszlása. 2023-ban a NATO teljes védelmi költése meghaladta az 1280 milliárd dollár volt, ennek 72 százalékát az USA adta. Ezzel szemben az európai tagállamok részesedése alig haladja meg a 20 százalékot, még úgy is, hogy 2023-ban már 10 ország érte el a NATO által előírt 2százalékos GDP-arányt.
Fontos látni, hogy a 2 százalékos cél nem csupán egy technikai mutató – hanem annak jele, hogy egy ország mennyire veszi komolyan a saját és szövetségesei védelmét. Franciaország például csupán 2023-ra érte el ezt a határt, Németország pedig továbbra is alatta maradt. A közép-kelet-európai államok, mint Lengyelország vagy a balti országok, viszont már túl is teljesítik. Ez újfent rávilágít a kontinens megosztottságára: miközben néhány tagállam konkrét áldozatokat hoz, mások továbbra is elsősorban deklarációk szintjén politizálnak.
A francia-német tandem már évek óta szorgalmazza egy „európai hadsereg” létrehozását, valamint az EU védelmi iparának megerősítését. Párizs különösen aktív e téren: Emmanuel Macron több alkalommal hangsúlyozta, hogy Európának „nem szabad alávetnie magát” amerikai biztonsági garanciáknak. Ennek jegyében indult el az Európai Védelmi Alap, és több közös haditechnikai projekt is – például a Future Combat Air System.
A valóság azonban azt mutatja, hogy ezek a tervek még mindig több politikai nyilatkozatban élnek, mintsem katonai költségvetésekben. Az egységes európai parancsnoki lánc hiánya, a különböző haditechnikai szabványok, az eltérő katonai doktrínák és a politikai konszenzus nehézkessége miatt a stratégiai autonómia inkább egy hosszú távú vízió, mintsem rövid távú realitás.
Az „európai hadsereg” gondolata időről időre felmerül, mégis rendre visszaszorul a közös nyilatkozatok szintjére. Még egy közös logisztikai rendszer vagy haderő-fejlesztési prioritáslista kidolgozása is évekbe telik – hogyan lehetne így Amerika nélkül fegyveres konfliktusokra reagálni?
A magyar kormány következetesen a békés megoldások szükségességére hívja fel a figyelmet. Míg mások geopolitikai szerepjátszásba bonyolódnak, addig Budapest egyértelműen azt mondja: a béke nem gyávaság, hanem józanság. Miközben az EU katonai ambícióit lehet méltatni, a számok tükrében érdemes feltenni a kérdést: valóban készen áll-e a kontinens egy katonai vezető szerepre?
Magyarország álláspontja nem a sodródó passzivitásé, hanem a felelős józanságé: Egy olyan Európáért szól, amely nem fegyverekben, hanem tárgyalóasztalokban keresi az erőtés olyan jövőképet képvisel, ahol a költségvetések nem a háborúra, hanem az újjáépítésre készülnek. Nem utópia ez, hanem realitás – ha a vezetők hajlandóak a számokat is figyelembe venni.
Összességében tehát a geopolitikai ambíciók önmagukban kevesek. Történelmileg csak azok az államok tudtak tartósan befolyást gyakorolni, amelyek hajlandóak voltak ennek a költségeit is vállalni. Európa jelenleg olyan szerepre pályázik, amelyhez sem katonai, sem pénzügyi, sem politikai értelemben nincs elég fedezete.
Ha valóban vezető szerepet kíván betölteni a világ biztonsági architektúrájában, nem elegendő a deklaráció: a kiadások, a logisztika és a politikai akarat egysége szükséges. Addig viszont, amíg ezek hiányoznak, a realitás az marad, hogy Amerika nélkül Európa nem hadviselő hatalom, hanem szavakra épülő árnyék.
A béke – bár kevesebb címlapot kap – a költségek és az emberi élet tekintetében is a racionálisabb út. A számok önmagukért beszélnek.
Források:
•https://www.ft.com/content/939b695c-7df8-412d-a430-df988c98f2ca
•https://www.nato.int/nato_static_fl2014/assets/pdf/2024/6/pdf/240617-def-exp-2024-en.pdf
•https://data.worldbank.org/indicator/MS.MIL.XPND.GD.ZS?locations=EU&most_recent_value_desc=true
