Vasárnap délelőtt például Pottyondy Edina egy YouTube-videóban jelentkezett be, amelyben egyebek mellett beszélt az Orbán Viktor évértékelőjében is felmerült, Amerikából pénzelt politikai korrupcióról. Pottyondy szerint: „Hogyha tényleg azt gondolják, hogy amerikaiaktól hazaárulást elfogadni pénzt, akkor mivel védekeznek ők maguk? Elévüléssel? A fél kormányt el kellene távolítani az országból, mert kevés Soros-pénzt kaptak.” Nem Pottyondy volt az egyetlen, aki analógiát vélt felfedezni a két szituáció között, az érvelés viszont nem állja ki a történelmi analógiaképzés első számú szabályát: a történelmi háttér egyezőségét.
Hasonló irányba engedte el fantáziáját a Heti Világgazdaság (HVG) szerzője, Lengyel Tibor is, amikor azt veti Orbán Viktor és a párttársai szemére, hogy „a jelenlegi miniszterelnök maga és a rendszerváltás környéki Fidesz is mennyi mindent köszönhet Soros Györgynek. Konkrétan pénzt kaptak tőle. Egészen konkrétan ösztöndíjra, pártépítésre, politikai befolyásszerzésre.” Majd a HVG-re manapság jellemző költői stílusban folytatja: „Ha tehát a tengeren túli dollárok elfogadóit indítaná Orbán a határ felé, illene neki elöl vonulnia.” Végül Rácz András Oroszország/Ukrajna-szakértő újabb melléfogást fogásnak gondolva mossa össze a reklámszerződést a politikai korrupcióval, amikor Bayer Zsolt 1995-ös filmjének szponzorálását politikai befolyásszerzésnek minősíti. Nehéz megérteni, hogy a nyilvánvalóan rosszindulatú inszinuáció szándékán túl vajon mi köze lehet egy nyilvános filmes szponzori reklámszerződésnek a politikai korrupcióhoz.
Még inkább felháborító, amikor a szerzők összemossák a demokratikus rendszer politikai befolyásolására tett kísérletet a kommunista diktatúra elleni harc támogatásával. Az 1948 és 1990 között fennálló kommunista diktatúra szovjet szuronyok támogatásával épült ki, terrorral és erőszakkal állt fenn, története elsősorban elhurcolt, börtönbe zárt, megkínzott, megalázott és meggyilkolt emberek története. A diktatúra totális elnyomást érvényesített a médiától az oktatásig, a tudományos élettől a gazdasági rendszerig, a közélettől a magánéletig.
Akik úgy gondolják, hogy az ezen rendszer ellen fellépő forradalmárok és szabadságharcosok, akik egy ilyen terroruralommal szemben fellépve elfogadják a szabad világból érkező intézményes és magánjellegű támogatásokat, éppen olyan politikai és közéleti szereplők, mint azok, akik idegen pártérdekek és az egyes pártok mögött álló idegen tőkés csoportok gazdasági érdekeit kiszolgálva saját hazájuk demokratikus intézményei ellen lépnek fel (megkérdőjelezve a hatalomgyakorlás demokratikus voltát, a választások tisztaságát, s az egyes jogszabályok legitimitását), nos, az ilyen emberek nemcsak tévesen látják a világot, de a diktatúra áldozatainak emlékét is zárójelbe teszik. Utóbbit pedig, mint különösen érzékeny jogi tárgyat a Btk. is védi, amikor a 333. paragrafusában így rendelkezik:
„Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
