A magyar ellenzék visszatérő vádja a jelenlegi kormánnyal szemben, hogy fenntartja hazánk Oroszországtól való függését egyes nyersanyagok és energiahordozók behozatala tekintetében. Elemzésünkbem megvizsgáljuk, hogy a politikailag motivált “gyarmati” címkézés, a túlzott orosz függés vádja mögött milyen meghatározottságok állnak. Megnéztük, vajon tényleg az Orbán-kormány konstrukciója és egyedüli felelőssége a szinte egyoldalú függés az orosz olajtól és gáztól. Górcső alá vesszük azt is, milyen minták találhatóak Európában az energiafüggés enyhítésére és az oroszokkal való lukratív üzletelésre.
Az MSZP egy 2022-es közleményében kifejtette: „Orbánék bűne, hogy Magyarország ma egy orosz energiagyarmat”. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció álláspontja az, hogy „meg kell szüntetni Magyarország orosz energiafüggőségét”. Tóth Bertalan szocialista politikus pedig 2024 szeptemberében úgy fogalmazott, „mind ráfizetünk Orbánék Putyin-barát energiapolitikájára”.
Energiafüggőségünk, amely főként a kőolaj és a földgáz Oroszországból történő, kedvező szállítását jelenti Magyarország számára, a Kádár-korszak éveitől eredeztethető.Az akkori pártállami hatalom az 1960-as években –elsődlegesen a műtrágyagyártás erősítése céljából – megszilárdította a különféle nyersanyagok behozatalát a Szovjetunióból. A földgázból nitrogén-műtrágyát tudtak képezni, és a kőolajjal együtt, energiahordozó jellegükön túl a szenet kiváltó alapanyagként is funkcionáltak.
A Barátság kőolajvezeték 1964-ben kezdte meg működését, amelynek létesülésével a magyarországi kommunista ipar az 1960-as évek közepétől részben átállt a kőolajra. A Dunai Kőolajipari Vállalat (DKV) létesítményeinek lényeges technológiai sajátossága volt, hogy úgy épültek meg, hogy inkább orosz kőolajat tudtak feldolgozni. A Barátság II. kőolajvezeték 1972-es befejezésével már közvetlenül Százhalombattára került a szovjet nyersanyag – oda, ahol ma a MOL-csoport által tulajdonolt Dunai Finomító található.
Az 1960-as évek közepétől nagymértékben megnőtt a magyar emberek gázfogyasztásának összmértéke is. Az 1970-es évekre datálható a szovjet földgáz importjának megjelenése a kádári Magyarországon – az 1975-ben üzembe helyezett Testvériség gázvezeték adta az onnantól rendszeressé váló szállítás infrastrukturális alapját. Ezt követően, az 1980-as években a szovjet gáz részarányának növelésével párhuzamosan csökkent az addig prosperáló hazai gázkitermelés.
Fontos megjegyezni, hogy a nyersanyag-import ilyen volumenének megvalósulása jobban múlt a magyar kommunista pártközpont önálló igyekezetén, mintsem a szovjet nyomáson.
Az orosz energiafüggőség tekintetében a rendszerváltás sem hozott új helyzetet. 1989 és 2009 között 35 százalékkal csökkent az energiahordozók termelése hazánkban. 1989-ben Magyarország energiafelhasználásának 52 százaléka származott behozatalból, 2019-re ez az arány 62 százalékra nőtt.
Érdemes feleleveníteni, hogy az orosz függőséggel szemben mára elutasító, sőt, a jelenlegi kormányfőt Putyin bábjának nevező volt szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc 2010 előtt még kifejezetten jó ötletnek tartotta az oroszokkal való energetikai üzletelést.
A török-bolgár határtól nyugati irányba szállító Nabucco-gázvezeték koncepcióját (amely 2013-ban elbukott) Gyurcsány kormányfősége idején „álomnak” nevezte, a Kék Áramlat (majd később: Déli Áramlat) nevű orosz létesítmény megépítését viszont „jövősebb”, a gyakorlatban megvalósíthatóbb projektként értékelte. Bár a két infrastrukturális fejlesztés kimondottan nem versenyezett egymással, mégis egyszerre tervezték az üzembe helyezésüket– Európa azonban nem tud eltartani egyidőben két ilyen vezetéket. Az akkori miniszterelnök egyértelműen az orosz gáz mellett tette le a voksát.
Míg 2007-2008 környékén Gyurcsány Ferenc kormányfőként a magyar energetikai szektort az orosz forrásokra alapozva működtette, addig ma már a volt miniszterelnök pártja és felesége arról beszél, hogy „nem áll Magyarország érdekében az a politika, amelyik kiszolgáltatja az országot az orosz érdekeknek”, utalva ezzel az energiafüggőségünkre. Mindezért pedig a Demokratikus Koalíció – Gyurcsány Ferenc korábban kifejtett személyes tevékenysége ellenére – egyedül Orbán Viktort teszi felelőssé.
Az egyértelmű dependenciát tehát a 2010-ig regnáló – és többnyire baloldali-liberális vezetésű – kormányok nem csillapították, hanem csak bebetonozták és bővítették. Ezen örökség után ma a magyarországi szükségletet fedező nyersolaj legalább kétharmada, a földgáz 75-80 százaléka Oroszországból érkezik. Éppen ezért, a távhőrendszer összeomlásának vagy a rezsiárak sokszorosára növekedésének elkerülése végett Magyarország reális lehetősége a fokozatos, biztosítékokkal körülbástyázott leválás és a diverzifikáció. Ennek kérdéskörét hosszú gazdaságtechnikai, energetikai és kereskedelempolitikai szakviták övezik.
Vannak ellenben olyan EU-s országok, nyugati és északi kormányzati szereplők, és azok hozzátartozói, akik meg sem próbálják valós orosz függőségüket alternatív forrásokkal helyettesíteni, és nem szeretnének a kedvező külgazdasági, vagy épp vállalati konstrukcióikon változtatni. A politikai gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a status quo fenntartása bizonyos országok esetében nem von maga után uniós retorziókat.
Lengyelország történelmi tapasztalatai miatt bizalmatlan Oroszországgal szemben. A két fő politikai erő, a Kaczynski-féle Jog és Igazságosság (PiS), valamint a Donald Tusk fémjelezte Polgári Koalíció (KO) éles rivalizálásuk dacára egyetlen témában nemzeti minimumot találtak: mindkét tömörülés úgy véli, hogy az oroszok politikai, gazdasági és katonai legyőzésére valamennyi eszköz megengedett. Így vált Lengyelország a kommunikációs térben az Oroszország elleni szankciók, és a Moszkva irányában ápolt kereskedelmi és energetikai kapcsolatok leépítésének szószólójává. Ugyanakkor valójában mégsem számoltak le az orosz kontakt rendszerrel.
Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnök 2022-ben, a háború kitörése után kijelentette, hogy a folyó év végéig megszünteti az Oroszországból származó olaj importját Lengyelország felé. A lengyel ORLEN-csoport mégis 2023 februárjáig bizonyíthatóan folytatta az orosz kőolaj-behozatalt. A vállalat ekkor azt reagálta, hogy „további szankciók bevezetése esetén teljesen lemond az orosz olajról”, ám figyelmen kívül hagyták, hogy az eredeti kormányzati ígéret is ugyanezt tartalmazta. A lengyelek az energia-ügyeken túl jutányos árú orosz zöldséget is vásároltak még 2023 folyamán. A Berliner Zeitung közölte, hogy teherautók tucatjai szállítanak Oroszországból származó olcsó uborkát és paradicsomot a varsói agglomerációban található Bronisze piacára.
Észtországban belpolitikai válságot okozott a hír, mely szerint oroszokkal üzletelt Kaja Kallas férje. Az észt miniszterelnök, az Oroszország ukrajnai inváziójával szembeni kérlelhetetlen balti retorika egyik szóvivője még 2022 folyamán üzente meg az európai vállalatoknak, hogy ne üzleteljenek az oroszokkal.2023-ban azonban kiderült, hogy a háború kitörését követően a kormányfő férjének logisztikai cége 1,5 millió eurós bevételt realizált egyes orosz gazdasági szereplőkkel való tranzakcióinak köszönhetően.
Az idén júniusban megrendezett európai parlamenti választás után az Európai Néppárt, a Szocialisták és Demokraták, valamint a Renew Europe frakciója abban állapodtak meg, hogy Kaja Kallast jelölik az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselői csúcs pozíciójára. Jövőbeli munkájára felkészülve lemondott miniszterelnöki pozíciójáról a bezuhant népszerűségű politikus, aki az oroszokkal üzletelő Arvo Hallik feleségeként jelenleg az egyik legfőbb brüsszeli poszt várományosa.
Summa summarum: az EU-tagállamok oroszokkal való viszonyrendszereinek megítélése politikai alapú szelekció alá esik a mainstream európai uniós diskurzusban. Ebben a kommunikációs környezetben nem a különböző országok függőségének történelmi múltja, vagy épp az annak kiigazítása érdekében megtett lépések a lényegesek – hanem a háborús gépezetet támogató politizálás léte, vagy nemléte. A Baltikum és Lengyelország ezért sokkal kevésbé részesül szigorú bánásmódban a világos orosz kapcsolódásai miatt. Ugyanakkor a nyugati államok és egyes magyar pártok retorikája szerint hazánk esetében nem elfogadható az orosz energia importja, amely korábbi rendszerszintű döntések és retrospektíve áttekinthető adottságok okán áll fenn.
